Főkép

Nem is tudom, hol kezdjem. Épp most estem túl egy szerelmi történetbe ágyazott történelem leckén, vagy történelem leckébe ágyazott szerelmi történeten? No de ne szaladjunk így előre. Hosszú utat tettünk meg együtt: a könyv és én. Heverészett mindenütt, az ágy mellett, a táskámban, felrángattam a vonatra munkába menet, ott volt velem az állásinterjún, mint idegnyugtató és szerencsehozó talizmán, s miközben a szereplők élete olykor hányattatott fordulatot vett, az én életem is inkább hasonlított egy rém-hullámvasútra, mint sima víztükörre.

 

Maga a történet olyan aprólékos, sűrű szövésű, sallangoktól mentes, tárgyilagos, a valóságos eseményeket hűen bemutató, hogy csak kis adagokban tudtam fogyasztani, mert nem mindig volt hozzá lelki erőm, hogy a saját nyomorúságom mellé rég letűnt alakok gyötrelmeit is a nyakamba vegyem. Mindazonáltal hősiesen kitartottam. Körülbelül a zsidó kitelepítéseknél, a koncentrációs táborokba való elhurcoltatásuknál időztem, amikor az én kötetemet is elhurcolta valaki. Napokig nem tudtam összerakni, hová szívódhatott fel teljesen nyomtalanul, végül rájöttem, hogy egy utazás alkalmával a vonaton felejtettem. Senki sem adta le a MÁV talált tárgyak osztályán, szóval a pillanatnyi figyelmetlenségem valakinek biztosan örömet okozott. Kedvemet ez sem szegte, mindenképpen meg akartam tudni, hogyan alakul a szereplők sorsa, így hát megszereztem e-könyvben, és a karácsonyra kapott új e-olvasómon gyűrtem tovább az oldalakat.

 

Kedvelem a régi történeteket, legyen szó akár híres történelmi alakokról, vagy csupán hétköznapi emberekről, dédnagyapákról, dédnagyanyákról, a padláson porosodó, szépia fotókról ránk tekintgető, megkopott egyéniségekről, akiknek egyszerű élete is lehet felbecsülhetetlen érték, motiváció és útmutatás az újonnan született generációk számára. Szabó Magda például mesteri a hétköznapi alakok fennkölt ábrázolásában, a szerteágazó családi szálak, és gubancok kibogozásában, miközben könnyed kézmozdulatokkal, szinte költői magasságokba emel szokványos történeteket. Aki arra számít, hogy Szegedy-Maszák Marianne regényének képében az ő stílusára hajazó finoman átszőtt, irodalmi és történelmi utalásokkal tarkított elbájoló hangulatú művet fog a kezében tartani, az bizony csalódni fog.

 

Ez a regény - amennyire csak a szerzőtől telik - tárgyilagos, sokrétű és hiteles információt tartalmaz, és tulajdonképpen egy történelmi korszakot, egy politikai érát mutat be a Weiss, a Kornfeld, a Chorin, illetve a Szegedy-Maszák család életén keresztül, akik a második világháború előtt az ország élén álltak, és meghatározó szerepet töltöttek be a politikai és a gazdasági életben egyaránt.  Itt a történelmi szféra tehát nem csupán holmi aláfestő zeneként szolgál, mely megteremti a hangulatot két szerelmes összeborulásához, sokkal inkább Kornfeld Hanna és Szegedy-Maszák Aladár gyöngéd kapcsolata szolgál nekünk olvasóknak sorvezetőül, hogy eligazodjunk ebben a cseppet sem könnyen emészthető korszakban, és az ő történetükön keresztül megértsük azokat a társadalmi változásokat, melyeken az akkori kor embere keresztülment.

 

Fel kell készülni, hogy nagyon tömény történelmi anyagot kapunk a nyakunkba. Látszik, hogy az írónőnek rengeteg munkája van benne, s ez az epilógusból, illetve a kötet végén található forrásjegyzékből is kiderül. Hosszú évek kutatómunkáját öleli fel ez a regény: poros levéltárakban való ődöngéseket, hosszú órákon keresztül folytatott interjúkat a család még megmaradt tagjaival, családi levelezések, kivágott cikkek, megőrzött emlékfoszlányok kirakós darabjainak összekapcsolását. Mindazonáltal, dacára annak, hogy kiváló eredményeket mutattam fel a történelem tantárgy tanulása során, még soha ilyen jól nem sikerült megértenem a második világháború körüli és az azt követő időket. Hallhatunk itt a pókháló hadműveletről, a meghiúsult kiugrási kísérletről, és fokról-fokra követhetjük végig a demokrácia eltűnését Magyarországon, illetve, hogy a megmaradt, józan gondolkodású értelmiségi politikusok erőfeszítései ellenére, hogyan válik ez a kicsi ország a nagyhatalmak játékszerévé.  Egyetlen egy történelemkönyv sem magyarázza el ilyen pontosan és érthetően ezeket a dolgokat.

 

S mikor már kezdené megfeküdni a gyomrunkat a politikai szféra, akkor mindig jön egy olyan vonulat a történetben, amikor közelebbről megszemlélhetjük ennek a dinasztiának a mindennapi életét. A szerző saját szüleinek szerelmi történetén keresztül, már felnőtt fejjel szülei olyan oldalát ismeri meg, mely egészen eddig számára is rejtve maradt. Hanna és Aladár kapcsolata példaértékű, éveket vártak egymásra a politikai helyzet alakulása miatt, két évig egyetlen szót sem tudtak váltani, mégis kitartottak egymás mellett. Visszafogott levelezéseikből és találkozásaikból is átsejlik az a fajta mély kötődés, ami az igaz szerelmesek sajátja. Ugyanakkor a regény utolsó harmadában megmutatkozik az is, hogy a kiterjedt családi kolónia nemcsak áldás lehet – hiszen ha baj van, akkor mindig akad egy rokon, aki segíthet –, hanem egyben átok is, ha a fiatal generációra rátelepszik, és nem hagyja lélegzethez jutni. Végigkísérhetjük, ahogy Magyarországról indulva, a koncentrációs táboron és Portugálián, Svájcon keresztül, egészen Amerikáig ér a sorsuk, s legutolsó megmérettetésként az emigráció nehézségeivel kell megküzdeniük, mely szándékaik ellenére végül élethosszig tart.  

 

Egy szónak is száz a vége, nehéz feladat egy ilyen volumenű műről frappáns összefoglalót írni, így aki kedvet kapott hozzá, vegye kézbe, és lépjen be a Patterson utcai ház ajtaján. A szerzővel karöltve, szobáról-szobáról járva, révedjen vissza a múlt századi Magyarország történetébe, ahol a macskaköves utcákon ugyanúgy szorgos cipősarkak siettek a dolguk felé, politikusok és diplomaták vívták szócsatáikat, miközben a fronton a katonák vérre menő küzdelmet folytattak. Mindeközben olyan volt Budapest a többi háborúban résztvevő országhoz képest, mint valami nyugalmas buborék, mely lassacskán két tűz köré szorul, s előbb-utóbb kipukkad. Ebben a buborékban azonban benne élt egy Kornfeld Hanna nevezetű hölgy és egy Szegedy-Maszák Aladár nevezetű úriember, akik életüket egymás kezébe helyezvén folyvást bíztak egy szebb jövő ígéretében, mely más lesz, mint amilyen a tegnap volt.