Sven Nordqvist: Fedezd fel Pettson és Findusz farmját!

Lehet, hogy kezdek infantilis lenni? Amikor ugyanis megláttam a böngészőt, aminek ugyebár egészen biztosan nem én vagyok a célcsoportja… nos, inkább el sem mesélem, mit műveltem, de hogy a körülöttem állók arcára mosolyt csaltam vele, az biztos. Nézzenek bárminek, de ha meglátok egy Pettson és Findusz történetet, szinte megszűnik számomra a külvilág – fülig ér a szám, és csaknem remegve várom, mivel lep meg ezúttal kedvenc párosom, a bogaras ezermester öregúr és nyughatatlan-kíváncsi, zöld csíkos kantáros-nadrágos macskája, na és persze Sven Nordqvist, akinek ezt az egész „betegséget” köszönhetem.

A kötet már csak a kivitelezése kapcsán is elsősorban a legkisebbeket célozza meg, akik a vékonyabb lapokat még elszakítanák, ezekben a vastag oldalakban viszont egészen biztosan nem tudnak kárt tenni, hacsak nem eszközzel és előre megfontolt szándékkal teszik, ám ezt nem feltételezem róluk, mint ahogy a szülőkről sem, hogy ilyen károkozó szerszámot adnának a picik kezébe. A lapok szélei lekerekítettek, így magukban sem tudnak kárt tenni az apróságok, de azért persze nem árt felügyelni, hogy mit is művelnek, amikor kicsi kezükbe veszik a könyvet. És egyébként is, egy ilyen kötet arra van kitalálva, hogy szülő és gyerek együtt nézegesse, hogy közösen fedezzék fel a meleg tónusú képek részleteit, különös tekintettel azokra, amiket az oldalpárok alján ki is emeltek – ezek megtalálása ugyanis a feladat. Nem kell semmi komolyra gondolni, hiszen többek között olyasmiket lehet meglelni, mint ajtó, hordó, alma, tyúk, zokni, könyv, méhecske, madár, pillangó, kémény, hegedű, olló, na és persze a muklák, akik nélkül bizony szürkébb és unalmasabb lenne az élet a farmon.

Régebben azt hittem, mindenki ismeri Pettsont és Finduszt, de egy néhány héttel, talán hónappal ezelőtti hétköznapon rá kellett jönnöm, nem így van. Történt ugyanis, hogy a munkahelyemre bekerült egy hibás notebook, amiben a gazdája benne felejtett egy DVD-lemezt, mégpedig egy olyat, ami Pettson és Findusz néhány kalandját tartalmazta. A kollégák tanácstalanul néztek, én meg nem bírtam ki és rákérdeztem, vajh mi a probléma, mire kiderült, fogalmuk sincs arról, mit tartalmazhat a lemez. Hirtelen felindulásból, ámde lelkesen elmeséltem nekik a lényeget, majd vigyorogva otthagytam őket – csodálkozástól megnyúlt arcuk egy ideig még kellemes perceket szerzett nekem. Azóta küldetésemnek tekintem, hogy minél több emberhez eljuttassam a fura, ámde kedves páros létét és nosztalgikus hangulatú történeteiket – piros tetős házzal, erdővel, kerttel és tóval együtt. És nem, nem vagyok űrlény, de még csak elmegyógyintézeti szökevény sem… csupán egy ember, aki szeretné, ha a szülők ismernék a lehetőségeiket, amikor gyermekeiknek választanak nézegetni- vagy olvasnivalót. Ez az egyik.