Főkép

Nem olyan rég hallottam egy rádióműsorban, hogy valaki azt mesélte, ő még sohasem futott hóban. Egy dolog biztos, én sem, mégis rengeteg kellemes emlékem kötődik az év ezen szakához, és a ropogós, holdfényben csillogó pelyhekhez. Szerencsés időben születtem, akkoriban még minden karácsonykor fehérbe borult a világ. Amíg kicsi voltam, elmentünk sétálni a Jézuska érkezésére várva, később az iskolai szünetek idejét hócsatákkal ütöttük el az időt. Fogalmam sem volt róla, milyen szerencsés vagyok, mert természetes volt.

 

Az utóbbi években, ha esik a hó, sok kollegám rohan haza, hogy megszánkóztathassa a gyerekét, mielőtt elolvad. Furcsa belegondolni, számunkra egy soha véget nem érő móka volt a tél. Persze önző vagyok, mert valamiért itt, a városban egyáltalán nem hiányzik a természet ezen áldása, mégis úgy érzem, az ünnephez hozzá tartozna a sok hóember répa orral.

 

És ha már ünnep, ilyentájt a legtöbben ajándékért rohangálnak, tolonganak a boltokban, türelmetlenül, reményt vesztve, ötlettelenül vagy esetleg céltudatosan. És ahogy ez lenni szokott, a nagy rohanásban megfeledkezünk arról, amiről a karácsony szól. A szeretet és figyelmesség embertáraink felé kötelező lenne az év minden napján, de rendszerint mégis az év utolsó heteire tartogatjuk. Ez sem baj, ha képesek vagyunk adni másoknak, ha érezzük, hogy milyen szerencsések vagyunk, és már önmagában ezért hálát érzünk. A munkahelyemen az egyik kollegám felvetésére idén elmarad a karácsonyi ajándékozás. Különben is ezer forintban húztuk meg a felső határt, de úgy gondolta, amit sokan támogattunk, hogy senkinek sincs szüksége még egy bögrére vagy csomag teára. Az összegyűlt ezer forintokat felajánljuk egy gyermekrák alapítványnak, mert sok kicsi sokra megy.  

 

Nem hiszek az egyetemes bűntudatban, de abban igen, hogy sokaknak nem árt egy kis noszogatás.  Ha van hova hazamenned, ki tudod fizetni a számláidat, és melegben töltöd az esetéket, már szerencsésebb vagy, mint sokan körülötted. Nem tragédia, ha nem kapod meg a legújabb videojátékot, tabletet, telefont és még kitudja mit. A zokni is hasznos, de ha már nem kell, hát add oda egy jótékonysági szervezetnek. Készüljünk úgy a karácsonyra, hogy a végén büszkék lessünk magunkra, és tényleg tudjuk élvezni azt a sok örömöt, amit adhat.

 

Ady Endre: Virágos karácsonyi ének


Óhajtozom el a Magasságba,
Nagy a csúfság idelenn,
De van Karácsony, Karácsony
Istenem, én Istenem
S ember-vágy küldte Krisztusunkat.

Két gerlicét vagy galamb fiókát,
Két szívet adnék oda,
Hogyha megint visszajönne
A Léleknek mosolya
S szeretettet járnánk jászolhoz.

Krisztus kívánata, Megtartóé,
Lázong át a szívemen,
Mert Karácsony lesz, Karácsony,
Istenem, én Istenem,
Valaha be szebbeket tudtál.

Óhajtozom el a Magasságba
Gyermekségemben kötött
Minden szűzségen jussommal,
Mert az emberek között
Nem így ígértetett, hogy éljek

Követelem a bódító álmot,
Karácsonyt, Krisztus javat,
Amivel csak hitegettek
Amit csak hinni szabad,
Csúfság helyett a Magasságot.

Lábainknak eligazítását
Kérem én szerelmesen,
Karácsony jöjjön, Karácsony
És száz jézusi seben
Nyiladozzék ékes bokréta.