FőképRaoul Renier, avagy Kornya Zsolt a ’90-es évekbeli magyar fantasy színtér hovatovább legendás alakja.
Igazi nevéhez számos emlékezetes cikk fűződik, főleg a megboldogult Rúna magazinból, melyekben a gótikus, természetfeletti horrorról épp úgy izgalmasakat meg érdekeseket írt, mint a szerepjátékok legkülönfélébb aspektusairól; írói álnevét pedig több, a M.A.G.U.S. nevű magyar szerepjátékhoz kapcsolódó, a maga nemében igen jó regény mellett elsősorban a Sötét Mersant-ról szóló írásai tették ismertté. Jelen kötet a Mersant-hoz kapcsolódó sorozat negyedik darabja.
 
Sötét Mersant világa meglehetősen hasonlít az Ars Magica nevű szerepjátékéra. Középkor, természetfeletti lények, ódon mágikus könyvek, meg az azokat forgató nagy hatalmú mágusok, s velük szemben a keresztény egyház felkentjei és katonái.
Maga Mersant egyike a hermetikus tanok és hagyományok utolsó őrizőinek, egészen különleges figura. A róla szóló első könyv, A hitehagyott mindmáig a honi dark fantasy legjobbja, de a többi (A kárhozott, A kívülálló) is emlékezetes darab – akárcsak cikkem tárgya.
 
Kornya mester mindig is öntörvényű figura volt, amit például az is jelez, hogy erre a kötetre kb. 9 évet kellett várnunk. Időközben nem sok dark fantasy-t meg gothic horrort olvastam, mert abból is be lehet ám sokallni, de már Az exorcista első novellája is meggyőzött arról, hogy Renier ma sem ír rosszabbul (bár a fejlődés jeleit sem véltem felfedezni).

Ugyanúgy képes megragadni az olvasót, ugyanolyan remekül fokozza az izgalmakat és borzaszt el, mint régen. Stílusa sem változott, továbbra is hajlamos a cifrázásra, amitől azonban jobbára hangulatosabb lesz a sztori, mintsem, hogy akadályozná a cselekményt. És ugyanolyan élvezettel ír szentségtörő szertartásokról, legyilkolt papokról meg ilyesmik.

Ám ennek a könyvnek a főszereplője nem Mersant le Sinistre (ő alig bukkan fel benne), hanem a címbéli exorcista, egy ördögűző pap, aki galambszürke csuhájában, kedves öreg fejével nem tűnik épp az egyház nagy hatalmú harcosának, mégis ő az, aki a régmúlt idők ittragadt démonait, vámpírjait és hasonló lényeit kiűzi evilágból.
Társai is vannak, három feketébe öltözött harcos, akik valami nagyon különös bort isznak, mert emberfeletti cselekedetekre képesek…
 
A sajnálatosan rövid, apró betűvel szedett kötet első ránézésre különálló novellákból áll, ám ahogy haladunk, úgy áll össze egyre jobban a kép, úgy haladunk valamiféle végkifejlet felé, ami azonban nem igazi vég, inkább egy újabb tipikus Renier-i szívatás: akárcsak az Éjfélkapitány című, 7 éve kiadott könyvét, ezt is ott hagyja abba, amikor nagy horderejű dolgok kezdődnének. Viszont addig is baromi izgalmas!

Renier világ- és karakter-teremtő képzelete mit sem vesztett erejéből azon évek alatt, amíg szinte semmit nem olvashattunk tőle (ha jól látom, saját könyve utoljára 2003-ban jelent meg, a Setét álmok című novellaválogatás, amiből „Az inkvizítor” című lett ennek a kötetnek a nyitódarabja), így megint olyan dolgokat írt, amiket nehéz lesz elfelejteni (pedig egy részüket, megelőzendő holmi rémálmokat, érdemes volna…). De nem akarok újabb éveket várni a folytatásra…
 
Szóval, aki eddig szerette, illetve aki vonzódik a történelmi regényekhez és a gótikus horrorhoz egyaránt, az aligha bánja meg, ha elolvassa a Mersant saga részeit. Renier-nél mondjuk sosincsenek évszámok, annyira azért nem történelmi, de egyrészt érződik a szerzői hozzáértés, az utánajárás, másrészt előszeretettel nyúl kevésbé közismert témákhoz, például szívesen merít a pogány szlávok történelméből illetve legendáiból.
De még a ma divatos vámpíros-vérfarkasos cuccok kedvelőinek is merem ajánlani a Sötét Mersant történeteket, bár ebben van némi számító gonoszság is.

Részlet a regényből