Főkép

Mindenképpen tiszteletre méltó, hogy az Agave nem csak a „biztos” sikernek számító Maigret címeket jelenteti meg, hanem az életmű egyéb, magyarul nem annyira ismert darabjait is. Simenon megértéséhez ezek nélkülözhetetlenek, kivált ha figyelembe vesszük, a szerző törekedett az elismertségre, de ezt nem a párizsi felügyelő kalandjaival kívánta elérni, hanem a többi, szépirodalommal kacérkodó regényével. Véleményem szerint ezek közé tartozik Az özvegy című műve.
 
Látszólag ezúttal szó sincs bűntényről, élvezzük a vidéki élet báját, ahogy az emberek dolgoznak a ház körül, etetik az állatokat, s a világpolitikánál sokkal jobban foglalkoztatja őket a bor és a sonka minősége. Önmagával törődő, de mégis nyitott világ ez, amit jól példáz, hogy amikor a ház melletti úton feltűnik a sehonnan sehová tartó Jean, rövid beszélgetés után ő is a gazdaság részévé, tagjává válik.
 
Simenon szokás szerint szűkszavú, nem szentel oldalakat a szereplők bemutatásának, inkább egy-egy – látszólag sehová sem tartozó – mondattal vázolja fel az emberek kinézetét, jellemét. A módszer működik, egyszer sincs hiányérzetünk, hiszen ha találkozunk valakivel, akit korábban nem ismertünk, akkor apránként, mondhatni töredékekből áll össze a kép róla; ritkán van arra mód, hogy többórás mélyinterjú keretében fedje fel magát előttünk.
 
Nem olyan régen egy belga író azt mondta, hogy az olvasókat nem érdekli a boldogság, ők a szenvedésről akarnak olvasni. Úgy tűnik Simenon hasonló végkövetkeztetésre jutott, hiszen még nem került a kezembe olyan regénye, aminek örömteli lett volna a befejezése. Nincs ez másként ezúttal sem, ahogy peregnek a napok/lapok egyre többet tudunk meg a szereplőkről, s ez ugyan önmagában nem eredményez tragédiát, mind jobban szűkíti mozgásterüket.
 
„- Nem tett veled semmit?
­- Mi?
- Hogy megölted.
- Már nem tudom… Nem hiszem… - mondta kifelé nézve.
Az igazság, a valódi igazság az, hogy nem a vállalkozójára gondolta, míg a homloka elkomorult, hanem az elfuserált napjára, Félice köpésére, valamire, ami létezett, de már nem találta.”
 
A látszólag egyszerű, valójában összetett történet egyik vetülete a parasztság földéhségével, annak mindent, kapcsolatrendszert, értékrendet meghatározó mivoltával foglalkozik, hiszen a címszereplő özvegy gazdaságára a rokonság is igényt tart, s ennek megszerzése érdekében olyan lépésekre hajlandóak, amelyek messze esnek a vasárnapi mise szellemiségétől. Ez a szemlélet, ha úgy tetszik, mindenre elszántság nekünk sem idegen, elvégre az 1945 előtti időkben a magyar parasztság körében is meghatározó volt. De nem kívánok összehasonlító kutatást végezni a magyar és a francia viszonyok között, legyen annyi elég, hogy aki szereti Simenon szikár, látszólag csak a cselekménnyel foglalkozó stílusát, az most sem fog csalódni, a hangulat ugyanaz, mint a Szajna partján.
 
Kiegészítésként már csak annyit jegyzek meg, hogy a történetből film is készült, amiben a két főszerepet Alain Delon és Simone Signoret játszotta. Delon kicsit furcsa bajusszal, de ahogy elnézem a klipet, a forgatókönyvíró megdolgozott a fizetéséért.

Részlet a regényből


A szerző életrajza