Főkép

Nem tudom, ki emlékszik még hazánkban Mark Twain egyik leghíresebb művére, amelyben egy jenki felforgatja Arthur király udvarát. Ebben van az a bizonyos rész, amikor az uralkodó és talpraesett tanácsadója álruhában elvegyül a nép között. Ez önmagában még nem lenne baj, de megesik pár kellemetlen jelenet, az egyik például az, amikor Arthur mezőgazdasági ismereteiről téve bizonyságot, osztja az észt. A helybéli parasztok persze nem győznek ámuldozni, és persze mindennek csúnya vége lesz, függetlenül attól, hogy mikor kell leszedni a hagymát a fáról.

 

Wodehouse ezúttal hasonló alapötlettel ajándékozza meg hű rajongóit, akik számára egyáltalán nem ismeretlen az egyik főszereplő, elvégre Stanley Featherstonehaugh Ukridge colos alakja gyakran felbukkan az életműben, ha másként nem, akkor kósza utalások formájában. Utoljára pár novellában találkoztunk vele (Ürgék, Szivarok és Pasasok), ahol életének pár érdekes történésével ismertetett meg bennünket. Azokban nem említette, de korábban valamelyik regényben már történt utalás arról a nyárról, amikor Ukridge vidékre vonult és anyagi helyzetének gyarapodását gazdálkodással kívánta elérni.

 

Ez a könyv ennek a ténykedésnek a hiteles naplója, amit egy jóbarát, Jeremy Garnet vetett papírra. Neki ez kifejezetten testhez álló feladatnak számít, hiszen neves íróként ismerik azon kevesek, akik az eddig megjelent két regényét (A kívülálló, Arthur üzelmei) megvásárolták. Az már teljesen más kérdés, milyen véleményt formáltak magukban e művek elolvasása után, de ahhoz egy csepp kétség nem férhet, Garnet tudása legjavát nyújtja, amikor megpróbál egy hiteles, ámde a művelt közönség számára is fogyasztható kronológiát felállítani mindazon eseményekről, amelyek Anglia bájos, és történetünk során nagyjából csapadékmentes vidékén megestek. Combe Regis nagyjából azt a vidéki légkört árasztja magából, amelyben még ott érződnek a viktoriánus kor maradványai, amit még nem sepert el a modern világ nagyvárosokon, rádiókon, tévéken és újságokon keresztül terjedő lehelete – biztos az időhiány számlájára írható a késlekedés. Ezen a csendes tengerparti településen érthető módon hatalmas szenzációt jelent pár londoni úriember felbukkanása, akik valami fura hóbortot követve baromfineveléssel foglalkoznak (illetve ezt állítják magukról).

 

Wodehouse regényről lévén szó, természetesen semmi sem megy egyszerűen, hol a baromfik viselkednek önfejűen, mert mi mással lehetne magyarázni például a tojások ellenszegülését a modern keltetési módszereknek, hol a körülményekkel hibádzik valami, esetleg csak az történik meg, amire már az X-aktákban is felhívták a figyelmünket – a csirkék csak a másik oldalra kívánkoznak. Legyen az kerítés, baromfiól, sövény, vagy bármi olyan, amire a szárnyasok kíváncsiak lehetnek. Miközben Garnet a téma megkövetelte komolysággal beszámol a napi problémákról, jut idő a címben említett érzelmi állapotra is. Talán mondanom sem kell, de a csirkék közreműködése nélkül a világban az egészséges mennyiségűnél több lenne az agglegény.

 

Mindent figyelembe véve ez a kötet nálam nem került be Wodehouse legjobb öt regénye közé, de ennek ellenére nyugodt szívvel ajánlom minden rajongónak, s persze minden állattenyésztéssel foglalkozónak – garantáltan jól fognak szórakozni.

 

A szerző életrajza