FőképD. H. Lawrence novellái fullasztóak. Fullasztó maga a környezet, ahol a történetek játszódnak: bányásztelepek és bányák, katonai kiképzőtáborok, túlságosan (már-már fenyegetően) dús növényzetű kertek, behavazott falvak, apró házak – csupa zárt hely, ahonnan szinte lehetetlen kiszabadulni, s aminek a nyomasztó atmoszférája egyszerre hangsúlyozza és fokozza a szereplők egyébként is nyomasztó helyzetét és lelkiállapotát. És a környezet mellett fullasztó az a tömérdek vágy és érzelem is, amivel a szereplőknek meg kell birkózniuk s amit el kell fojtaniuk, ha a társadalom „normális” tagjai szeretnének lenni. Az elfojtás aztán hol sikerül, hol nem.

A kötet nyitódarabjában, „A porosz tiszt” című novellában például nem sikerül. Ebben a történetben azt a folyamatot követhetjük végig, ahogy a százados és a tisztiszolgája közti hatalmi harc egyre inkább eldurvul, és a tiszt egyre kegyetlenebb módon használja ki és alázza meg az alárendeltjét – jóformán csak a hecc kedvéért. A fiatal tisztiszolgának egy darabig sikerül megőriznie a hidegvérét úgy, hogy a válságos pillanatokban a szerelmére és a katonaságon kívüli életére gondol, de végül olyannyira felgyülemlik benne a feszültség, hogy azt már nem tudja tétlenül elviselni, és elkerülhetetlenné válik a végső, kétségbeesett összecsapás a két férfi között.

De azok sem járnak sokkal jobban, akik a tisztiszolgánál nagyobb sikerrel űzik az elfojtás művészetét. „A tiszteletes leányai” című elbeszélésben például az egyik (egyébként a csúnyább és kevésbé eszes) lánytestvér elhatározza, hogy csak szerelemből hajlandó férjhez menni, míg szép nővére, aki egyben a család esze is, megmagyarázza magának, hogy jobb lesz, ha nem törődik a testiséggel, hanem kizárólag az intellektuális érdemekre koncentrál, amikor házastársat választ. A döntés eredménye előre sejthető: az idősebb lány racionális alapokon nyugvó házasságában igen hamar megjelenik az idegenkedés, a szégyen és másiktól való fizikai undor érzése, amit aztán egy életen át titkolni kell.

A többi történetbe nem szeretnék részletesen belemenni, csak annyit mondanék, hogy a lényeg mindegyik novellában nagyon hasonló: a szereplők mind vagy az erős érzelmi felindulás állapotában vannak, vagy pedig éppen túl vannak egy nagy megrázkódtatáson, látszólag lecsendesítették a lelkükben dúló érzelmi vihart és beletörődtek a sorsukba. De bármi is a helyzet, minden történetben ott vibrál a feszültség, és még a legnyugodtabb felszín alatt is ott rejtőznek az indulatok, és elég egy apróság ahhoz, hogy ezek kitörjenek.

D. H. Lawrence szereplői számára nem létezik jó döntés: ha elragadtatják magukat, vagy egyszerűen csak az érzelmeikre hallgatnak és kiélik a vágyaikat, akkor vagy elidegenednek a számukra korábban fontos emberektől, vagy akár az is előfordulhat, hogy a pusztulásba sodródnak (és másokat is pusztulásba sodornak). Ha viszont elfojtják az érzelmeiket, azzal csak azt érik el, hogy örökös boldogtalanság lesz a sorsuk.

D. H. Lawrence-t általában a Lady Chatterley szeretője című (egyébként ezen könyv borítóján is megemlített) 1928-as regényéről szokás ismerni, de úgy vettem észre, hogy az a regény sem annyira az érdemei miatt, mint inkább a hajdan botrányosnak és obszcénnek számító erotikus tartalma miatt ismert. Viszont akit a Lady Chatterley szeretőjének hírhedt szexuális tartalma csábít ehhez a kötethez is, az csalódni fog, mert a könyv novellái sokkal többet foglalkoznak az aggyal és a lélekkel, mint a szigorúan vett testiséggel (bár persze sok történet szereplőinek életében központi szerepet foglal el a testi vágy). Aki viszont szeret bolyongani az emberi érzelmek, vágyak és indulatok útvesztőiben, annak valószínűleg tetszeni fog a gyűjtemény – amelyet egyébként ajánlatos a novellák közt hosszabb szüneteket tartva olvasni, mert ezeket a történeteket gyorsan egymás után olvasni túlságosan is fojtogató élmény.

Tartalom:
A porosz tiszt
Tövis a testben
A tiszteletes leányai
Vérvörös üvegszilánk
A tavasz árnyai
A második
Árnyék a rózsakertben
Libavásár
A fehér harisnya
Beteg vájár
A keresztelő
A krizantémok illata

Részlet a könyvből