Főkép

Azt írják a hátlapon, hogy Carol Birch regénye „a Moby Dick találkozása a Pi életével”. Nem tudom pontosan megítélni a mondat igazságtartalmát, mert a Moby Dicket nem olvastam, de azt biztosan mondhatom, hogy a Jamrach vadállatai valóban erősen emlékeztet a Pi életére.

 

Például abban, hogy e regény főszereplőjének életét is egy tigris változtatja meg: a nyolcéves, szutykos-ártatlan kiskölyök, Jaffy Brown ugyanis egy napon szembetalálkozik egy tigrissel, aki a vadállatokkal kereskedő Jamrach úrtól szabadult el. Jaffy rövid úton az állat szájában találja magát, és egészen közelről megtapasztalja, milyen lehet meghalni, ám a tigris gazdája kiszabadítja őt – s ezzel elkezdődik a fiú kalandokban, különleges élményekben és roppant megpróbáltatásokban bővelkedő második élete.

 

A csodálatos megmenekülés után Jaffy először Jamrach úr állatbirodalmában kap munkát, ahol örök, cinkos barátságot köt egy hasonló korú fiúval, s ahol kitűnik azzal a képességével, hogy minden állattal megtalálja a közös hangot. S így adódik aztán, hogy néhány év elteltével Jaffy is nélkülözhetetlen tagja lesz annak az expedíciónak, amelynek célja, hogy felkutassa a legendás „sárkányt”, aki a híresztelések szerint a messzi Kelet valamelyik eldugott szigetén él, s akit még senkinek sem sikerült megtalálnia.

 

S a hosszú, veszélyes, embert próbáló tengeri utazás és a sárkányvadászat során egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy még miben hasonlít ez a regény nagyon a Pi életére: akárcsak Yann Martel, Carol Birch is főleg azt a kérdést feszegeti, hogy hol lakik az ember az állatban, és az állat az emberben – s hogy végül is van-e különbség ember és állat között. Jamrach úr vadállatai, a mesebeli sárkány, vagy az óceán számtalan élőlénye, amelyekkel hőseink az útjuk során találkoznak, sokszor emberibbnek és szánni valóbbnak tűnnek, mint a regény emberszereplői, akik a megpróbáltatásaik során egyre inkább levetkőzik ember-mivoltukat, s akik számára az afféle fogalmak, mint a barátság vagy az együttérzés lassan minden jelentésüket elvesztik. S a kérdés, amit Jaffy Brown feltesz magának, az: van-e még onnan visszaút, és lehet-e emberként élni újra, ha egyszer már feladtuk mindazt, ami emberré tesz minket.

 

S bár a regény komoly témákat (is) boncolgat, Carol Birch nem erőlteti a filozofálást és a moralizálást, és nem próbál mindenáron nagy tanulságokkal szolgálni. A Jamrach vadállatai elsősorban – és szerencsére – nem egy világmegváltásra törekvő mű, hanem inkább egy rendkívül színesen (és szagosan), fordulatosan és jól megírt kalandtörténet, amit élmény olvasni.