Főkép Az egykori csehszlovák szellemi ellenállás tagjának bevallottan önéletrajzi ihletésű regénye egy negyvenes éveinek végén járó nő nagyjából egy évének története, melynek során a szereplőkkel együtt megállíthatatlanul száguldunk lefelé a lejtőn, és hiába keressük kétségbeesetten a féket, esélyünk sincs arra, hogy megálljunk. Mintha minden kontroll, illetve az ellenőrzésre vagy irányítás átvételére tett kísérlet kudarcba fulladna, mi pedig egyre csak zuhanunk bele a mélységesen mély elkeseredésbe, kiábrándultságba, szorongásba, depresszióba.
 
A kíméletlen őszinteséggel, sok öniróniával és olykor nyers humorral megírt regényben az alkotói válság és egy nem mindennapi család széthullása jelentik az alapot, vezérlő csillagának mégis a magányt, és annak különböző stációit nevezném, hiszen ez az, ami valójában a főszereplő minden egyes napját, óráját, percét, másodpercét kitölti. Ami azért különösen ijesztő, mert körülötte ott a férje és a három fia, kicsit távolabb pedig az anyja, mégsem hallja senki az egyre hangosabb és egyre kétségbeesettebb segélykiáltásokat. Vajon megvárják, amíg előbb bereked, majd teljesen elmegy a hangja, és csak akkor, a hirtelen beállt, mérhetetlen csendben veszik észre, hogy valami nincs rendjén? Vagy esetleg akkor sem?
 
Amikor megismerkedünk a regény szereplőivel, éppen minden átalakulóban van. Az egyik örökbefogadott fiú (Patrik) megszökött a javítóintézetből, és immáron „szabad” emberként válik nagykorúvá. Se személyi igazolványa, se pénze, se tervei, csak él bele a vakvilágba, nem törődve semmivel, pláne nem tetteinek következményeivel. A másik, szintén örökbefogadott fiú (Lukaš) is hamarosan átlép a nagykorúságba, ám addig is alkohol- és drogproblémáival, valamint állandó hazudozással és lopással teszi pokollá a család életét. Mellettük a szülők egyetlen vér szerinti gyermeke, Matěj maga a földre szállt angyal, bár a kamaszkor szele őt is igencsak meglegyintette. Ami igazán pikánssá teszi a történetet, hogy a két nevelt fiú roma, míg a család többi tagja nem az.
 
A kibontakozó dráma alapja nem a roma-nem roma szembenállás, hanem az a kétségbeesett küzdelem, amit a szülők folytatnak a fiúkért és önmagukért. Lehetne bármilyen nemzetiségű a két fiú, a kérdés akkor is ugyanaz lenne: a szeretet, a törődés és a gondoskodás képes-e felülemelkedni a genetikán? Tényleg szélmalomharc az egész, vagy van akár egy parányi esély a győzelemre? De kit is kell legyőzni valójában?
 
Miközben egyre mélyebbre húz minket a családi problémák örvénye, a háttérben bizony ott lapulnak az elmúlt évtized cseh társadalmi és politikai eseményei, még hitelesebbé, kézzel foghatóbbá téve az egészet. Az oldalról oldalra, mondatról mondatra növekvő feszültség idővel olyannyira kezdi feszegetni az elviselhetőség határait, hogy szinte már könyörgünk a mindent elsöprő robbanásét, melyet vagy a teljes pusztulás, vagy az újjászületés követ.
 
Nehéz megfogalmazni, hogy kiknek is ajánlanám ezt a könyvet. Azoknak biztosan, akik érdeklődnek a különleges emberi sorsok iránt. Talán azoknak is, akik szeretnek dagonyázni mások szenvedésében és fájdalmában, mert addig sem kell foglalkozniuk a sajátjukkal. És persze azok sem maradhatnak ki, akik valami olyasmit keresnek, amivel jó kis vitákat generálhatnak bizonyos körökben. Hiszen mi más lenne alkalmasabb erre, mint a másság kérdése.
 
Részlet a regényből