Főkép

Az emberek valódi jelleme krízishelyzetekben mutatkozik meg igazán, ilyenkor születnek meg az igazi hősök, a nagy legendák. A II. világháborúból is számtalan példát lehetne sorolni. Az egyik a jelen könyv főhőse, Louis Zamperini. Története Hollywoodba illő, nem csoda, hogy filmet is forgatnak róla a nemrég megjelent regény után.

A történet röviden: a bevándorló családba születő kicsi Louis valódi ördögfióka volt: lopott, verekedett, csavargott, többször meggyűlt a baja a hatóságokkal. Mígnem egy nap, többek között a bátyja unszolására benevezett egy futóversenyre, ami megváltoztatta addigi életét. Bár ekkor még nem nyert, de az eredmények hamarosan jönni kezdtek, a középiskolában legyőzhetetlen futóbajnok lett, majd egészen fiatalon kijutott a ’36-os berlini olimpiára, ahol a döntőig menetelt. A közvélemény ezek után a ’40-es tokiói olimpia egyik legnagyobb esélyesének tartotta. Aztán közbeszólt a háború, az olimpia elmaradt, a repüléstől rettegő Louis pedig a légierőhöz került. Túlélt több kockázatos bevetést, számos barátja elesett – majd egy nap a repülőgépe meghibásodása miatt lezuhant a nyílt óceán fölött. 47 napi hányódás után japán hadifogságba került és a következő két évet különböző hadifogolytáborokban töltötte, brutális megaláztatásokat elszenvedve. Balszerencséje útjába sodorta a hírhedett, Madár gúnynévre hallgató fegyőrt, aki, bár senki sem értette igazán, miért, a fejébe vette, hogy mindenképpen megtöri Louist. Az állandó verések, brutális kínzások ellenére hősünk képes volt embernek maradni és túlélni a háborút. Később megnősült, gyereke született és még ma is él, közel 100 évesen.

Laura Hillenbrandnak ilyen történetből nem volt nehéz összegyúrni egy gördülékeny és könnyen olvasható történetet. Óriási példányszámban jelent meg, majd kelt el – nemcsak Amerikában, de a világ több táján is. A hírek szerint nemsokára jön az Angelina Jolie nevével fémjelzett film – a siker Magyarországon is garantált.

Azonban nekem igen nagy hiányérzetem maradt a könyv befejezése után. Ez pedig valószínűleg az írónő íráskészségének köszönhető. A stílus könnyen követhető, nem megerőltető, de valahogy súlytalan. Bár korábban nem hallottam erről az emberről és történetéről, de így is biztos vagyok benne, hogy a kötetben rengeteg kisebb-nagyobb csúsztatás található. Ezek egy része nyilvánvaló (a kicsi Louisnak gyerekkorában leszakadt egy ujja és azt a szomszédja visszavarrta – nem vagyok orvos, de azzal tisztában vagyok, hogy ez nem ilyen egyszerű), illetve egy idő után nem tudott belőlem semmiféle izgalmat kiváltani, amikor mindig mindent csak egy hajszállal úsztak meg hőseink: a 2200 méteres leszállópálya vége előtt egy méterrel állt meg a gép; a lövedékek mindig egy cm-rel a hőseink mellett csapódnak be; ha egy másodperccel később hajol el, akkor eltalálja a golyó, stb. Illetve eléggé túlírtnak is találtam, a legtöbb dolgot, eseményt jóval rövidebben be lehetett volna mutatni.

Véleményem szerint ha másvalaki írja meg ezt a könyvet, irodalmilag sokkal jobb minőségű lehetett volna, de a történet miatt még így is megéri elolvasni.

Részlet a regényből