Nóthof Ferenc: K.O.H.O.

A K.O.H.O.-t öröm kézbe venni. Nagy is, színes is, fényes is, egyetlen hibája, hogy rövidnek érzi az ember, és ott marad benne a Még!-érzés. A magyar, szerzői kiadásban készült steampunk képregény egy poszt-apokaliptikus világban játszódik. Évekkel azután, hogy az emberiségre rászabadult a fátyol nevű, korlátlan energia, amely eltörölte a nélkülözést, természetesen valami félrecsúszott. A globális konfliktusban az emberiség nagy része elpusztult, mások – érthetetlen módon – nem haltak meg, csak fátyolzombikként tengetik az életüket. A megmaradt maroknyi, egészséges túlélő a fátyolfertőzéssel és a zombikkal küzd a még tiszta területekért – de vajon van-e esélyük?
 
A felkelőket Jupiter kapitány vezeti, aki, bár ismeri a fátyolenergia veszélyeit, mégsem riad vissza tőle, hogy céljaik elérésére mégis felhasználja, még a többi túlélő rosszallása ellenére is. A kapitány egy igazi, sokat próbált kalandor-típus, akinek zord külseje meleg szívet takar, és mindent hajlandó megtenni az embereiért. A túlélők nagy része elvesztette családját a tragédiasorozatban, így sokkal szorosabb szálak fűzik őket egymáshoz. A veszteségek megedzették őket, és sokukat csak a zombik elpusztításának lehetősége élteti. A zombik ezzel szemben – a szokásos módon – kegyetlen, emberevő szörnyek, akik örömüket lelik a pusztításban és ellenségeik irtásában, de egymással szemben sem túl kedvesek.
 
A történet az utolsó lehetőségek kihasználását beszéli el, amikor mindkét oldal megpróbálja bevetni, amijük még maradt, hogy egy mindent eldöntő csata átrendezze a világ helyzetét – ám ennek kimenetele kétséges, és a regény végén sem kapunk rá választ. Az alkotók ugyanis, bízva a K.O.H.O. sikerében, nyitva hagyták a történet végét, hogy rajongói kérésre folytatni lehessen. Én amondó vagyok, hogy megtehetnék.
 
A K.O.H.O. karakterei élvezhetőek, annyit nyújtanak, amennyit vállalnak, tökéletesen megfelelnek a műfaj igényeinek. A gonosz csúnya, a jó vonzó, a harc kegyetlen. A történet jól érthetően gördül, a letűnt világ gépei látványosak, felőlem akármikor mániává nőheti ki magát. Még egy-két csavar, érzelmi szál a történetben, és rajongó leszek – az ilyen élvezhető dolgoknak legyen meg a maguk helye.

A képregény képi világa alapvetően kevés színnel dolgozik, így a homogén részektől jól elütnek azok, amelyekben valamilyen alapvető változás történik. A barnás pasztellszínek megfelelő hangulatot teremtenek a történetnek, kihangsúlyozva a steampunk vonalat. A rajzoló ügyesen érzékelteti a mozgást, a harcokat, és néhol látványosan változtatja a perspektívát, ám ez nem kuszálja össze a képek sorrendjét. A K.O.H.O. egy kifejezetten igényesen megrajzolt kalandregény, amiben egyáltalán nem lenne meglepő, ha felbukkanna Indiana Jones.