Főkép

„Sohasem éheztünk még annyit; sohasem fáztunk annyira” – kezdi beszámolóját Lev Benyov, a tizenhét éves fiú Leningrád ostromának kegyetlen napjaiban. Minden porcikájukat átitatta a hideg, a mardosó éhség fájdalmára már nem is mernek figyelni, mert az csak tovább növeli bennük a vágyakozást valami ehető iránt. Néhány barátjával együtt önkéntes tűzoltók, csendben ülnek a Kirov nevű bérház tetején, várva, hátha véget ér egyszer ez az iszonyatos ostrom, s reménykedve, hogy a következő bomba nem rájuk hullik, hogy nem törnek be a németek a városba, hogy másnap még legalább a fejadagjukat megkapják, hogy esetleg találnak valahol valami hulladékfát, amit el lehet égetni. Hogy túlélhetik még a holnapot.

 

Amikor felfigyelnek egy lezuhanó német ejtőernyősre, a pillanatnyi boldogság, hogy talán valami hasznosat találnak nála, felülírja minden veszélyérzetüket: kifosztják a hullát, ám a hatóság beléjük botlik, s bár társai elmenekülnek, Levet letartóztatják fosztogatásért. Egy cellába kerül egy katonával, akit állítólag dezertálásért fogtak el. A jóképű férfit Koljának hívják, s amellett, hogy folyton egy senki által nem ismert orosz regényből, Az udvari kopóból idéz, kiderül, hogy ő lesz Lev társa a következő napokban. Az ezredes ugyanis, miután megfosztotta őket az élelmiszerjegyüktől, döntés elé állítja őket: vagy keresnek a lánya hamarosan esedékes esküvőjére egy tucat tojást; vagy pedig soha nem kapják vissza a jegyüket, ezáltal a fájdalmas éhhalál vár rájuk. A furcsa páros pedig útnak ered az éhező, nélkülöző Leningrádban, hogy valahonnan felkutassanak néhány tojást…

 

Ha ez az egészen abszurd alaphelyzet nem lenne elég, hőseink egyre bizarrabb, már-már szürreális kalandokba keverednek – David Benioff ugyanis teljesen más oldalról ragadja meg a háború borzalmait, mint ahogyan azt elsőre várnánk (persze a fülszöveg segít, Leningrád ostromáról nem feltétlenül a „mulatságos” és a „sziporkázó” szavak jutnak először eszünkbe). A Tolvajok tele nem a hihetetlen fájdalmak, a mindent felülmúló szenvedések, a kegyetlen éhezések és a vacogva eltöltött napok krónikája: az amerikai szerző úgy ír a háború borzalmairól, hogy közben nem fél elővenni humorát, nem fél könnyedebb hangot megütni. Mégis, ez nem A 22-es csapdájának abszurd őrülete, de nem is az Ingókövek mély tragédiája: Benioff megállt a kettő között félúton, hogy egy olyan történetet vessen papírra, amelyben minden mosolyogtató pillanat, minden bohókás ötlet ellenére is ott rejtőzik az a fájdalom, ami jéggé dermeszti az olvasó lelkét.

 

Olyan ez, mint mikor hiába könnyezik a szemünk a mindent elemésztő bánattól, egy jó helyen beszúrt megjegyzéstől, egy apró vicctől mégis fel tudunk engedni, el tudunk szakadni attól a szomorúságtól, ami különben félő, hogy örökre velünk marad. A Tolvajok telében ez a jó helyen beszúrt megjegyzés maga Kolja, a szőke, kékszemű dezertőr, aki állandóan beszél, nevet, megbotránkoztat, viccet mesél, tetteivel kérkedik, s mintha egyedül a veszély közepén érezné igazán nyugodtan magát. A legnagyobb veszedelembe is nevetve veti bele magát, amivel nemcsak Lev, de olykor az olvasó idegeire is megy. A másik oldalról persze ott van a komor pityeri fiú, aki a kalandok során testközelből tapasztalja meg a háborút, és hogy milyen szörnyűségekre is képesek az emberek: eközben pedig szépen, lassan maga mögött hagyja gyerekkorát, férfivé válik, megismeri az élet olyan oldalait is, amivel korábban csak álmaiban (vagy rémálmaiban) találkozott.

 

Kicsit gondban vagyok, ha meg kell határoznom, kinek is ajánlom igazán a Tolvajok telét: mert bár egyéni hangjának köszönhetően majdnem biztos, hogy gyakorlatilag a téma iránt érdeklődő olvasók (és egyébként a kevésbé érdeklődők is) nagyszerűen szórakozhatnának rajta, egyeseknek talán mindez kevés lesz. David Benioff regénye ugyanis egy ízig-vérig amerikai alkotás: hibátlanul egyensúlyoz a kemény dráma és a könnyedebb kaland határán, de ahelyett, hogy letaglózna és a mélybe döngölne, a másik oldaláról fogja meg az eseményeket. Briliáns párbeszédei ugyanakkor átsegítik minden pillanaton, olykor bizony tényleg mulatságos regény (amellett, hogy igen élvezetes is egyúttal) – ezért aztán elsősorban azoknak tudom nyugodt szívvel ajánlani, akik szeretnének kicsit a komolyabb témák felé evezni, szeretnének megismerkedni mindazon döbbenetes élménnyel, amit a szépirodalom műfaja nyújthat: számukra tökéletes választás lesz.

 

Részlet a regényből