Főkép

Az 52 éves Robert Kincaid magányos vándor, aki sajátos értékrend szerint él. A történet elején lehetőségünk nyílik megismerni a jellemét és személyiségét erősen formáló múltat, aztán szépen lassan áthaladunk a jelenbe, amikor is megérkezik Madison megyébe, hogy a National Geographic számára lefényképezze a megye fedett hídjait. Francesca Johnson (45 éves) férjével és két gyermekével egy Madison megyei farmon él. Vagyis nincs egyedül, mégis magányos, hiszen érzékenysége, intellektusa és művészi érzéke nem talál megértésre az egyszerű farmerek között, de még családja sem tud mit kezdeni ezekkel az értékekkel.

A boldogtalanság és magány – amely közös bennük – szinte már találkozásuk pillanatában egymás felé sodorja a két embert... és így lesz egy hétköznapi találkozásból szinte már-már éteri finomságú szerelem. Ám a Sors csupán négy napot engedélyez nekik arra, hogy átéljék egymással a tökéletes harmónia és boldogság érzését, amelyre minden ember vágyik, mégis csak a kiválasztott keveseknek adatik meg. Aztán elérkezik a nap, amikor az asszonynak döntenie kell a szerelem és a kötelességtudat között. Ám a döntés duplán nehéz, hiszen érzi, hogy a varázslat elenyészne, ha az „örök vándor” feladva szabadságát és függetlenségét megállapodna, és tudja, hogy családja iránti kötelességtudata bűntudattá alakulna, ha elhagyná őket.

Soha többé nem találkoznak. Francesca 17 évvel később egy ügyvéd leveléből értesül arról, hogy Robert meghalt és hamvait végakarata szerint a Madison megyei Roseman-híd közelében szórták szét. Fényképezőgépeit és néhány személyes tárgyát az asszony kapta meg. 7 évvel később ő is meghalt. Saját kérésére a hamvait a Roseman-híd közelében szórták szét. Gyermekei csak halála után, a nekik írt leveléből, a naplójából és Robert után maradt emlékeiből értesültek arról, mi is történt abban a négy csodálatos napban.

A regény meseszerű hangulata olyannyira magával ragadó és elgondolkodtató, hogy meggyőződésem szerint egyszer az életben minden embernek el kéne olvasnia, hogy legalább a szoba biztonságot adó magányában átélhesse a legmélyebb és legőszintébb emberi érzelmek csodáját. A regény alapján készült A szív hídjai című filmben Meryl Streep alakítja a farmerfeleséget, Clint Eastwood pedig a nyughatatlan és öntörvényű fotóst. Lehet, hogy elfogult vagyok, na jó, biztosan, de kivételesen az adaptációt is szeretem, mert - legalábbis számomra - képes visszaadni a regény különleges hangulatát.