Jostein Gaarder: Vita brevis

Jostein Gaarder norvég író, legismertebb műve a Sofie világa című könyv, mely a (nyugati) filozófia történetének sajátos, részint regényes feldolgozása. Ez a Vita brevis című, rövid könyvecske szintén filozofikus mű, mely jóval szerényebb léptékű, ám amiről szól, az nem kevésbé fontos.

Floria Aemilia levele Aurelius Augustinushoz – így az alcím. Utóbbi személy nem más, mint Szent Ágoston, a nyugati keresztény gondolkodás egyik legfontosabb alakítója, kinek Vallomások című írása máig alapműnek számít a mi kultúrkörünkben. Floria Aemilia az ő szeretője volt, egyben gyermeke anyja, akinek A. A. nem kimondottan keresztényi könyörületességről és szeretetről árulkodó módon fordított hátat. Már ha hihetünk ennek a könyvnek – de amennyiben helyt adunk a kételynek, úgy azt talán illő és helyes Szent Ágoston műveivel kapcsolatban is alkalmazni. Lévén ember volt ő is, s ennek felismeréséhez nem szükséges Gaarder könyvét elolvasni…

A kerettörténet szerint Gaarder egy antikváriumban talált rá erre a levélre, s miután elküldte a Vatikánnak, sosem kapta vissza. Ennek igazságtartalma ugyanúgy megkérdőjelezhető, mint az, hogy egy relatíve egyszerű sorból származó asszony a IV. században vajon valóban lehetett-e ennyire olvasott és művelt, ahogy Floria ír. Mindez azonban szerintem mellékes. Jézus történelmi létezéséről is lehet vitatkozni, de az, ami fennmaradt a tanításaiból, vitathatatlanul óriási hatású.

Floria levele pedig, noha könnyű valláskritikaként olvasni, rokona Jézus egynémely tanításának. Csak míg Jézus maga volt, ki szót emelt az elesettekért, a megbélyegzettekért, itt maga a sértett fél az, aki szót kér. Szintén könnyű feministaként értelmezni ezt a szöveget – hiszen ez a nő például azt írja le, hogy talán bizony mindenkinek járnának ugyanazok a jogok. De az én olvasatomban Gaarder/Floria pont azt mondja, hogy mindenki Isten teremtménye, s ekként kellene vele bánni. Én azt olvasom ki belőle, amit magam is tapasztaltam, hogy az Egyház megannyi előírása, illetve az Ágoston által oly igen marketingelt önmegtartóztatás egész egyszerűen embertelen és természetidegen, és olyasmire sarkalhatja az embert, ami már Isten és ember ellen való bűn. Ahogy Floria írja: „Nem hihetek olyan Istenben, ki emberáldozatot követel. Olyan Istenben, aki egy asszony tönkretételével váltja meg a férfi lelke üdvét.”

Azt gondolom, sok embernek a vallás a hovatartozás élményét adja, azt, hogy nincs egyedül, s együtt erősebb mindennel szemben, ami rajta kívül van. Egy adott szintig ezzel nincs gond. Azon a szinten túl azonban az ilyen ember támadásnak fogja venni ezt a könyvet is. Holott nem bánt az senkit, csupán annyit sugall, hogy próbáljunk már meg odafigyelni a másik emberre is, észrevenni benne az embert, az isteni szikrát, és tiszteletben tartani őt is. Akinek van igazi hite, azt egy ilyen könyv nem ingathatja meg.