Főkép

A hónap költői egészen felvillanyoztak. Kijutott egy minden jel szerint biszexuális, egy korai öngyilkos, egy szadista és alkoholista, illetve egy ügyvéd/politikus. Mi ez, ha nem totális zűrzavar?! Ennek kapcsán elgondolkodtam azon, miért van az, hogy oly sok tragikus sorsú költőt ismerünk? Vajon összefügg ez bármilyen mértékben is a versekkel? Még ha nem is jellemző napjainkra, voltak időszakok, mikor az alkotással járó folyamat volt az éhség, a másság, a szüntelen fájdalom és még egy sereg más. Hogyan lehet ilyen háttérrel csodát alkotni? Vagy talán nem is lehet máshogy…

 

A nemzeti pátosz, a szerelem és a csalódás, a halál folyton visszatérő motívumok, de persze ott vannak az élet csodái, az éledő természet, a lüktető vibrálás, a kíváncsiság, tudni és érteni akarás. Úgy tartjuk, a poéták érzékeny lelkületű emberek, és talán ez igaz is, de emellett csak épp olyanok, mint mások. Isznak, esznek, szeretnek, csalnak, gyűlölnek, megbocsátanak, de sosem felejtenek. Ezekből az érzésekből és a tehetségből állnak össze azok a csodák, amiket aztán mi elolvashatunk. Visszaadni mindazt, amit érzünk, úgy, hogy más is érezze, az az igazi művészet, és igen, ezek talán mind kellenek ahhoz, hogy valaki igazán hiteles legyen.     

 

Inántsi Pap Endre (1817–1851) költő, műfordító, ügyvéd, földbirtokos, országgyűlési követ. Debrecenben, később Sárospatakon tanult, ahol jogot végzett. Kölcsey Ferenc mellett töltötte le gyakorlatát, aki akkor Szatmár megyében főjegyző és az ellenzék vezére volt, minek hatására maga is részt vett a megyei politikai küzdelmekben. Ezután a vizsgára készülve Pestre költözött. A Kisfaludy Társaságtól jutalomban részesült az egyik balladájáért, aminek köszönhetően ismerté vált. A Pesti Hírlapban közölt ellenzéki vezércikkeit kifinomult stílusa miatt sokan kisérték figyelemmel, majd jelentős szerepet vállalt Kölcsey összegyűjtött munkáinak szerkesztésében is. A vizsgája után visszaköltözött Szatmár megyébe, megnősült, ügyvédi és írói munkájának élt – nála vendégeskedett Petőfi azokban az években, mikor Szendrey Juliának udvarolt. Mérsékelt ellenzéki politikusként országgyűlési képviselőnek választották, és az első magyar minisztériumban közoktatási tanácsossá nevezték ki. A szabadságharc bukása után visszaköltözött Pestre, miután bérbe adta birtokát, és itt érte a halál is.

Dalaiban és balladáiban szembetűnő Kölcsey hatása, valamint jelentősek Heine, Goethe és Cicero fordításai.

 

Íme egy megelégedett ember. Dolgozik, mert az élet szükséges része, néha elénekel egy-egy nótát. Boldog, mert körbeveszi a családja, és mert megkapott mindent az élettől, amit csak remélt. Igaz, nincsenek nagyra törő álmai, nem vágyik mesés gazdagságra, csak egy kicsi földre, egy hivatalra, és tisztában van vele, az igazi kincs az a feltétel nélküli szeretet, amit a gyerekei szemében lát. Persze ez nem azt jelenti, hogy mindig jó, csak azt, hogy amikor rossz, akkor is tudja, mi a fontos, ezért vigyáz rá.

 

Pap Endre: Örömeim

 

Felhőknek futása,

Madár repülése

Volt egykor szívemben

Vágyak ébredése.

Most láthatom őket,

Nyugoszik kebelem;

Tüzhelyem örömét

Még jobban érezem.

 

A hír és dicsőség

Néha megjelennek,

Régi tündéreim

Meg-megkísértenek.

De szemem elszokott

Attól a világtól,

Áll az én örömem

Csupa apróságból.

 

Kis családom képez

Egy boldog telepet,

Gyermek üli ezer

Kérdés közt térdemet.

Akármit felelek

Megnyugoszik abban,

Kételkedni nem tud

Legkisebb szavamban.

 

A földnek határán

Egy hold az én mezőm,

Kicsiny a telekem,

Csak annyi mint erőm.

Töltené be bár azt

Munkám és erényem!

Nagyobb szerencseért

A sorsot nem kérem.

 

A megelégedés

Kiterjeszti köröm.

Virággal, kalásszal

Nekem érik öröm.

S ha mezőmnek dísze

Hervad is ősztájban,

Nem busulok azért

E nagy változásban.

 

Boldog, aki szeret,

Busúljon, aki csal.

Az élet szomorít,

De meg is vigasztal.

Szorgalom és jótét

Az én hívatalom,

A többit sorsképen

Adja más hatalom.

 

Nem zaklatom azért

Az én istenemet,

Letörlöm mindennap

A verejtékemet.

És másnap ott kezdem,

Hol tegnap elhagytam,

Kipótolom azt is,

Ha mit elvigadtam.

 

Mert a vigaságtól

Sem vonom el magam,

Baráttal barátért

Csattog a poharam.

Nincs nekem irígyem,

Ki ezért megszólna.

Ellenségem sincsen,

De miért is volna!

 

Emberek szavának

Megadom a hitet;

Vallok is néha kárt,

Többször becsületet.

De kell a harag is

Jó kedvet szinezni,

És a bölcseségből

Elég nekem ennyi.

 

Hosszú munkálkodás,

Rövid dínom-dánom;

Sok gond a tevésben,

Kevés szánom-bánom:

Igy foly az életem,

Ilyen a világom,

Kimerithetetlen

Boldog apróságom.