Jamling Tenzing Norgay – Broughton Coburn: Apám lelkét megérintve

Végigböngészve a 2013-as kínálatot egyértelművé vált, hogy a két legkiemelkedőbb hegymászós könyv Földes László Erőss Zsoltról szóló írása, és az év végén megjelenő Jamling Tenzing Norgay memoár. Mindkét kötet a maga nemében különleges, mégis egészen már oldalról közelítik meg az expedíciós hegymászást. Míg Földes elsősorban a sportember sziklaszilárd, olykor kérlelhetetlen realizmusával dolgozott, addig Norgay történetét mély humanizmus, vallásosság itatja át, és rég elfeledett spirituális örökségének újrafelfedezésében vehetünk részt. Aki nem követi a hegymászás történetét, annak első hallásra talán nem ismerős a Norgay családnév, pedig Jamling – a szerző – nem más, mint annak a világhírű serpának a fia, aki Sir Edmund Hillary-val először jutott fel a világ legmagasabb csúcsára, a 8848 méteres Mount Everestre.

Világhírű szülő gyermekének lenni sosem könnyű feladat. Az Everest megmászása után apját, Tenzinget istenségként kezelték, ő lett India függetlenségének jelképe, aki rövid időn belül a nacionalisták kereszttüzébe került. A vallásos helyiek a földöntúli lényt látták benne, aki egészen biztosan spirituális kinyilatkoztatásban részesült. A hinduk számára ő lett Siva földi manifesztációja, hiszen ő léphetett elsőként a Föld istenasszonyának lakhelyére. Otthona zarándokhellyé vált, megérintése szerencsét hozott és sajnos egyre több időt kellett a családjától távol, külföldön töltenie. Így tanulta meg Jamling, hogy apja nem mindennapi ember.

A tibetiek úgy tartják, hogy ha két ember karmája s szelleme erősen összefonódik, úgy elválaszthatatlanná válik egymástól a sorsuk. Így történt ez Tenzing és Jamling – apa és fia esetében is. Elszántan ragaszkodtak az álmaikhoz, és égett bennük a kalandvágy. A fiú mindig tudta, hogy apja nyomdokaiba kell lépnie, el kell jutnia a Himalája legmagasabb pontjára. Apja révén ismerte meg a nagyvilág a serpákat, a maga módján pedig szintén a serpa nemzet nagykövete kívánt lenni. Az Everest című IMAX film expedíciójának mászásvezetőjeként kapott lehetőséget arra, hogy álmait végre valóra váltsa, bár Csatral rinpocse, a családját nemzedékek óta tanácsaival ellátó láma komor jóslatokat fogalmazott meg az 1996-os tavaszi szezonról.

Amerikai iskolákban edzett elméjével először csak nehézkesen tette magáévá népe buddhista hagyományait. Bár 25.000 vajmécsest gyújtott a boudhanathi nagy sztupánál, sok szertartás nem jelentett számára mást puszta ősi babonánál. Könyvében lenyűgöző metaforával érzékelteti személyiségének, valamint spirituális fejlődésének útját. Induláskor kétségekkel teli, útkereső, a kelet-nyugat határán tébláboló, apja árnyékában élő fiatalember volt, a csúcsra lépést követően azonban beérte neves ősét, majd a hegyről levonulva egyre nőtt a magabiztossága, s hite a buddhista tanokban.

De ebben a könyvben igazából nem csak egy csúcsmászás történetét kapjuk meg, hanem három mesterien egybefont elbeszélést is. Miközben követjük a fiút, Jamlingot zarándokútján, megismerkedhetünk rendkívüli apjának élettörténetével, továbbá hiteles tudósítást kapunk a hegymászók fekete évéről, 1996-ról. Az első fejezetekben még csak említés szinten kap szerepet a vallás, a végső, legmaradandóbb gondolatok azonban már szinte csak a spiritualitásnak adnak helyet, így az sem véletlen, hogy maga a Dalai Láma írta meg a könyv egyik előszavát.

Norgay írásában az idegenforgalom és a jólét kedvezőtlen hatásait is ismerteti. A közösségek egy része tekintélyes vagyonosodással büszkélkedhet, ez pedig elkerülhetetlenné tette a megosztottságot, a növekvő társadalmi feszültséget. A helyiek az 1950-es években még becsukták ajtóikat az idegenek előtt, mert hitük szerint a kívülállók balszerencsét hozó szellemeket hozhatnak magukkal, ma pedig a hazugságoktól sem mentes versenyhelyzetek közt szerzik újabb és újabb fizetős ügyfeleiket. Ám az államkincstárak sem mentesek a mohóságtól, hiszen tekintélyes összeget szereznek a hegymászó-engedélyekért, mégis, csupán csekély részét fordítják a helyiek javára és a környezetvédelemre.

De nem csak a nemzetek, a serpák, hanem a hegymászó expedíciók is vetélkednek egymással. Rangsoruk van, ahol nem kevés szerepet kap a sovinizmus, de a vezető egyénisége is. Akik már jártak fenn az Everesten, szigorú gazdaként szabják meg, mit lehet tenni a hegyen. A serpák számára viszont a mai napig megdöbbentő az alaptáborban csókolózó pár látványa, a szex pedig kifejezetten tiszteletlenségnek számít a hegyen lakó istennővel, Mijolangszangmával szemben. Nem sok megbecsülésre számíthatnak azok a vállalkozások, melyek az íratlan szabályokat, például az önmegtartóztatást nem tartják be, egy serpa ugyanis tart a dharma törvényeitől. Úgy gondolják, hogy a legmodernebb technikai felszerelések mellett a több ezer éves vallási szertartások segítik a mászókat a sikerhez, ezért a regulákat mindenkinek be kell tartani, ellenkező esetben az istennő megharagszik. Mijolangszangma talán sosem volt olyan dühös, mint 1996-ban, amikor egyszerre 19 embernek vette el az életét.

17 könyv jelent meg azóta a tragikus eseményeket elemezve, de Jamling Norgay a maga mértékadó, tiszteletteljes stílusában talán minden eddiginél elegánsabban tudta írásba foglalni a történéseket. Messzire elkerülte a hatásvadászat otrombaságát, helyette tiszta, mindenki számára elfogadható képet festett a hegyen átélt drámáról. A történet Tenzing Norgay temetésével zárul. Búcsúztatóján a kéken ragyogó égbolton egyszer csak parányi felhő jelent meg a máglyája fölött, melyet rövid felhőszakadás követett. A meglepetéstől még a szerzetesek éneke is elhallgatott. Hangos reccsenés jelezte a koponya megrepedését, melyről úgy tartják, hogy ekkor távozik a tudat a testből. Három napig lobogtak még a lángok, végül a szerzetesek porrá őrölték csontját, agyaggal keverték, kicsiny fogadalmi táblákat készítettek belőle, melyeket számos szent helyre szállítottak el.

Tenzing Norgay, a serpa gazdag életpályájából kiderül, hogy hírnevével jól gazdálkodott: alapítványt hozott létre, hogy a meghalt teherhordók özvegyeiről gondoskodni tudjon, iskoláztatta a serpák gyermekeit, kórházakat, rendelőintézeteket hozott létre a Himalája eldugott falvaiban. Bár halálakor egy ragyogó szellemiségű ember távozott a Földről, feladatát méltó utóda, Jamling vette át.

Sokan írnak remekül, birtokában az írói hivatás szinte minden titkának, Norgay viszont azok közé tartozik, akik rendelkeznek még valami fontossal: képes szívből írni. Könyve őszinte, hiteles, magával ragadó olvasmány. Hite és hozzáállása nem csak a serpák új generációjának, hanem a Föld bármely pontján élő természetjáró és hegymászó közösségnek követendő példa lehet. Jamling Tenzing Norgay, a hegyek fia szerint, bár sok Olvasója távol él a Himalája fenséges hegyvonulatától, sokuknak mégis ez a hely a spirituális otthona. Nekik ajánlja történetét.