FőképFülszöveg:
1943 májusában az amerikai légierő egyik repülőgépe lezuhan a Csendes-óceán fölött. A tizenegy fős legénységből mindössze hárman élik túl a becsapódást, köztük a gép bombázótisztje, egy fiatal hadnagy: Louis Zamperini.
Zamperini gyerekkorában a környék réme volt, állandó lopásaival rettegésben tartotta városa lakóit, ám amikor bátyja hatására sportolni kezd, kiderül istenáldotta tehetsége. A legjobb egymérföldes futók között tartják számon, fiatal kora ellenére sikerül eljutnia az 1936-os berlini olimpiára, ahol döntőt fut 5000 méteren. Mindenki tudja, hogy nagy jövő előtt áll, és a következő olimpia egyik sztárja lehet. A következő olimpia azonban elmarad, Zamperini pedig Pearl Harbor után a csendes-óceáni hadszíntéren találja magát. Miután repülőgépe lezuhan, közel két hónapig hánykolódik az óceánon egy mentőcsónakban. De az igazi megpróbáltatások csak ezután kezdődnek. Partot érés után ugyanis azonnal japán hadifogságba kerül, és több mint két évet tölt különböző, hírhedten kegyetlen fogolytáborokban. Ezek egyikében találkozik a második világháborús Japán egyik legkegyetlenebb háborús bűnösével, aki küldetésének tekinti minden fogoly, köztük a senkinek be nem hódoló Zamperini megtörését is. Szadista módszerekkel, állandó verésekkel és kínzásokkal igyekszik kiölni Zamperiniből emberi mivoltát, ő azonban rendíthetetlenül, az élete kockáztatásával is ragaszkodik a méltóságához.
 
Laura Hillenbrand könyve a 2010-es év egyik legnagyobb szenzációja volt az Egyesült Államokban, a Time Magazine egyenesen az év könyvének választotta, és szinte minden jelentős ranglistán az első tízben szerepelt. A világ legnagyobb könyvértékesítő honlapján több mint 700 napja tartja a helyét a száz legnépszerűbb könyv között, ami bő 3 millió eladott példányt jelent alig két év leforgása alatt. A Rendíthetetlenre természetesen Hollywood is lecsapott, és a hírek szerint igazi sztárparádéval fogják filmre vinni a második világháború egyik legelképesztőbb történetét.

Részlet a regényből:
Kilenc

Ötszázkilencvennégy lyuk

A Super man legénysége 1943 februárjában az egyenlítői Canton-szigetre tett rövid látogatás során találkozott először a felrobbanó cápákkal. Canton, ez a sertésszelet alakú fortyogó katlan jórészt korallból és csenevész bokrokból állt, amelyek a földre hajolva kornyadoztak a forróságtól. Az egész szigeten egyetlen fa árválkodott. A part menti vízben hemzsegő cápák közül néhányat az apály csapdába ejtett a lagúnában. A szigeten szolgálatot teljesítő katonák unalmukban hosszú botokra ételmaradékokat kötöztek, és a lagúna fölé lógatták őket. Amikor a cápák kidugták a fejüket, hogy ráharapjanak, kézigránátot hajítottak a szájukba, majd végignézték, ahogy felrobbannak.
A Super Man legénységét azért küldték Cantonra, mert onnan indulva kellett végrehajtaniuk két bevetést a Gilbert-szigetek két, japánok elfoglalta tagján, a Makinon és a Tarawán. Az első küldetés során a vezérgép rossz irányba fordult, és az egész csapat a fölött a Howland-sziget fölött találta magát, amelynek közelében Amelia Earhartnak hat évvel korábban nyoma veszett. Látták a howlandi leszállópályán a japán bombák ütötte krátereket. Mikor végre megtalálták Makint, Louie semmit sem látott a célpontból a felhők miatt. tettek három kört eredmény nélkül, végül a tábornok parancsba adta, hogy engedjék el vakon a bombákat, és induljanak vissza. egy felhőrésen keresztül Louie udvari budikat pillantott meg, és nevetgélve ledobott rájuk másfél tonnányi rombolóbombát. A legénység nagy derültségére a budik a levegőbe repültek.
Két nappal később visszarepültek, hogy lefényképezzék a Gilbert-szigeteket. Ezúttal egy hatfős forgatócsoport is velük tartott. több szigetet is megközelítettek a légelhárító tűzben, és közben felvételeket készítettek. A Super Man orrát találat érte, ezért visszafordultak Canton felé. Ötszáz kilométerre a támaszponttól Douglas gépésznek feltűnt valami. A Super Man üzemanyagszint-mutatói nagyon alacsonyan álltak. Douglas kiszámolta, hogy ha ilyen ütemben fogy tovább, akkor nem lesz elegendő Cantonig.
Phil lelassította a légcsavarokat, amennyire merte, és igyekezett spórolni a benzinnel. A legénység gyakorlatilag mindent kihajigált a gépből, ami nem volt rögzítve, majd mind a tizenöten a bombázó elülső részébe tömörültek abban a hitben, hogy ez növeli a sebességet. Mivel tudták, hogy Canton elérésére vajmi kevés esélyük van, felmerült, hogy Howlanden landolnak, ám eszükbe jutott a szétbombázott leszállópálya. eljátszottak a kényszerleszállás ötletével is Howland közelében, de azt a cápák miatt vetették el. Végül úgy döntöttek, mégiscsak megpróbálnak eljutni Cantonba.
A gép elülső részében szorongva nem tehettek mást, mint vártak. Lement a nap. Louie bámulta az alattuk elsuhanó sötétséget, és azon tűnődött, milyen érzés lehet lezuhanni. A mutatók még lejjebb kúsztak; mindenki azt várta, mikor állnak le a hajtóművek. Végül amikor az üzemanyagszint-mutatók szerint már teljesen kiürült a tank, Phil reflektorfényt pillantott meg az égen, majd leszállópálya fényeit a lenti sötétségben. Phil rádöbbent, hogy túl magasan van, és olyan hirtelen kezdett ereszkedni a géppel, hogy Pillsbury egy pillanatra a levegőbe emelkedett, és súlytalanul lebegett, mielőtt lehuppant.
Amint a Super Man földet ért Cantonban, farrésze alacsonyabb helyzetbe került, mint ahogyan a levegőben volt, és az üzemanyag utolsó cseppjei visszacsorogtak a tartályba. A következő pillanatban az egyik motor leállt.
Két héttel később a saját szemükkel látták, mi várt volna rájuk, ha a tengerbe zuhannak. Oahu közelében egy B-25-ös rádión jelezte, hogy fogytán az üzemanyaga, majd elnémult. A Super Mant küldték a keresésére. Két és fél óra múlva Louie szürke füstgomolyagot pillantott meg. Két Catalina hidroplán is arrafelé tartott. A Super Man követte őket.
A baleset helyszínén döbbenetes látvány fogadta őket. Két mentőcsónak lebegett a gép roncsai között, bennük a B-25-ös ötfős legénységével. Körülöttük cápák százaitól forrt az óceán, némelyikük hossza a hat métert is elérte. Izgatottan köröztek a vízben, úgy tűnt, bármelyik pillanatban felboríthatják a csónakokat.
A két Catalina kimentette a túlélőket, mielőtt a cápák hozzájuk férhettek volna, és a B-25-ös legénysége aznap éjjel egyik italt a másik után ?zette megmentőinek, a Super Man személyzete pedig most már megértette a cantoni kézigránát-hajigálók érzéseit. egy későbbi útjuk során cáparajt pillantottak meg, amint hat bálnát üldöznek. Lejjebb ereszkedtek, és tüzet nyitottak a cápákra, de később megbánták. Attól fogva, ha cápákat láttak, nem háborgatták őket.

Nauru apró földdarab, húsz négyzetkilométernyi homok a Csendes-óceánon, Hawaiitól mintegy négyezer kilométerre délnyugatra. A világ valószínűleg tudomást sem vett volna róla, ha a fűszoknyás bennszülöttek lába alatt nem lapul ötvenezer tonna kiváló minőségű foszfát. 1900-ban fedezték fel a műtrágya és a lőszerek fontos hozzávalójának számító foszfát lelőhelyét, azóta a szigetet európai üzletemberek és kínai bányászok lakták. A háború kitörésekor Nauru felbecsülhetetlen értékű kinccsé vált.
Japán 1942 augusztusában foglalta el Naurut, bebörtönözték az európaiakat, akik nem menekültek el időben, a bennszülötteket és a kínaiakat pedig kényszermunkára fogták: foszfort bányásztattak velük, és építtettek egy felszállópályát. Hatalmukat karddal szilárdították meg, egy tök ellopásáért is lefejezéssel bünették az elkövetőt. Amikor a kifutópálya elkészült, Japán gazdag foszfátutánpótlásra és ideális légitámaszpontra tett szert.
Április 17-én Louie éppen futásból tért vissza, amikor eligazításra hívták. Amerika komoly csapásra készült Nauru ellen, a Super Man és huszonkét másik B-24-es feladata volt megsemmisíteni a foszfátbányát. Aznap éjjel a század egyetlen tagja sem került ágyba. Nem sokkal éjfél előtt indultak, Cantonon megálltak üzemanyagért, majd továbbrepültek Funafutira, egy apró korallzátonyra, ahonnan – a tervek szerint – majd útnak indulnak. Amikor megérkeztek, újságírók egész hadával találkoztak, akiket a hadsereg szállított oda, hogy tudósítsanak a támadásról.
Az eligazításon a katonáknak elmondták, hogy 2400 méter magasan repülve kell megközelíteniük Naurut. A magasság hallatán döbbent csend ereszkedett a teremre. Néhány nappal korábban 2400-3000 méteres magasságban gyakorlatoztak, és mindnyájan tudták, hogy ilyen távolságra a földtől a légelhárító ütegek rendkívül hatékonyak. „Csak remélhetjük – írta Louie a naplójába két nappal korábban –, hogy éles helyzetben nem kell ilyen alacsonyról bombáznunk.” Pillsbury az eligazító tiszt egy másik megjegyzését nem tudta kiverni a fejéből. tíz-tizenkét Zero vár rájuk Nauru fölött. Wake-nél távolról már látott Zerot, de közelről még nem akadt dolga eggyel sem. Egyetlen Zero is épp elég ijesztő lehetőség volt; tizenkettő halálos rettegéssel töltötte el.
Másnap napfelkelte előtt kisétáltak a Super Manhez. Velük tartott egy Donald Nelson nevű hadnagy is. Nem tartozott az egységhez, de ő kérte, hogy velük mehessen, mert nem látott még ütközetet. Öt órakor a levegőbe emelkedtek.

Nyugat felé kerültek, hogy titokban tartsák úti céljukat, így hat és fél óra alatt érték el Naurut. Szótlanul repültek. A Super Man haladt legelöl, mindkét oldalán egy-egy bombázó. Felkelt a nap, tiszta volt az égbolt. A japánok már messziről látni fogják őket.
Tizenegy után húsz perccel Mitchell, a navigátor törte meg a csendet: tizenöt perc múlva a sziget fölé érnek. Az üvegházban ülő Louie már ki tudta venni az apró, sík földdarabkát. Alattuk sötét árny úszott a vízfelszín alatt: amerikai tengeralattjáró, amelyet azért küldtek, hogy kimentse a túlélőket, ha valamelyik bombázót lelőnék. A Super Man elszállt fölötte, és repült tovább Nauru felé. Louie megborzongott.
Kísérteties csönd honolt a gépen. Az első kilenc gép a Super Man vezetésével ellenállás nélkül érkezett meg a sziget fölé. Szellő sem rezdült, a B-24-es zavartalanul siklott a levegőben. Phil átadta az irányítást a Norden bombacélzó készüléknek. Feltűnt a Super Man első célpontja, egy csapatnyi repülőgép és épület a kifutópálya mellett. Louie célba vette a gépek csillogó törzsét.
És akkor elszabadult a pokol. A levegő megtelt színekkel, hangokkal, cikázó árnyakkal. Légvédelmi gránátok röppentek füstcsíkot húzva maguk után a repülőgépek fölé, majd fekete puffanással felrobbantak, repeszeket szórva magukból. Fémdarabok záporoztak minden irányból. Mivel a bombacélzó átvette az irányítást, Phil tehetetlen volt.
Találat érte a Super Man bal szárnya mellett haladó bombázót, melyet John Jacobs hadnagy vezetett. A repülőgép azonnal merülni kezdett. Szinte ugyanabban a pillanatban a jobb oldali kísérőgépet is eltalálták. Pillsbury alig néhány méterről nézte végig, amint a B-24-es meginog, lesüllyed, majd eltűnik a Super Man szárnya alatt. Pillsbury látta a legénység arcát, és átvillant az agyán, hogy mindnyájan meg fognak halni. A Super Man egyedül maradt.
Louie a szigetre összpontosított, próbálta célba venni a lent sorakozó vadászgépeket. Hirtelen fülsiketítő robbanást hallott, majd az egész repülőgép megrázkódott. A Super Man jobb oldalkormányából étkezőasztal méretű darab szakadt le. Louie szem elől tévesztette a célpontot. Miközben próbálta újra megtalálni, egy repesz széles lyukat hasított a bombatér falába, és a gép ismét megrázkódott.
Louie-nak végül sikerült a célzás, kioldotta az első bombákat, amelyek pörögve csapódtak a célpontba. A Super Man vörös tetős barakkok és egy légvédelmi üteg fölé ért – a második és harmadik célpont. Louie megnyomta a kioldógombot, és végignézte, ahogy a bombák megsemmisítik az épületeket és az üteget. Még egy bombája maradt tetszőleges célpontra. A repülőtértől északra viskót pillantott meg, és célba vette. A bomba lezuhant, Louie pedig elkiáltotta magát, hogy „bombák távoztak!”, majd elfordította a kallantyút, ami bezárja a bombatér ajtaját. A pilótafülkében felvillant a bombák távozását jelző fény, és Phil átvette az irányítást. Abban a pillanatban fehér villanás látszott, majd óriási robbanás rázta meg a szigetet. Louie-nak mázlija volt, és tökéletesen célzott. A viskó üzemanyagraktárt rejtett, amit sikerült telibe találnia. Pillsbury hátrafordult a lövésztoronyban, és látta a felfelé gomolygó sűrű füstöt.
Nem maradt idő ünneplésre: váratlanul Zerok vették körül őket. Louie kilencet számolt össze, amint a bombázók között cikázva géppuskatüzet zúdítanak rájuk. A japán pilóták bátorsága és ügyessége elképesztette a bombázók legénységét. A Zerok szemből repültek a bombázókra, miközben folyamatosan tüzeltek, és sokszor egy méter sem volt a gépek között. Olyan közel suhantak el mellettük, hogy Louie látta a pilóták arcát. A bombázó lövészei vadul tüzelve próbálták leszedni a Zerokat. Közvetlen irányzékkal lőttek, minden irányban golyók süvítettek. Az egyik bombázót tizenhét találat érte baráti gépek részéről, de az is lehet, hogy saját oldalsó lövészeinek golyói akadtak el benne.
A sérült bombázók lemaradtak, a Zerok pedig azonnal lecsaptak rájuk. Az egyik B-24-est négy bombázó és egy kétfedelű repülőgép támadta meg. A bombázó lövészei lelőtték az egyik Zerot, mielőtt pilótájuk talált egy felhőt, amelyben elrejtőzhetett, és lerázhatta üldözőit. A Super Man alatt Jacobs hadnagy bombázója, Phil találatot kapott kísérőgépe még mindig a levegőben volt, három hajtóművel, jobb oldalkormány nélkül vergődött a Zerok gyűrűjében. Lövészeinek sikerült leszedniük az egyik Zerot. Thor Hamrin, a Hátulról telibe nevű B-24-es pilótája látta, hogy Jacobs szorult helyzetbe került, visszafordult, lelassított, majd összes lőállásából tüzet nyitott a Zerokra. A Zerok visszavonultak, Jacobs pedig Hamrin oldalán repült tovább.
Az elöl haladó bombázók a tenger felé vették az irányt, Zerokkal a sarkukban. Mivel vadászgépei eltávolodtak, légelhárító ütegei pedig megsemmisültek, a japán támaszpont védtelen maradt. A kötelék végén repülő B-24-esek lejjebb ereszkedtek, és a sűrű füstfelhőkön átrepülve lebombázták a foszfáttelepet. Az utolsó repülőgépen utazó riporter a szeméhez emelte a távcsövét. „Vulkánkitörést idéző füstöt és lángokat”, egy égő japán bombázót és elszórt légvédelmi tüzet látott, de élő embert egyet sem. A pattogó, forró töltényhüvelyek becsapódása mellett viszonozták a tüzet: Mitchell az orrban, Pillsbury a toronyban, Glassman alul, Lambert a farrészen, Brooks és Douglas pedig a nyitott oldalsó ablakoknál. Louie az üvegházból látta, amint egyik sorozat a másik után lyuggatja ki a Zerok törzsét és szárnyát, de a japán gépek rendíthetetlenül törtek előre. Minden irányból golyók záporoztak a Super Manre. A bombázó burkolatán annyi lyuk tátongott, hogy a legénység tagjai látták rajtuk keresztül az eget és a tengert. És a lyukak száma másodpercről másodpercre nőtt.
Louie megfordult, hogy kimásszon az üvegházból, amikor észrevett egy Zerot, amint egyenesen a Super Man orrának tart. Mitchell és a Zero pilótája folyamatosan tüzelt egymásra. Louie és Mitchell érezték a körülöttük süvítő golyókat, az egyik centikkel tévesztette el Mitchell karját, egy másik épp hogy elkerülte Louie arcát. Az egyik sorozat eltalálta az orr-torony elektromos vezetékét, mire a torony megállt. Ugyanebben a pillanatban Louie látta, ahogy a Zero pilótájának feje oldalra billen. Mitchell eltalálta. Egy pillanatig a Zero továbbszáguldott a Super Man orra felé. Aztán a sebesült pilóta nyilván ránehezedett a szarvkormányra, és a Zero alábukott. A vadászgép folyamatosan gyorsulva csapódott az óceánba nem messze a parttól.
Louie kézzel elfordította a megbénult lövésztornyot, hogy Mitchell ki tudjon mászni belőle. A lövészek folytatták a tüzelést, a Super Man egész törzse remegett. Két Zero még mindig a nyomukban volt.

A gép tetején található lövésztoronyban Stanley Pillsbury félelmetes fegyvereket, két 12,7 mm-es géppuskát kezelt. Mindkettővel nyolcszáz golyót lehetett kilőni percenként, a lövedékek 3600 kilométer per órás sebességgel száguldottak. Pillsbury géppuskái akár hat kilométeres távolságból is végezni tudtak egy emberrel, és ha lehetőség nyílt rá, egy Zerot is le lehetett velük vadászni. A Zerok azonban nem emelkedtek fel a lövésztorony hatósugarába, lent maradtak a gép hasa alatt, ahol Pillsbury nem tudta célba venni őket. érezte a Super Man hasába csapódó lövedékeket, de semmi mást nem látott, csak a B-24-es szárnyait. A legközelebbi Zerora koncentrálva Pillsbury ezt ismételgette magában: Csak feljebb jönne, hogy le tudjam szedni!
Várt. A gép nyögött és rázkódott, a lövészek tüzeltek, a Zerok alulról támadtak, Pillsbury pedig várt. Aztán Louie észrevette, hogy az egyik Zero a jobb oldalon felfelé húz. Pillsbury nem látta. Csak a fülsiketítő ra-ta-ta-ta! ra-ta-ta-ta! jutott el a tudatáig, majd minden felrobbant körülötte, és elviselhetetlen fájdalom hasított belé.
A Zero a Super Man egész jobb oldalát megszórta robbanógránátokkal. Az első sorozat a farrész közelében talált célba, oldalra billentve a gépet. Repesz fúródott a farlövész Ray Lambert csípőjébe és bal lábába. Lambert oldalra zuhant, amikor a Super Man megbillent. Ez mentette meg az életét: egy lövedék pontosan ott ütött lyukat a repülőgépen, ahol egy másodperccel korábban a feje volt. A becsapódástól darabokra tört a védőszemüvege. Az oldalsó lövészállásokban Brookst és Douglast is repeszgránát találta el. Az alsó lövészállásban Glassman hátába két srapnel fúródott, de az adrenalintól észre sem vette. A következő sorozat Nelson hadnagyot, az utast küldte a földre. Végül egy gránát kirobbantotta a felső lövésztorony egyik falát, és Pillsbury lábát térd alatt repeszekkel szórta tele. A legénység felét és az összes szolgálatot teljesítő lövészt találat érte. A Super Man vadul imbolygott, és egy pillanatig úgy tűnt, irányíthatatlan dugóhúzóba kerül. Phil és Cuppernell erejét megfeszítve próbálta a levegőben tartani.
A gép rázkódása majdnem kipenderítette székéből Pillsburyt, és fegyverébe kapaszkodva, szétroncsolt lábbal ennyit üvöltött:
– Ááááá!

Louie hallotta, hogy valaki üvölt. Amikor a gép egyenesbe jött, Phil lekiáltott neki, hogy nézze meg, mekkora a kár. Louie felmászott az orr-állásból. Harry Brookst látta meg elsőként, aki a bombatér járóhídján feküdt. A bombatér ajtaja nyitva tátongott, Brooks pedig félig lecsúszva lógott a járóhídról, egyik kezével a pallóba kapaszkodott. Fél lába a semmi fölött himbálózott. Szeme kidülledt, felsőtestét vér borította. Egyik karját Louie felé nyújtotta, arcán szomorú kifejezés ült.
Louie megragadta Brooks csuklóját, és ülő helyzetbe segítette. Brooks előrecsuklott, és Louie golyó ütötte lyukakat pillantott meg a hátán. Haja összetapadt a vértől.
Louie a repülőfedélzetre vonszolta Brookst, és beültette egy sarokba. Brooks elájult. Louie talált egy ülőpárnát, társa alá csúsztatta, majd visszament a bombatérbe. emlékezett rá, hogy elfordította a bombatér ajtajának zárókarját, nem értette, miért van nyitva. Aztán meglátta: hasadékok éktelenkedtek a falban, lila folyadék borított mindent. Az ajtót vezérlő hidraulikus vezetékek megrongálódtak. Ezek nélkül Phil nem tudja irányítani a futóművet és a fékezőszárnyat, amire pedig szükségük lenne a leszálláshoz. és hidraulika nélkül a fék sem működik.
Louie kézzel csukta be a bombatér ajtaját. Hátrapillantott a gép farrészébe, és meglátta Douglast, Lambertet és Nelsont, három sebesült bajtársát a padlón feküdni. Douglas és Lambert kúszva próbált eljutni a fegyveréhez. Nelson mozdulatlanul hevert. A hasán találták el.
Louie előrekiáltott a pilótafülkébe segítségért. Phil visszaüvöltötte, hogy egyedül nem tudja levegőben tartani a gépet, szüksége van Cuppernellre. Louie azt felelte, hogy vészhelyzet van. Phil nagy levegőt vett, Cuppernell felállt, meglátta a hátul fekvő sebesülteket, és futásnak eredt. Mor?umot, sulfa gyógyszereket, oxigénmaszkokat és sebkötözőt kerített, majd sorban mindegyik sebesült mellé leguggolt.
Louie a még mindig eszméletlen Brooks mellett térdelt. Beletúrt társa hajába, és két lyukat tapintott ki a koponyáján. Hátán négy jókora seb éktelenkedett. Louie felcsatolta az oxigénmaszkot Brooks arcára, majd bekötözte a fejét. Miközben dolgozott, a gép állapotán törte a fejét. Az oldalsó, az orr- és a farlövész elesett, a repülőgépet szitává lőtték, Phil egyedül maradt a pilótafülkében, alig tudta levegőben tartani a gépet, két Zero pedig még mindig üldözte őket. Még egy támadás, és lezuhanunk, gondolta.
Louie éppen Brooks fölé hajolt, amikor észrevette, hogy valami csöpög a vállára. Felnézett, és Pillsburyt pillantotta meg a felső lövésztoronyban. Vér csorgott a lábából. Louie hozzásietett.
Pillsbury még mindig a székében ült, oldalra fordulva markolta fegyverét, szemével az égboltot pásztázta. Az arca hamuszürke volt. A lába élettelenül lógott, nadrágszára cafatokban, bakancsa szétszakadva. Mellette recés szélű, alakra Texasra emlékeztető lyuk, amelyen befért volna egy röplabda. A tornyot szitává lyuggatták, padlóján repeszek, fémdarabok és a torony motorjának tartozékai hevertek.
Louie nekiállt ellátni Pillsbury sérüléseit. Pillsbury tudomást sem vett róla, megállás nélkül forgatta a fejét jobbra-balra. tudta, a Zero visszajön, hogy végezzen velük, azt pedig meg kell akadályoznia. A sürgető feladat háttérbe szorította a fájdalmat.
Hirtelen sötét árny suhant fölfelé, majd felvillant a csillogó, szürke test, rajta a piros kör. Pillsbury artikulálatlanul felüvölött, mire Louie elengedte a lábát, Pillsbury pedig elforgatta magát a lövészállás nagy sebességű motorjával. A motor életre kelt, és kilencven fokkal elfordította Pillsburyt.
A Zero elérte a kívánt magasságot, vízszintbe állt, és nyílegyenesen száguldott a Super Man felé. Pillsburyt átjárta a rettegés. Egy pillanat, egyetlen apró mozdulat – a Zero pilótájának csak a ravaszt kell meghúznia –, és a Super Man tíz emberrel a fedélzetén hullámsírba merül. Pillsbury látta a pilótát, aki véget vet az életének, a trópusi nap megvilágította az arcát és a nyaka köré tekert fehér sálat. Meg kell ölnöm ezt az embert, gondolta Pillsbury.
Pillsbury nagy levegőt vett, és tüzet nyitott. Látta, amint a lövedékek kiröppennek a géppuska csövéből, és átlyukasztják a Zero pilótafülkéjének szélvédőjét. A szélvédő darabokra tört, a pilóta pedig előrebukott.
A kegyelemdöfést nem vitték be a Super Mannek. A Zero pilótája nyilván látta a szétzúzott felső lövésztornyot meg az üres oldalsó állásokat, és valószínűleg azt hitte, hogy az összes lövész halott. túl sokat várt.
A Zero sebesült madárként zuhant a tengerbe. Pillsbury biztosra vette, hogy a pilóta meghalt, mielőtt becsapódott volna.
Az utolsó Zero is előkerült a gép hasa alól, majd váratlanul megingott, és az is lezuhant. Clarence Douglas állt az oldalsó géppuska mögött. Combjából, mellkasából, vállából dőlt a vér, de utolsó erejével lelőtte a japán vadászgépet.
Az óceán felszíne alól a tengeralattjáró legénysége ?gyelte a levegőben tusakodó repülőgépeket. Egyik Zero a másik után zuhant le, a bombázók pedig repültek tovább. A tengeralattjáró személyzete később arról számolt be, hogy egyetlen Zero sem tért vissza Naurura. Úgy tudni, hogy a támadásnak köszönhetően a japánok egyetlen rakomány foszfátot sem tudtak elszállítani a szigetről.

A Kiadó engedélyével.