Raoul Renier: Sötét álmok
Írta: Szabó Dominik | 2012. 08. 16.
Kornya Zsolt már nem ismeretlen a hazai fantasy rajongók számára, hiszen Raoul Renier álnév alatt szép számmal jelenetek meg művei – többségük olyan univerzumokban, mint a M.A.G.U.S. vagy a Káosz, de saját, alternatív középkorra hajazó világa is jelentős népszerűségre tett szert az évek során. Legutóbbi kötete, a Sötét álmok novellagyűjtemény már korábban is megjelent (igaz, akkor Setét álmok címmel), de most a Delta Vision Exkluzív sorozatában egészen lenyűgöző borítóval és egy kicsit eltérő tartalommal újból napvilágot látott. Aki eddig esetleg még nem találkozott a kötettel, annak érdemes beszerezni; aki viszont már forgatta a könyvet, annak az újraolvasást ajánlanám, hiszen Renier fantáziájának sötét teremtményei minden alkalommal elborzasztanak, sejtelmes atmoszférájú írásainak olvasása közben végig futkos a hátunkon a hideg.
A novellák többsége is a már korábban említett, alternatív lovagkori Európában játszódik, ahol nincs hiány mágiában, boszorkányságban vagy különös pokolbéli teremtményekben. Ezek közül az egyik legjobban sikerült A város hőse, melyben egy családi viszály feloldása természetfeletti hatalmak segítségével történik – melyek természetesen megkövetelik a maguk áldozatát. A dúvad főszereplője, egy kalandor lovag alpesi útja során olyan ügyekbe keveredik, melyektől véglegesen megváltozik a sorsa, s nálánál sokkal hatalmasabb erők játékszere lesz. Sötét hangulatú írások ezek, melyekben nem ritkák a véres áldozatok, a rémtörténetekre emlékeztető momentumok, s bizony gyakran végződik halállal egy-egy félresikerült esemény.
Amellett, hogy történetükkel azonnal megragadják a figyelmünket, a művek stílusukban is tartogatnak annyi érdekességet, hogy ne váljanak unalmassá. Rögtön a kötet kezdetén, a Rajnai rege enyhén archaizáló nyelvezete finoman simul bele a cselekményszövésbe, még nem zavaró, de ad egy plusz érzékréteget – ráadásul az elmeséltek is tökéletesen megalapozzák a sötét légkört. A fegyverkovács meséjében a kerettörténetet a címadó kereskedő élőszót idéző elbeszélése adja, a spanyol szavakkal tűzdelt rémisztő középkori legenda pedig kellemesen izgalmas és feszültséggel teli. A költő angyala ugyan látszólag nem tartalmaz sok iszonyatos elemet, előadásmódja mégis annyira borzongatóra sikerült, hogy nem lehet könnyedén venni.
Ám az antológia nem csak ilyen komor hangvételű írásokat tartalmaz, néhány kellemesebb tematikájú alkotás is bekerült a válogatásba. Habár többségben vannak a sötétebb művek, a néha előforduló humorosabb téma oldja a feszültséget és biztosítja a kellő változatosságot. A tündér bosszúja tragikumában is könnyed légkört teremt, az emberi világot nem ismerő lény bosszúja az embereken minden drámaisága ellenére felderít, számomra Sir Arthur Conan Doyle kegyetlen meséinek legjobbjait idézi. Az asszony és az ork is két eltérő kultúrát állít szembe, melyek között az alapvető felfogásbéli különbségek miatt sem elképzelhető a kölcsönös egyetértés – az ostromlott várat védő parancsnoknő és az ork követ közti párbeszéd egészen szenzációs.
A korábbi kiadáshoz képest valamelyest megváltozott a kötet tartalma, hiszen egy mű kikerült belőle, viszont három új írást olvashatunk. Ezek közül kettő már korábban is megjelent, méghozzá a Hetvenhét című antológiában, mely a Delta Vision kiadó népmeséket kifordító-átértelmező pályázatának eredményeképpen született meg. A vasorrú bába a mesék csúf, öreg banyáját helyezi új megvilágításba, a gyerekek réme helyett egy szegény, baleset sújtotta lányt helyez a középpontba, aki a falu közössége utálatának köszönhetően vált a mesék ijesztő asszonyává – ezáltal előadva egy fájóan emberi történetet. A finoman társadalomkritikus felhang érződik a Sárkányölő Bendében is, ahol a mesék daliás hősét jelentéktelen környezetben ábrázolja, kisszerű családi gondokkal és meglepő győzedelmekkel övezve.
A tizenhárom novella mindegyike kiváló és hatásos mű, s még ha látszólag nincs is szó olyan borzalmas eseményről, a végkifejlet egyik esetben sem vidám vagy örömteli. Legyen szó egy ostoba, ám magányos és szomorú sorsú szörnyetegről, egy rémséges élményeket átélő ír üstfoltozóról vagy akár csak egy gúnyolódások kereszttüzében élő vénasszonyról, betekinthetünk a szerző karaktereinek lelkébe, általuk pedig csak a környezet gyarlóságát fedezhetjük fel. A sötét tónusú történetekben még a humor mögött is tragédia áll, a hátborzongató atmoszféra és a kegyetlen pillanatok erősen rányomják a bélyegüket az olvasó hangulatára is – ezáltal válik Raoul Renier a magyar dark fantasy legjobbjává.