Főkép

Miközben válogattam a verseket, hirtelen belém nyilallt, hogy februárban múlt két éves a Heti vers rovat, és elfelejtettem megünnepelni. De még csak megemlíteni is. Pedig hosszú utat tettünk meg veletek, az olvasókkal együtt. Eleinte nem volt koncepció, nem volt semmi, csak összedobáltam a kedvenceimet, vagyis azokat, akiket a magyar oktatási rendszer kiemelt, és bemutatott. Persze ettől még tény, most is ők a kegyeltjeim, csakhogy azóta kicsit kitágult a világ. Nemcsak azok kopogtattak be az ekultura.hu ajtaján, akiket mindenki ismer – és akik közül néhányan még mindig várják a bebocsátást –, hanem azok a méltatlanul elfeledett költők és költőnők is, akikről egyáltalán nem, vagy csak alig-alig hallottunk.

 

Közben érkeztek olyan hangok, hogy a versek bizony kissé avíttak, és ha egyik vagy másik hirtelen úrhölgyé válna, akinek finoman a kacsója fölé hajolnánk kézcsók gyanánt, a fellebbenő por tüsszentésre késztetne. Ezzel nehéz lenne vitatkozni, de szerencsére megjöttek azok is, akik örömködtek egy-egy számukra ismeretlen, mégis első pillanatra szeretett vers olvastán. Ezeket leszámítva alig kapunk visszajelzést, így nehéz megújulni, sőt, úgy egyáltalán bármilyen formában újulni, viszont az olvasottság mindenért kárpótol. Azért, hogy a rovat nem fulladt érdektelenségbe, nektek tartozunk köszönettel. Remélem, szeretitek, és szeretni fogjátok a közeljövőben is.


George Gordon Noel Byron, Lord of Newstead (1788 – 1824) költő. Percy Bysshe Shelley és John Keats mellett ő volt az angol romantikus költészet egyik legismertebb képviselője. Angol arisztokrata családból származott, de anyját vallása és férjválasztása miatt egyaránt ki-, és megtagadta mindkét család. Férje távozása után nagy szegénységben nevelte fiát, aki tíz évesen nagybátyjától örökölte a címét. Byron rendkívüli módon élvezte, ha botrányt okozhatott, nem esett messze ama bizonyos fától, apja példáját követve rengeteg szeretőjétől számos törtvénytelen gyermeke született, de végképp akkor sokallták meg életvitelét, mikor féltestvérét is teherbe ejtette, és több férfivel is kapcsolatot létesített. 1812-ben publikálta a Childe Haroldot, aminek virághírét köszönheti. Ezután megnősült, de matematikus felesége beadta a válókeresetet, majd feljelentette vérfertőzés vádjával, miután rajtakapta férjét, annak apja oldaláról származó féltestvérével. Lányukat a számítógép-programozás úttörőjeként tartják számon. A „byronizmus”, a byroni hős egyediség utáni vágya, közönye, nemes gesztusai és felcsapó embergyűlölete sok évtized alatt a romantika legfőbb ismérve és vonzereje lett.

 

Talán furcsa, hogy Byron még abban az évben maghalt, sosem töltötte be a 37. életévét, de ez a vers pont olyan, amilyen az élete volt. Hajszolta a szerelmet, karról, karra, ölről ölre járt, és bár nem hiszem, hogy ezt valaha is megbánta – ezek a sorok visszaadják azt a rémisztő csöndet, ami a magányából fakadt. Ahogy azt a harcot, küzdelmet is, ami az élet feltétele.

 

George Byron: Harminchatodik születésnapomon

 

Állj meg, szívem, betelt ím az idő.

   Ha mást már nem dobogtatsz, mért dobognál?

De nem! Bár nincs szív, érted hevülő,

   te csak lobogjál!

 

Nagy lombhullásban állnak napjaim.

   A szerelem virága és gyümölcse

elhullt; csak férge, üszke, csak a kín:

   az maradt őszre!

 

Magányos, messze tüzhányó sziget

   a láng már, keblem lankadatlan lángja;

nem fáklyát gyújt, nem diadal-jelet: -

   halotti máglya.

 

A féltés, féltékenység, a remény,

   a fájdalom gondját, emésztő gondom:

a szerelmet nem oszthatom meg én,

   csak láncát hordom.

 

De itt, de most, de bántani tovább

   ilyen eszmék már lelkemet ne bírják,

hol babér fedi a hős homlokát

   s borítja sirját.

 

Kard, lobogó és körül, lelkesen,

   tábor övez, dicsőség, Görögország.

Nem volt szabadabb a spártai sem,

   ha pajzson hordták.

 

Ébredj - (ne Hellász, ő már ébren él!) -

   ébredj lelkem! Idézd, hány hősi lélek

során csörgött át eredbe a vér.

   Hozzájuk térj meg!

 

Gyürd le a föl-fölgerjedő hevet,

   hisz férfi voltál s az is keserű harc!

Vedd egykedvün, ha borul, ha nevet

   a gyönyörű arc.

 

Ha bánod ifjuságod, mért is élj?

   A szép halál hazája - várva máris -

előtted áll. Előre. Sose félj,

   egy a halál is.

 

Keress - lel itt az is, ki nem keres -

   katonasírnak való gödröt, dombot.

Igy lesz a legjobb. Nézz hát, légy szemes

   és tedd a dolgod.

 

Fordította: Illyés Gyula