Charlotte Brontë: Villette
Írta: Baranyi Katalin | 2012. 12. 25.
Egy aprócska, öntörvényű kislány elszenvedi a honvágy minden kínját, de jól nevelten gondosan ügyel arra, hogy ne sértse meg zokogásával kedves vendéglátóit. Egy tizenhat esztendős kamasz fiú kedvesen maga mellé fogadja az őt imádó, óvodás rokonlányt, de ha iskolatársai látogatják meg, a kicsinek máshol a helye. A beteges, nyomorék vénkisasszony elmeséli megrázó, tragikus véget ért szerelmének történetét a társalkodónőjének, majd békésen meghal. Egy gyakorlatlan, magányos, vidéki, fiatal lány életében először utazik fel Londonba, majd sok megpróbáltatás után megteszi élete első tengeri utazását át a csatornán, Franciaországba, a bizonytalanba. – E négy mondat Charlotte Brontë utolsó regénye, a Villette első hat fejezetének összefoglalója.
Már ennyi történés közben is évek telnek el ebben a hamisítatlan, 19. századi, romantikus nagyregényben. A négy gondolatébresztő cselekményszál, ami négy önmagában is lezárt, kiváló női és lélektani megfigyeléseket tartalmazó mozaikdarabnak tűnhet, amikor belekezdünk a regénybe, a későbbiek folyamán szépen beleszövődik, belesimul a negyvenkét fejezetes, majdnem ötszáz oldalas könyv cselekményébe. Ami a bonyolult, de arányos szerkesztésű regény összes alakját és eseményét összeköti, az a címben szereplő, kitalált francia kisváros, Villette, és a történet elbeszélője, a mélységesen morális, halk szavú és bájos angoltanárnő: Lucy Snowe.
Lucy elárvultan és tanácstalanul, szinte a véletlen útmutatásának engedelmeskedve érkezik meg Villette lányiskolájába, hogy aztán a történet folyamán végig ott dolgozzék: eleinte mint lenézett komorna, társalkodónő és tisztelettel kezelt mindenes, akinek rá kell jönnie, hiába tud írni franciául, a beszélt nyelvből egy árva szót sem ért, később azonban mint egyre nagyobb megbecsülésnek örvendő tanárnő, akit csendes kitartásáért, műveltségéért és megfontolt viselkedéséért lassanként a legostobább vagy legfegyelmezetlenebb lány is respektálni kezd.
Utolsó művében azonban az írónő túllép korai könyve, a szintén francia intézetben játszódó s szintén finom szerelmi történetet elbeszélő Az angoltanár (A különös tanítvány) dimenzióin. A Villette egy egész világgal megismertet, miközben figyelemmel kísérhetjük Lucy személyiségének fejlődését, vonzódását a kiállhatatlan modorú, s valamilyen különös titkot őrző irodalomprofesszorhoz, Monsieur Paulhoz és a kedves, elegáns helyi orvoshoz, John doktorhoz, aki valahogy furcsán ismerős a lánynak. Ki kísért a padláson és milyen rejtélyről van tudomása a talpraesett Madame Becknek? Akadály-e az eltérő egyházhoz tartozás szerelmesek között? Kit választ a kacér tanítvány és kit az előkelő? Ki írta a szerelmeslevelet és miről tud a gyóntatóatya? Mi fontosabb: a munka vagy a férjhez menetel? Végül: kihez megy nőül a házasságról igen rossz véleménnyel lévő Lucy? A Shirley romantikus szerelmesére emlékeztető, merész és okos Johnhoz vagy a Mr. Rochesterhez illő módon kioktató és izgalmas Paulhoz?
Bár mindenki az írónő második regényét, a Jane Eyre-t tartja a legsikerültebb Brontë-könyvnek, s abban is egyet szokás érteni, hogy a harmadik nagyregény, a Shirley érdekes témaválasztása ellenére a lehetőség határáig túlfeszíti a realista elbeszélés kereteit és a türelmes olvasó idegeit, az utolsó mű, a Villette remekül szerkesztett, lebilincselő és letehetetlen kötet. Igaz, ahhoz, hogy elolvassuk, békés belefeledkezés kell, idő és hangulat, de a történet és a költői szöveg megéri a fáradságot.