Főkép

A negyvenes-ötvenes években az Alapítvány-történetek mellett a robotika – melynek három, a tudományos-fantasztikus univerzumokban többnyire általánosan elfogadott törvényét épp ő alkotta meg – úgyszintén komolyan foglalkoztatta Isaac Asimovot, és a számtalan robotnovella mellett így néhány komplett regény is megszületett. Ezek közé tartozik a sci-fibe oltott krimi hibridműfajába tett kirándulás, az Acélbarlangok is.
 
Furcsa módon azonban a bűnügyi szál ebben a regényben inkább egyszerű, logikailag szükséges keretet ad a túlnépesedés problémáját a jövőbe vetítő alaptörténetnek, és – ellentétben sok más Asimov-művel, melyekből egyértelműen kitűnik a szerző vonzódása a deduktív nyomozásokról szóló narratívák iránt – nem a bűntény elkövetőjének beazonosításának kérdése az elsődleges. A bűnügyi szál mégis következetesen végigvonul az egész regényen, és bizonyos pontokon némi feszültséget is teremt, az „izgalmakat” ugyanakkor két, egymással szembenálló felfogás ütköztetése biztosítja.
 
A történet kezdetére ugyanis az emberiség két hatalmas csoportra oszlott: az immár nyolcmilliárdos, a természettől teljesen elzárt megalopoliszok „acélbarlangjaiban” élő népességet élesztőkultúrák segítségével eltartó földiekre, és a kórokozók által terjesztett betegségeket régóta nem ismerő űrlakókra, akiknek egyetlen földi bázisa a New Yorkkal határos Űrváros. Itt gyilkolják meg váratlanul és látszólag minden ok nélkül a két kultúra összebékítésén munkálkodó Sarton professzort, és e bűnügy részleteit kell kiderítenie a földiek részéről Elijah Bailey nyomozónak, valamint az űrlakók által mellé rendelt társának, az R. Daneel Olivaw nevű, az embertől szinte megkülönböztethetetlen humanoid robotnak.
 
A kezdeti bizalmatlanság ellenére Elijah egyre jobban elfogadja különös partnerét, és mivel Asimov a korábbi robottörténetekben már alaposan körüljárta a pozitron aggyal, azaz mesterséges intelligenciával rendelkező robotok témáját, ezúttal megengedheti magának, hogy teljességgel az exobolygó-kolonizáció és az ember-robot együttműködésen alapuló társadalmak kardinális kérdéseire összpontosítson. Így kerülnek a képbe a”vissza a természethez” romantikus eszményét a távoli jövőben magukénak valló konzervatívok (az eredetiben Medievalists, vagyis nagyjából „középkorrajongók”, ahol a középkoron az űrbeli expanzió és a robotika kifejlődése előtti korszakot kell érteni), akik minden lehetséges, és még éppen törvényes eszközzel igyekeznek megakadályozni a munkahelyeiket elorzó robotok további elterjedését.
 
Jóllehet a könyv megjelenésekor még nem lehetett tudni, hogy Asimov később éppen a két aurorai tudós, Roj Nemennuh Sarton és Han Fastolfe teremtménye, vagyis R. Daneel Olivaw révén köti össze a robot- és az Alapítvány-történeteket, és alkotja meg az egyik legkomplexebb jövőbeli fiktív univerzumot, ma már egyértelműen kijelenthetjük, hogy e történet ismerete nélkül sosem érthetnénk meg teljes egészében a késői Alapítvány-regényeket, és nem követhetnénk nyomon a galaktikus birodalom későbbi legfőbb alakítójának jellembeli és intellektuális fejlődését.
 
Az „emberszabású” robotokkal kapcsolatos etikai kérdések itt is hasonlóak azokhoz, mint amiket Phikip K. Dick vet fel, például az Álmodnak-e az androidok elektromos bárányokkal című alapművében, emellett még a nyomozás és a más bolygók gyarmatosítása is központi szerepet kap mindkét műben, az elszigetelt, pszichológiai gátak miatt elhagyhatatlan városok témáját pedig Arthur C. Clarke tárgyalja meg némileg hasonló módon A város és a csillagokban, az Acélbarlangok mégis tipikusan asimovi regény, amely még akkor is élvezettel újraolvasható (persze nem feltétlenül azonnal), ha már ismerjük a történet végkimenetelét. Aki viszont ódzkodik az ismétlésektől, annak azt ajánlhatom, hogy ha teheti, a robot és Alapítvány univerzum történeteinek kronológiájába illesztve ismerkedjen meg ezzel az űrkriminek álcázott, de az emberiség komoly sorskérdéseivel foglalkozó fikcióval.

Részlet a regényből

A szerző életrajza