Főkép

Nem is olyan rég, mikor a kezembe akadt Mircea Cartarescu Vakvilág című regénye, amit már régóta el akartam olvasni, döbbentem rá, hogy szinte semmit sem tudok a román irodalomról; és megfogadtam, hogy ha lehet, ezt a hiányosságomat pótolni fogom. Így mikor elolvastam az akkor még előkészületben lévő, Az élet pénteken kezdődik fülszövegét, úgy döntöttem, hogy teszek egy próbát vele, amint lehet, beszerzem és elolvasom. Semmiféle előzetes ismereteim nem voltak az íróval, Ioana Parvulescuval kapcsolatban, így nem is volt semmi, ami befolyásolhatott volna.

 

A regény cselekménye a 19. század végi Bukarestben játszódik, több szálon, több különféle bonyodalom körül szerveződik. Egyszerre és majdnem ugyanott találnak két ismeretlen férfit: az egyik gyanúsan öltözött alak ugyan eszméleténél van, de nem igazán tudja megmagyarázni, hogyan került az adott helyre, és ki is ő valójában; a másik jól öltözött alak viszont súlyosan sérült (meglőtték) és eszméletlen. A magyarázat adott lenne, mert éppen egy elhíresült párbaj uralja a közbeszédet, amely során életét vesztette egy híres újságíró, és mindenki arra gyanakszik, hogy itt is ez történhetett. Azonban semmi sem biztos, semmit nem lehet bizonyítani, és a titokzatos idegent szabadon kell ereszteni. Többek között az ő mindennapjait követjük nyomon (sok másik emberrel együtt – külön-külön, egymást váltva, többféle narrációval), ám sajnos már a fülszöveg is lelövi a poént, és ha elolvastuk, megtudjuk, ki is ő valójában. Kár érte, mert az írónő nagyon lassan csepegteti az információkat, így csak elég későn derül ki az igencsak meglepő fordulat.

 

Számomra egészen meglepő volt, hogy Parvulescu elsőkönyves író: nem igazán futottam bele olyan hibákba, amelyek tapasztalatlanságból fakadnának. Az egész regény gyors, pörgős, alig néhány oldalanként váltják egymást az egyes szereplők, akiknek egymáshoz való viszonya nem is mindig derül ki azonnal – mint említettem, a román szerző tudatosan lassan adagolja az információkat a történet minden szálával kapcsolatban, és mindig akad olyan részlet, amin törhetjük a fejünket.

 

A krimi azonban ebben az esetben inkább csak fontos mellékszál, ürügy arra, hogy az alkotó bemutathassa az 1898-as román fővárost, és a 19. század végi korhangulatot. Ekkoriban az emberek nagy része túlontúl pozitívan látta a jövőt: mindenki elalélt a legújabb technikai vívmányoktól (autó, elektromosság, távfűtés) és azt hitte, hogy a 20. század az emberiség aranykora lesz. Mi, a 21. század olvasói már tudjuk, hogy ez nagy tévedés, ám a regény meglehetősen pozitivista hangneme bevonz minket is, olyannyira, hogy képesek vagyunk együtt örülni a szereplőkkel, akik majd mindegyike jól megrajzolt, szerethető és akikkel könnyen lehet azonosulni. Emellett ezt a kötetet városregényként is felfoghatjuk, az írónő (feltételezéseim szerint) alapos képet fest a korabeli városról; mindig leírja az adott környéket, és azt, hogy az adott szereplő pontosan hol tartózkodik – valamint az epilógusban meglepő módon nemcsak a szereplők, de az épületek további sorsát is megismerhetjük.

 

Az élet pénteken kezdődik megint egy olyan kötet, amit szinte bárkinek ajánlhatnék, mind azoknak, akik szeretik az igényes, jól megkomponált irodalmi műveket, mind azoknak, akik elsősorban szórakozást és kikapcsolódást várnak el egy regénytől - mindkét réteg megtalálhatja a maga számítását.