Beleolvasó - Francesca Rigotti: Torkosság

Fülszöveg:

Kevélység, fösvénység, bujaság, irigység, torkosság, harag, jóra való restség - ez a hét kifejezés a bűnök egész univerzumát foglalja össze. A hét főbűnre az ókori világba a gonosz megtestesüléseként tekintettek, a zsidó-keresztény kultúrkörben pedig az erkölcstelenség megfékezésének egyik főpilléreként kapott kiemelt szerepet.
Mit mondanak ezek a kifejezések napjainkban? Mi maradt meg egykori végzetes és veszedelmes természetükből? Vajon szerepet kapnak-e korunk társadalmában is, vagy netán már elavultnak számítanak egy olyan világban, ahol „minden elmegy”, ahol már minden határt megszegtünk. Feleleveníthetők és újraértelmezhetők, netán beépíthetők a pszichológiába és a pszichoanalitikus terápiákba?
Egy biztos: vétekről és bűnről lehet időszerűen beszélni. Ebben az új sorozatban hét tudós kutat az újabb válaszok után. A főbűnöket egészen szokatlan, mai szemlélettel vizsgálják, amely már távol áll attól a vallásos hagyománytól, amelyben eredetileg megformálódtak. Korszerűen, inkább kiállhatatlan szenvedélyként értelmezik őket. A hozzájuk való viszony az emberiség azon képességét fejezi ki, amellyel különbséget tesz jó és rossz között.

 

Részlet a könyvből:

Enni és megismerni

A zsidó teremtésmítosz elején a kígyó, mely „rava­szabb volt a föld minden állatánál, amit az Úristen te­remtett”, megkísértette az asszonyt (Ter 3, 1). A kígyó elmagyarázta neki, hogy azon a napon, mikor ő és a társa esznek annak a fának a gyümölcséből, amely a kert kö­zepén áll, „szemetek felnyílik, és olyanok lesztek, mint az istenek, akik ismerik a jót és a rosszat” (Ter 3, 5). Megízlelni az igazságot, megkóstolni a tudást, ez hát a jövő, amit a kígyó Éva szeme elé tár, és amit Éva azon­nal elfogad: „vett tehát gyümölcséből, és evett belőle”. Aztán adott belőle Ádámnak is, aki vele volt. Osztoztak a vállalkozás következményében, az isteni átokban, és a megismerésben is. Attól a pillanattól kezdve Isten kény­telen volt belátni, hogy „az ember olyan lett, mint egy közülünk, ismer jót és rosszat”. Olyan, mint mi, unux ex nobis, ahogy a Vulgata írja. Kik közül egy? Közülünk, istenek közül? És hol az egyistenhit? De hagyjuk a vitát az egyistenhit és a sokistenhit között, és térjünk vissza problémánkhoz, a tudáshoz, mint az étel iránti vágyhoz.

Széles körben elterjedt vélemény volt a középkori ke­reszténység körében, hogy a vágynak van egy normális, a megengedett határokon belüli formája, és egy bűnös, rendetlen, féktelen megjelenése. A szellemi és a testi étvágy közötti párhuzam legnagyobb teoretikusa Dante. Az ő világrendjében az összes ember helye a szerint van kijelölve, mennyire munkál benne az isteni szeretet ere­je. Ez a szeretet az Istennel való egyesülésre ösztönzi az embert éppúgy, mint az étvágy az evésre. Az embernek természetes vágya a tudás elnyerése. Dante Vendégség című művének első szavai megegyeznek Arisztotelész Metafizikájának kezdetével: „Minden ember természe­ténél fogva vágyik a tudásra”. Ez a vágy hasonlít az étel iránti vágyra, ahogy a vágynak, hogy szomjunkat oltsuk az isteni tudás forrásában, megfelel a testi szomjúság, melyet vízzel csillapíthatunk. Az igazság oltja a szom­jat, az igazság jóllakat.

 

„Látom, hogy elménk sohse tud pihenni, ha az igazság nem világosítja, melynek gyümölcsét egyetlen Fa termi.”

(Paradicsom. IV. 124-126. Ford. Babits Mihály)

 

Az igazság tehát oltja a szomjat, és a tudás ünneppé teszi egy napunkat, ha lelkünk gyomrában véget ér a tudatlanság bőjtje - ezek Nagy Szent Gergely szavai a Moralia. Bibliakommentár Jób könyvéhez (I. 44) című művében. (Scientia in die suo convivium parat: quia in ventre mentis ignorantie jejunium superat.)

 

A nyelv bűne

Mindennapi nyelvünkben széles körben meggyöke­resedett metafora a megismerést az ennivaló megemész­téséhez hasonlítani. Ezt a jelenséget volt alkalmam ala­posabban megvizsgálni A filozófia a konyhában (La filo­sofía in cucina) című könyvemben. A mértéktelenséget illetően azonban nem érvényes ez a hasonlóság: a túlzott tudásvágyat sosem ítélték hibának vagy bűnnek. Annál inkább elítélik a túl sok beszédet. „Burjánzik ott a beszéd, ahol az étel bőséges” - mennydörög ennek az általunk már ismert szokásnak az ostorozója, Giovanni Climaco. Ez bizony így van, mert ez lehetett Isten elgondolása is — paradox módon ugyanazok a szervek, melyek az étel emésztésére szolgálnak - a száj, a fogak és a nyelv - kel­lenek a beszédhez is. „Mi másért adta Isten ugyanazokat a szerveket az ízek élvezetére és a beszédre, ha nem azért, hogy megértsd, minden beszélgetésnek tartalmaznia kell a bölcsesség sóját?” (Robert Grosseteste)

Jóban és rosszban, mértékletességben és túlzásban, a villa és a toll, a nyelv és a szavak nélkülözhetetlen esz­közei a gurmand-nak, a torkosnak, a falánknak. Ami­kor az önmegtartóztatás szükségességéről, a mérték és a mértékletesség erényéről beszél, már Aquinói Szent Tamás is a falánkság végső következményeként mutat­ja be a bőbeszédűséget. A mértéktelenség az étkezésben maga után vonja a mértéktelen locsogást. Mindkét bűn­nek a száj az otthona, nincs különbség a túl sok étel és a túl sok beszéd között. Már elődje, Nagy Szent Gergely is megjegyezte, hogy a lakomákon a test a torkosság él­vezetének adja át magát, míg a szív valami érthetetlen örömöt érez. Ez olvasható a Sirák fiának könyvében is (32, 6-9), arra buzdítva a lakomák résztvevőit, hogy él­vezzék ki az ünnepi eseményt, de ne kövessenek el bűnt szavaikkal: „Szórakozz még ... de gőgös szót ejtve ne ke­veredj bűnbe.” (32, 12)

A falánkok - tanítanak a középkori prédikátorok - túl sok időt vesztegetnek a fecsegésre és ocsmány veszeke­désre, beképzeltek és megvesztegethetők, talpnyalók és mindig készek kigúnyolni másokat. Mintha csak a görög komédiák hiú és fecsegő szakácsait látnánk viszont. Vét­keznek a nyelvükkel, hazudva, meghamisítva az igazsá­got. A torkosság bűnéből fakad a sok hamis alku, be nem tartott ígéret, füstbe ment fogadkozás, meg a hazárdjáté­kok is, mint a kockajáték.

Ezekben a prédikációkban a torkosságot az istenkárom­lással is kapcsolatba hozzák, sőt, még a boszorkányság­gal és a sátánimádással is. (!) Még mindig a száj bűneinél tartunk, tehát a torkosságnál és a bűnös beszédnél. Aki istenkáromló szavakat ejt ki, az perverz módon használ­ja a nyelvét, az megsérti a szavak örök igazságát. Együtt látjuk itt a keresztény logikaközpontúságot és azt, mi­lyen nagy értéket tulajdonít az egyház az isteni tanítás­nak. Néhány szakasz következik Máté evangéliumából, ahol a tettek és a kiejtett szavak közötti kapcsolatról szól:

 

„Viperák fajzata!” (kiáltott Jézus a farizeusokra, azok­hoz az állatokhoz hasonlítva őket, kiknek kétágú nyelvük van). „Hogy beszélhetnétek jót, mikor gonoszak vagytok? A száj ugyanis a szív bőségéből szól. A jó ember jó kin­cséből jót hoz elő, a rossz ember rossz kincséből rosszat hoz elő`„ (12, 34-35).

„A szívből törnek elő a gonosz gondolatok, a gyilkos­ság, a házasságtörés, a kicsapongás, a lopás, a hamis ta­núság, a káromlás. Ezek szennyezik be az embert” (15, 19-20).

 

Az emberi szív állapota tehát a nyelv közvetítésével nyilvánvalóvá válik, a szavak tehát, éppúgy, mint a tet­tek, megítélhetők és elítélhetők.

 

„Nem értitek, hogy ami a szájba kerül, a gyomorba jut, onnan meg a félreeső helyre? Az ellenben, ami elhagyja a szájat, a szívből származik, s ez az, ami beszennyezi az embert” (15, 17-18).

 

A lényeg az, hogy az evés ténye, vagy az, hogy tiszta vagy mosdatlan kézzel eszünk-e, önmagában nem tekint­hető rossznak. Az evés oka azonban lehet rossz – már tudjuk - a szív vágyától függően. Erről szólnak azok a fejezetek, amelyek meggyőzően bizonyítják a helyes evés, a helyes beszéd és az igaz hit közötti kapcsolatot.

Egyetlen hatásos fegyver van a torkosság alattomos bűne ellen: a csend az asztalnál. A csend jó megfelelője lehet a szexuális önmegtartóztatásnak, de a torkosság esetében lehetetlen a teljes megtartóztatás. Le lehet élni az életünket teljes hallgatásban éppúgy, ahogy teljes szü­zességben is (bár egyik sem túl kellemes), de az abszolút koplalás lehetetlenség.

Szent Benedek a 6. században fogalmazta meg Regu­láját azért, hogy a legapróbb részletekig megszervezze a bencés szerzetesek életét. A 38. fejezetben előírja, hogy „az asztalnál a legnagyobb csend legyen, hogy ott senki­nek suttogását vagy szavát ne lehessen hallani, csak a fel­olvasóét”. A felolvasó szájában (aki előzőleg kapott egy kis kevert bort, hogy derekasan eleget tehessen felada­tának) csak szavak lehetnek, hallgatóságának szájában pedig csak étel, ily módon kizárva a két dolog összekeve­redését. A Regula sok helyen magasztalja a szótlanságot: a hallgatás csökkenti a lehetőségét „a nyelvvel való vét­kezésnek”. A 6. fejezetet a hallgatás szeretetének szen­telte: „ahol sok a beszéd, nem marad el a bűn” (Péld 10, 19), meg „a nyelvnek hatalmában van az élet és a halál” (Péld 18, 21). A Biblia olvasása legyen a szerzetes igazi eledele, ami megakadályozza a hallgatóságot az esetleges vétkezésben. „Eszköz, mely csökkenti a haszontalan be­szédet” - olvasható Carla Casagrande és Silvana Vecchio A nyelv bűnei című művében. „A csend az asztalnál az egyetlen hatásos fegyver a nyelv legalattomosabb vétke, a hízelgés ellen.”

Egy meglepő észrevétel: a torkosságnak szentelt szám­talan iromány egyikében sem ítélik el azt, ha étkezés közben az ember az ételekről beszél. A baj mindig csak az, hogy túl sokat beszélnek, hogy fölöslegesen és értel­metlenül locsognak-fecsegnek, és főleg, ha közönséges, trágár stílusban folyik a társalgás, ha pikáns történeteket vagy ocsmány vicceket mesélnek az asztalnál. A bűnök egyik modern kori kutatója, Giovanni Ventimiglia „filo­zófiai konzultációs” könyvecskéjében (Bűnök. Gyakor­latok házi használatra) a bűnösöket próbálja jellemezni, elemezve a tüneteiket. Ő vezette be a „ételről beszélni” szimptómát, mint ami nagyon is jellemző a torkosokra. Ha föl akarod ismerni egy családi ebédnél a falánkokat, kérdezgesd őket - ajánlja Ventimiglia. „Ki az, aki másról se tud beszélni, csak ételekről, borokról, éttermekről, jel­legzetes kisvendéglőkről? Ki az, aki úgy beszél az ételek­ről, mintha ma ehetne utoljára? Ki szenteli az egész ebéd­idejét arra, hogy ételekről beszéljen, pukkadásig tömve magát testileg és lelkileg is ennivalóval?”

 

A Kiadó engedélyével.