Száraz Miklós György: Elpatkolsz, szívem, mint a pinty

Pár hónapja olvastam el az év egyik legszerethetőbb könyvét és legkellemesebb meglepetését, a Lovak a ködbent, ami után kerestem az alkalmat, hogy újra belecsöppenhessek Száraz Miklós György élénk színekkel festett, és szeretettel teli világába. Sokat nem is kellett rá várnom, ugyanis a kezembe akadt a megkapó című Elpatkolsz, szívem, mint a pinty, ami a szerző elmúlt tíz évben írott viszonylag hosszabb lélegzetvételű novelláit, elbeszéléseit tartalmazza. Mondanom sem kell, most sem csalódtam.

 

Külön öröm, hogy ebben a válogatáskötetben nem igazán akadnak nívótlan darabok, mindegyik legalább a jó, elfogadható szintet hozza, míg mások egyenesen kiemelkednek a kötetből, és a kicsit halódó kortárs magyar novellairodalom közvetlen élmezőnyébe is beférhetnek. Érdekes, hogy még csak egyetlen Száraz-regényt olvastam korábban, de így is azonnal meg tudtam volna mondani, hogy ezeket az elbeszéléseket is ő írta. Ez azért is különös, mert az egyes darabok számtalan különféle dologban eltérnek egymástól (például a „Faliszőnyeg” tőmondatos elbeszélésmódja iszonyatosan messzire van a Lovak a ködben barokkosan cirkalmas óriásmondataitól), a velejük mégis hasonló: az élet szeretete, a megértés és valami hihetetlen bölcsesség.

 

Ezek között a hihetetlen atmoszférateremtő erővel megalkotott írások között több kedvencem is akad, így a címadó elbeszélés is, amiben a szerző az élet két végletét köti össze egyszerűen és hatásosan, nevesül a szerelmet és a gyilkosságot. Egy esti iszogatásnál nyugágyban heverésző férfi a hírekből ismertté váló, gyermekeik által brutálisan meggyilkolt házaspár női tagjában egykori szerelmére ismer rá, így idéződik fel a köztük egykor lángoló, élénk színekkel megfestett, emlékezetes motívumokkal telitűzdelt szerelem.

 

Egy másik kedvencem a „Faliszőnyeg”, amelyben egy férfi álmaiban új életet kezd egy indián nővel és annak gyermekével egy igazán otthonosan lefestett környezetben, és amelyik álomban minden tökéletes. A harmadik kedvencem a „Kutyák Tibetben”, mikor is egy hegymászó-expedíció (talán, de lehet, hogy csak zarándokok vagy turisták) egyik tagja egy teljesen másféle, a sajátjától teljesen eltérő létezéssel és életfelfogással szembesül, ami vagy megváltoztatja az életét, vagy nem – a kérdés nyitva marad.

 

A kutyák nemcsak itt kapnak szerepet, de míg az Ázsiában játszódó történetben inkább egyfajta komor fenyegetést jelentenek, addig az „Andalúziai kutyák”-ban az élet szeretetéről és könnyedségéről tudósítanak. De vannak itt megint csak teljesen másféle írások, mint a „Lázálmok Atlasza” vagy a „Végső dolgok” – ezekben az írásokban talált szövegek, könyvek jelennek meg, és tudósítanak egy másik, a főhős által addig nem ismert világról. Külön kiemelném azt, hogy az összes írásnál rendkívül fontos szerepet kap az ábrázolt környezet, amelynek kicsiny részletei pontos összefüggésben állnak a szereplők lelkének legapróbb rezdüléseivel is.

 

Nagyon úgy néz ki, hogy Száraz Miklós György írásaival nem nagyon lehet mellélőni. Megint egy bölcs, szerethető, emlékezetes, további gondolkodásra késztető kötetet vehettem tőle a kezembe – az ezekben szereplő útinovellákat is ugyanaz a lassú, mégis élénk mesélőkedv jellemzi, mint a fő művének tartott regényét. Az Elpatkolsz, szívem, mint a pinty a rajongóknak kötelező, a többieknek „csak” erősen ajánlott!