Főkép

Vannak, akik tudnak jó verseket komponálni, vannak, akik remek regényeket írnak, míg másoknak a novellái feledhetetlenek. És van Tóth Krisztina, aki teljesen mindegy, melyik formát választja, mindig ugyanazt a magas minőséget hozza - ez alól a 2014-ben megjelent novelláskötete, a Pillanatragasztó sem kivétel.

 

2013-as regénye, az Akvárium után – amelyet bármennyire is szeretek, mindig nyomasztóan hat rám a borítója – kíváncsian vettem kézbe a huszonöt novellát tartalmazó kötetet, melynek színes borítója alapján én bizony vidám történeteket vártam, helyette azonban ismét a kegyetlen valóságot kaptam. Mindig kiráz a hideg attól, hogy Tóth Krisztina mennyire nyitott szemmel jár a világban és milyen érzékeny hangulatokra, emberekre, szituációkra. Pengeéles mondatok, túlburjánzó érzelmek és kijózanító pillanatok – röviden így tudnám összefoglalni a benyomásaimat. Néha annyira kicsin múlna, hogy happy end legyen az események vége, de ez a pici kis fordulat sosem jön el, folyton a lehető legrosszabb forgatókönyv válik valóra. A szereplők pedig olyanok, mintha évekig, évtizedekig a megszokásokkal teli, unalmas hétköznapokban őrlődnének, néha összegyűjtik a bátorságukat és megpróbálnak kilépni a mókuskerékből, de az első akadályok után máris feladják és visszasüppednek a korábbi életükbe, a biztonságos, langyos álott vízbe. Lehetne szebb az életük, minden megvan a karakterekben arra, hogy harmóniát teremthessenek maguk körül, de végül a fásultság győz. Tudják, hogy lesz/lehet jobb, csak már nem hisznek benne, és elszalasztják a lehetőségeiket.

 

Ami nekem újdonság volt, az a szürreális elemek sokasodása. Volt már korábban is erre példa a szerző életművében, de ebben a kötetben valahogy hangsúlyosabban van jelen. Ettől is élveztem annyira a kötetet, maradéktalanul megkaptam azt, amit előzetesen vártam (a Tóth Krisztinára jellemző éleslátást és hétköznapi sorsokat), sőt, még kicsit többet is. Az új szín, a groteszk, szürreális történetek igazán különleges hangulatot teremtenek, ennek ellenére a kedvencem az „Ahogy tetszik” című novella lett, amelyben a magyar egészségügy kegyetlensége és az idős emberek kiszolgáltatottsága van a fókuszban, de ez sajnos nem fikció, hanem hajszálpontos helyzetjelentés napjainkból.

 

A Pillanatragasztó nem egy könnyed vasárnapi könyv, amelyet jó olvasgatni, néhol annyira realisztikus, hogy már fáj, mégis sajnáltam volna, ha elkerüljük egymást, mert ritka az ennyire tökéletesen megszerkesztett, átgondolt kötet. Nem lebegtem utána a föld felett több méterrel, a katarzisok is inkább lehúztak, kijózanítottak, ennek ellenére azt mondom, ott kell lennie a könyvespolcokon. Tóth Krisztina rajongóinak kötelező darab, de mindenkinek nyugodt szívvel ajánlom, aki nem szirupos, cukormázas sztorikra vágyik, hanem igazi, 21. századi pillanatképekre.