Főkép

„Zavard meg (a másikat), és tanulj abból, hogyan cselekszik, vagy éppen hogyan nem cselekszik válaszként. Kényszerítsd rá, hogy felfedje magát, és ő maga leplezze le saját sebezhető pontjait.” Az idézet nem egy tárgyalási kommunikációt tanító modern tankönyv ötlettárában szerepel. Pedig szerepelhetne. Ehelyett Szun-ce, vagyis Szun mester A háború művészete című, az i. e. 5 században írt hadelméleti munkájának részlete, vagyis immár két és félezer éves szöveg. A kínai klasszikust két hasonló művel együtt a Cartaphilus Kiadó jelentette meg Klasszikusok sorozatában.
 
A háború művészete a huszadik század végén az egyik legnépszerűbb könyv lett Kínában, s nyugaton is elindult hódító útjára. Szun-ce gondolatai hazájában mindig is nagy tiszteletnek örvendtek annak ellenére, hogy szerzőjükről semmi bizonyosat nem lehet tudni. A Szun-ce álnév (mely egyúttal a könyv címének is tekinthető) egyes kínai szakértők szerint Szun Vura utal, egy valódi történelmi személyre, aki az i. e. 6. század végén harcolt a déli Vu fejedelemség érdekeiért. Más filológusok azonban nem fogadják el ezt az azonosítást: nem lehet tehát a szöveg mögé egy valódi hadvezért képzelni. Sosem tudjuk meg, vajon honnan szerezte taktikai és harcászati ismereteit Szun mester; tudós volt-e, az elméleti irodalom filológus gyűjtögetője, vagy katonaember, aki saját tapasztalatait vetette papírra. A mű azonban óriási hatású volt: éppúgy használta Kína nagy egyesítője, Csin Si Huang-ti császár és Mao Ce-tung, a kommunista diktátor, mint a Tang-dinasztia alapítója vagy Cao Cao, a Han-kori költő-tábornok. Állítólag Napóleon és Hitler is forgatta: bár az utóbbi valószínűleg keveset értett meg ebből a részletből: „Ha a harc nem vezethet győzelemhez, nem szabad harcolni. Nem szabad még akkor sem, ha a császár ezt parancsolja.”
 
Szun-ce könyve azonban azért tehetett szert hatalmas népszerűségre a huszadik század második felében is, mert szimbolikusan értelmezve a „háború” és „hadvezér” szavakat, segítő könyv lehet a pénzügyek, a tárgyalási kommunikáció, netán a családi, baráti kapcsolatok kiépítésének modern világában is. Annak, akit valóban a hadművészet érdekel, a konkrét taktikai tanácsok okozhatnak örömet olvasásakor, ám egy kis fantáziával igen költői második olvasata lehet az efféle bölcsességeknek: „Miután átkeltél egy folyón, hamar hagyd magad mögött!” „Ahol madarak gyülekeznek, ott nem várakozhat ellenség.” Nem is beszélve a hadvezér viselkedésére, a vezető személyiségére vonatkozó olyan tanácsok hasznosságáról, mint ezek: „Ne ismételd meg azt a taktikát, amelynek segítségével győzelemhez jutottál, inkább hagyd, hogy a módszereidet a körülmények végtelen számú variációja határozza meg.” „Az a hadvezér, aki nem gondolkodik előre, és az, aki okkal vagy ok nélkül lebecsüli az ellenséget, biztosan számíthat a vereségre.”
 
Szun-ce könyve magyarul is számos kiadásban megjelent már (négy további fordításban, A hadviselés törvényei, A hadviselés tudománya, A hadviselés művészete címen), én azonban mindenkinek ezt a kötetet ajánlanám. Elsősorban azért, mert Tokaji Zsolt, az ismert magyar sinológus egyszer már lefordította a könyvet, mégpedig bravúros szövegjátékkal a költő és hadvezér Zrínyi Miklós hadtudományi munkáinak latinos-barokkos nyelvét megidézve A’hadviselés regulái címmel. Aki erre a pompás imitációra is képes volt, annak (és a szöveg átdolgozójának, Szántai Zsoltnak) nem okozhatott gondot egy minden laikus olvasónak is élvezetes, mégis hiteles magyar szövegváltozat megalkotása.
 
Másodsorban pedig azért ez a Szun-ce érdemes az olvasásra, mert benne foglaltatik két másik mű is. Vu mester szintén létező személy volt, Vu Csi, az i. e. 5-4. század fordulóján élő kiváló politikus, katona, és filozófus, akiről a félig történeti, félig legendás feljegyzések azt őrizték meg, hogy mint a törvények tántoríthatatlan reformálója és rendkívül ravasz hadvezér végül az udvari intrikáknak esett áldozatul, annyira irigyelték tévedhetetlenségéért és sikereiért. Művében Vu fejedelmével folytatott beszélgetései és mondásai olvashatók, melyek nem kevésbé részletesek és érdekesek, mint Szun mester gondolatai. (Csak a fordításban különös az, hogy a szavaknál nem sikerült mindenhol egységesen dönteni a pinjin és a magyaros átírás között: Szun-ce, de Wuzi Vu-ce helyett stb.)
 
A Szema név végképp nem köthető személyhez (bár a filológusok találtak egy ilyen nevű tábornokot az i. e. 4. században), ám A tábornagy metódusa is rendelkezik azonban azokkal az erényekkel, mint Szun-ce műve és A hadviselés szabályai, bár sokkal erősebb benne a taoizmus és a konfucianizmus hatása, amely például a háborút a tao, az igazságosság elérése egy útjának tartja. Ennek ellenére megfontolandó az a bölcsesség, amely így szól: „lehet hatalmas az ország, de ha kedvét leli a háborúkban, akkor bizonyos, hogy el fog pusztulni.”
 
Mindhárom könyv már a 11. század elején felkerült a kínai hadtudomány hét klasszikusának listájára, melyet akkor több száz közül választottak ki. Ma is klasszikus, s méltó a magyar olvasó érdeklődésére.