Joe Abercrombie: Half the World – A harcos

Gettföldön harcosnak lenni a legnagyobb dicsőség. Nem csoda hát, hogy ez Brand és „Tüske” Bathu legnagyobb vágya – pajzsfalban állni, társaid mellett harcolni, küzdeni a királyért, a hazáért… mindenki ezt szeretné átélni. Csakhogy Tüskének nem olyan egyszerű a dolga: történetesen ugyanis lány, egy olyan világban, ahol a férfiak döntenek mindenről, és a nőknek csak az otthoni tűzhely vagy a varrókészlet mellett van helye. Tüskét azonban nem olyan fából faragták, aki könnyen feladja – elvisel minden megaláztatást, képes felkelni minden verés, minden csapás után. De mi történik akkor, ha még ez sem elég? És hát hiába van Brandnek könnyebb dolga fiúként, azért ő is hajlamos a magához vonzani a bajt: a fiatal harcos minden áron jót akar cselekedni – de mi lesz, ha ez pont olyan útra viszi, ahol nem az áhított cél várja?

Nos, természetesen egy jó történet, ezt talán mondanom sem kell. Hiába, Joe Abercrombie még akkor is képes meglepni, amikor a legkevésbé sem számítok rá: nem hittem volna ugyanis, hogy miután az első részben annyira közel került hozzánk Yarvi, ezúttal nem ő lesz a főszereplő – azért hiányzott volna, ha most nélküle kell folytatnunk Gettföld és a Szilánkos-tenger történetét. Szerencsére erről szó sincs, hiszen miközben figyeljük, ahogy Brand és Tüske párosa mindent megtesz egy olyan életért, amit talán nem nekik szántak az istenek, a háttérben háború készülődik. Királyok szövetkeznek a miniszterek segítségével, Yarvi atya is alig lépett ki a kamaszkorból, máris meg kell tennie az első botladozó lépéseit a felnőttek játszmájában – de ki tudja, ha sikerül végigvinnie a tervét, Gettföld minden korábbinál erősebb és hatalmasabb lehet. Ám ha elbukik, talán az egész Birodalmat bukásra ítéli…

A Half the Worldben pedig pont ez a legjobb: hiába még csak „készülődik” a háború, hiába érezni, hogy ez a trilógiák második részének klasszikus átvezetése, mégis képes megújulni, képes még mélyebbre vezetni világában, képes elérni, hogy ne arra gondoljak, jaj, mikor jön már a harmadik rész és a monumentális finálé. Brand és Tüske olyan szereplők, akiket egyszerűen jó figyelni: nem is azért, mert annyira szimpatikusak (sőt, elsőre mindketten meglehetősen ellenszenvesnek tűntek), hanem mert a szemünk előtt nőnek fel. Tüske vad, zabolázatlan haragjából fokozatosan egy érettebb (de nem kevésbé vérszomjas) erő válik; Brand pedig, a félénk, inkább visszahúzódó fiú megmutatja, hogy milyen utat is akar követni ­– s ha kell, képes ezért még az álmait is feláldozni. Szerettem, ahogy ketten szinte észrevétlenül változtak: persze annyi hatás és élmény érte őket, hogy az lett volna a furcsa, ha megmaradnak régi önmaguknak, de mégis szívet melengető, amikor visszagondolunk arra, mennyi minden lett más a közel ötszáz oldal alatt.

Talán kicsit túl idilli módon is, talán túl naiv a világa (azért nagyon furcsa ilyet leírni egy Abercrombie-kötet kapcsán), de még mindig érdemes szem előtt tartani, hogy ez ifjúsági történet. És ezzel nem arra akarok utalni, hogy „lebutított” lenne a cselekmény – épp ellenkezőleg, rejtélyes és izgalmas, ami nagyon hamar magába szippant, és úgy pörögnek az oldalak, hogy alig akarom letenni. És még csak nem is arra, hogy ne lenne véres vagy kegyetlen – talán nem annyira, mint mondjuk a Hidegen tálalva, de azért ezt a sorozatot sem kell félteni, hiszen igencsak realisztikusan mutatja be a csatákat (mondjuk ki: a hősi énekek bizony általában tévednek). Sokkal inkább arra, hogy nincs túlkomplikálva, nem akarja minden áron széttépni a szívünket – ha olvasás közben arra gondolunk, hogy de jó lenne, ha ez és ez történne a szereplőkkel, ha végre megtalálnák a boldogságot, akkor azért általában nem járunk messze az igazságtól.

De talán nem is baj ez. Bár már kinőttem a kamaszkorból, kevés olyan könyvet tudok elképzelni, amit ennél jobban élveztem volna tizenpárévesen. Mert minden benne van, amit egy fiús young adult regénynek tudnia kell: izgalom, akció, érdekes karakterek és egy olyan történet, aminek a világában ott érzed magad. Még szerelem is – pont olyan mértékben, amitől még a férfi olvasók sem dobják el maguktól a könyvet (ráadásul kifejezetten nem gyerekesen van kezelve ez a témakör). Mondanám, hogy mennyire élveztem újra átélni a kamaszkort, de szerintem több van ennél a Half the Worldben: megmutatta, hogy a legjobb történetek kortalanok. Jöhet a folytatás – ki tudja, talán a Half a Warban újfent meglep majd Abercrombie. Kíváncsian várom.