Főkép

„Ne egyetlen időszakban, egyetlen tanításban, egyetlen jelenségben, egyetlen testben, egyetlen földön, egyetlen élőlényben keresd a megvilágosodást, hanem mindenben, mindenkor és mindenütt.” (Buddha)

 

A buddhizmus Indiában, az i.e. VI. században keletkezett, és Ázsia nagy részében elterjedt vallás, amelynek alapítóját a „buddha” (felébredt) megtisztelő címmel jelölik. A buddha lényege, hogy tudását saját erejéből szerezte meg, nem isteni kinyilatkoztatás, nem a szent iratok tanulmányozása, de még csak nem is valamely tanítómester irányításával, a megszerzett tudás tehát az emberben magában lejátszódó megismerési folyamat végeredménye. Ez persze nem azt jelenti, hogy az ember képes teljesen egyedül megtalálni az üdvösséghez vezető utat, csupán azt, hogy valaki másnak az útmutatására van szükség ahhoz, hogy a gondolkodás folyamata megindulhasson.

Aki részletesebben kíváncsi a témára, alapként kezdje talán Helmuth von Glasenapp Az öt világvallás című könyvével, amely nem csupán a buddhizmusról, hanem a bráhmanizmusról (más néven hinduizmusról), a kínai univerzizmusról, a kereszténységről és az iszlámról is ad egy-egy rövid áttekintést. Az Indiában kialakult buddhizmus természetesen eljutott Kínába is, ahol Csan néven, valamint Japánba is, ahol Zen néven önálló irányzattá vált. A kínai Csan-buddhista példázatok leghíresebb gyűjteménye a negyvennyolc példázatból álló Kapujanincs Átjáró (Vu-men Kuan), valamint a Su-La-Ce által összegyűjtött, a kínai buddhizmus egyik legeredetibb gondolkodójának számító Lin-csi apát szerzeteseivel folytatott beszélgetéseinek gyűjteménye, Reggeli beszélgetések Lin-csi apát kolostorában címmel.

És máris elérkeztünk a Gyémánt és lótusz című kötethez, amely az előzőekkel ellentétben nem Csan, hanem Zen tanmesék és versek gyűjteménye. Miután magunkba fogadtuk a kötet külalakjával járó hangulatot, játszadozzunk el egy kicsit a címmel. A gyémánt a legértékesebb drágakő (pedig szinte 100%-ban szén), szilárd és rendíthetetlen, nem hatnak rá a természet legagresszívebb anyagai sem. Akár egy zen mester. A lótusz szubtrópusi vidékeken honos tavirózsa vagy tündérrózsa, ami az egyiptomi és az indiai mitológiában az elsődleges szellemi létezésre ébredő anyag jelképe, hiszen az iszapból a víz homályán át fejlődik ki, és a fényben pompázik. Akár egy zen mester.

A kötetben található példázatok és versek nem véletlenszerűen követik egymást, hanem a megvilágosodás különböző fázisainak megfelelően, fejezetekre bontva sorjáznak.
1. A bivaly keresése (A tudatlan)
2. A lábnyomok felfedezése („Van valami…”)
3. A bivaly megpillantása (Az út felismerése)
4. A bivaly befogása (Első lépések az úton)
5. A bivaly megszelídítése (A tudat kibontakozása)
6. Haza a bivaly hátán (Célban)
7. A bivaly eltűnik, az ember marad (Elszakadás)
8. Lepihenek (Felismerés)
9. Visszatérés a forráshoz (Megújulás)
10. Odakint, a világban (A Tan átadása)

A meséket és verseket olvasva olykor mindent értően bólogatunk, üdvözült mosollyal az arcunkon, olykor kérdőn, máskor bután nézünk magunk elé, mert nem, vagy nem egészen értjük, miről is van szó. Nem kell megijedni, ez egyáltalán nem probléma, csupán azt jelzi, hogy még nem jutottunk el a megvilágosodásig, talán még a közelébe sem, de megpróbálhatunk a szavak mögé nézni, és ott meglelni az értelmüket. Persze csak ha van kedvünk és indíttatásunk hozzá, mert ez esetben a gyűjtemény tartalmas szellemi táplálék lehet, mely irányt mutat a modern világ zűrzavarában, ellenkező esetben viszont nem lesz más, mint fura gondolatok gyűjteménye. Csak rajtunk múlik, melyik megközelítést választjuk.