Főkép

Az egykor csodagyereknek, Thomas Pynchon és Umberto Eco örökösének kikiáltott, és széles körű szakmai, valamint jelentős közönségsikert arató Lawrence Norfolknak – az 1991-es Lempriere-lexikon, az 1996-os A pápa rinocérosza és a 2000-es Vadkan képében után – 2012 utolsó negyedévében jött ki a negyedik regénye, ami, ahogy azt a rajongók megszokhatták, a szintén történelmi kalandregény. A tizenkét év hallgatás során az író saját bevallása szerint egy minden korábbinál bonyolultabb és több szereplőt megmozgató regényen dolgozott, ám 600 oldal megírása után rájött, hogy képtelen befejezni azt. Rövid kesergés után úgy döntött, hogy nyugodtabb vizekre evez, és ír egy igazán könnyed és szórakoztató könyvet. Egy olyat, amit élvezet olvasni. Ez lett a John Saturnall lakomája.

A cselekmény a 17. századi Angliában játszódik, a polgári forradalom előtt és alatt, legfőbb motívuma pedig a kiűzetés a Paradicsomból. A főhős John, Susan Sandall gyermeke, örökös heccek és egyre brutálisabb tréfák áldozata. A félárva fiú anyja ugyanis a falusiak szerint boszorkány. A helyzet akkor durvul el igazán, amikor egy rejtélyes járvány tör ki a településen, ami egyre több áldozatot követel, Sandalléknak pedig menekülniük kell egy vallási fanatikus által feltüzelt csőcselék elől. Míg a tiltott erdőben bujkálnak, Susan elmeséli fiának a Lakoma legendáját, azt a különös történetet, aminek gyökere egészen a római kori Szaturnáliákig nyúlik vissza, majd megtanítja mindenre, amit a főzésről tudni lehet. Anyja halála után John a bucklandi főúr, Sir William konyhájára kerül kisegítőként, ahol hihetetlen képességei révén egyre magasabbra küzdi fel magát.

Norfolk egészen elképesztő módon írja le egy 17. századi konyha működését: hogyan kopasztották a csirkét, milyen fűszereket használtak, hogyan kell korabeli módon elkészíteni az orsóhalat, milyenek voltak a desszertek, és egyáltalán, hogy milyen volt az élet egy 400 évvel ezelőtti konyhában. Az illatok, ízek, aromák és színek kavalkádja a regény, amit a szerző szokásához híven némi kutatómunka előzött meg (valószínűleg nem annyira szerteágazó és elmélyült, mint korábbi művei esetében). A sorokat olvasva érezhető ugyan Norfolk főzés iránti érdeklődése, ám ezen kívül sajnos nem nagyon tudok kiemelésre érdemes dolgot mondani. Hiába ír jól, maga a történet talán túlságosan is egyszerű, a szereplőket pedig szinte alig lehet megkülönböztetni egymástól (különösen a mellékszereplőket) – mintha egy B kategóriás kosztümös kalandfilmet néznék. Nem ehhez vagyok szokva Norfolktól, még ha tudom is, hogy a be nem fejezett után egy könnyed, szórakoztató könyvet akart írni, és ennek teljesen megfelel a John Saturnall lakomája.
 
A könyv elolvasása után úgy éreztem, hogy ez a Lawrence Norfolk nem lehet az a Lawrence Norfolk, aki a Lempriere-lexikont írta. Pedig minden bizonnyal az, csak ezúttal nem az értelemre akart hatni, mint korábban, hanem az érzelmekre, vagyis inkább az érzékekre, ami számára is szokatlan terület lehetett. Nagyon más, mint a korábbi művei, így akik azokat kedvelték meg, azok olvasás előtt készüljenek fel lélekben, és akkor nem fognak csalódni, akik viszont most olvasnak először Norfolkot, azoknak kellemes első élmény lesz, már csak az egzotikus receptek miatt is.