Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Henryk Sienkiewicz életrajz

A világszerte legjobban ismert lengyel író, Henryk Sienkiewicz 1846. május 5-én született Wola Okrzejskában. Szülei korábban tehetős nagybirtokos nemesek számítottak (akkoriban Lengyelország még a cári birodalom része volt), de ekkorra már elszegényedtek és gazdasági megfontolásból a család feladta vidéki birtokát és Varsóba költözött.

Henryk itt jár gimnáziumba, majd 1866-ban beiratkozott az egyetemi rangú Lengyel Főiskolára (Szkola Glowna). Jogot és orvostudományt hallgatott, később irodalmat és történelmet.
Ez utóbbinak köszönhető regényeiben a régmúlt korok pontos és szemléletes bemutatása, legyen szó fegyverről vagy használati tárgyról, ruházatról vagy népszokásról.

Még diákként kezdett el újságokba írni (1869). Első történelmi írásműveire főként Walter Scott és idősebb Alexandre Dumas volt nagy hatással. Sajnálatos módon az ebben az időszakban keletkezett Az áldozat (Ofiara) című írás nem maradt fenn az utókornak.

Pénztelensége miatt otthagyta az egyetemet (diploma vagy bármi más képesítés megszerzése nélkül távozott), és az 1870-es években szabadúszó újságíróként dolgozott, miközben novellákat és regényeket írt.
Első regénye 1872-ben jelent meg, Hiába (Na marne) címen. Arról a kiábrándultságról szól, amely az 1863-as sikertelen felkelés leverése után uralkodott a hazafiak körében.

Ugyanebben az évben láttak napvilágot első elbeszélései is, Humoreszkek Worszylly tárcájából (Humoreski z teki Worszylly) címen. 1874-től a kéthetente megjelenő Niwa újság társtulajdonosa és szerkesztője.
1875-től életének szerves részévé vált az utazás: saját bevallása szerint ez nélkülözhetetlen az alkotáshoz, amolyan útközben író ember vált belőle, aki hotel és motelszobákban vetette papírra hatalmas életművét (a J. Krzyżanowski szerkesztette összkiadás 1948 és 1955 között hatvan kötetben jelent meg).

Nagyobb léptékű utazásra 1876-ban került sor, amikor Amerikába utazott Helena Mofjeska színésznővel, innen hazaküldött levelei a Gazeta Polska újságban jelentek meg Listy z podróży (Levelek az utazásról), novelláival egyetemben.
1879-ben visszatért Európába, és rövid körutazás után (Párizs, Lwów, Tarnopol, Velence és Róma), csak ősszel tért vissza Varsóba. Ettől kezdve évente legalább pár alkalommal útra kelt.

Az Amerikában szerzett élmények számos novellát inspirálnak a későbbiekben, ezek közül „A világítótorony őre” (Latarnik –1882) és a „Hódító Bartek” (Bartek Zwyciezca –1882) vált jelentőssé.
Az irodalomtörténészek szerint az utazás alatt vált igazán íróvá. Visszatérése után a konzervatív Slowo társszerkesztőjeként dolgozott 1882-87 között, ez idő alatt elbeszélései is itt jelentek meg.

1881-ben oltár elé vezette Maria Szetkiewiczównát, és pár évig boldogan éltek együtt. Felesége 1885-ben tüdőbajban meghalt, két gyereket hagyva maga után. Sienkiewicz 1893-ban újra nősült, ezúttal Maria Wołodkowiczównát vette el. Ez a házasság sem volt tartós, 1895-ben közös megegyezéssel elváltak.

Walter Scott és a francia történelmi regények hatására Sienkiewicz 1882-ben nekilátott saját történelmi trilógiájának. Az első rész (Tűzzel-vassal - Ogniem i mieczem) két évvel később került kiadásra.
A folytatás 1886-ban jelent meg Özönvíz (Potop) címen, majd újabb két év elteltével a befejező rész is elkészült (A kislovag - Pan Wołodyjowski).

Mindhárom mű előzetes kutatásokra támaszkodik, izgalmas cselekményű, pergő eseményekre épül. Sienkiewicz könnyedén mutatja be színes alakjait, jellemeiket, miközben sosem feledkezik meg a hazaszeretet fontosságának kihangsúlyozásáról.
A sorozat azokat a XVII. századi, egymást követő háborúkat tárgyalja, amiket a lengyel állam vívott. Az elsőt Ukrajnával, a másodikat a hódító svéd hadsereggel (erről szól az Özönvíz). A kislovag pedig a lengyel-török háború végkifejletével foglalkozik.

Szó sincs unalmas történelemóráról, első látásra klasszikus kalandregényről van szó – felemelő érzésekkel kiegészítve. Legyőzhetetlen hősök, látványos párbajok, örökkévaló barátságok és természetesen önfeláldozás.
Sienkiewicz azért mesél a múlt dicsőségéről, hogy felrázza kortársait, a lengyeleket, remélve, hogy képzelt hőseiben önmagukra ismernek, s hisznek majd a remélt cél, Lengyelország önállóságának visszaállításában.
Hatása évtizedek múltán is érezhető volt, hiszen a II. világháború alatt a németek ellen harcolók közül sokan a trilógiából választottak álnevet.

A korabeli kritikusok főként az első kötetet támadják (joggal), mivel ebben Sienkiewicz eléggé egyoldalúan tárgyalja a parasztlázadás okait, s a nemesség idealizálása messze nem állja meg a helyét.
Kis túlzással olyan, mintha az 1514-es parasztfelkelés leverését hősi tettnek tartanánk, főként, ha figyelembe vesszük ennek káros kihatását a gyászos 1526-os esztendőre – Mohács. Márpedig hasonló következmények itt is voltak, ekkor kezdődött meg az a folyamat, aminek eredményeként Ukrajna elszakadt Lengyelországtól.

A folytatással (Özönvíz) ebből a szempontból nincs gond, a honvédő háború jogosságához nem férhet kétség, ráadásul itt még a nemesség belső viszonyait is realisztikusan ábrázolja a szerző.
A befejezésről (A kislovag) nem lehet sokat mondani, hiszen inkább történelmi kalandregény, nem mérhető az előzmény mondanivalójához. Igazából csak a befejezés (Azja halála utáni események) foglalkozik emelkedettebb eseményekkel, melyek csúcsa Volodyjowski uram halála.

Azt bizonyítandó, hogy az utazás mennyire életformává vált Sienkiewicznél, következzék az 1887-es év részletezése.
Miután befejezte az Özönvízet, januárban Krakkóból Varsóba ment, februárban Litvániában vadászott, majd márciusban visszatért Krakkóba, de nem maradt sokáig, mivel még ebben a hónapban Bécsbe utazott.

Nem sokkal később már az Adriai-tenger partján lévő Abbáziában tartózkodott, ahol nekilátott A kislovagnak. Májusban felkereste a Bécs melletti Kaltenleutgeben gyógyfürdőjét (közben folytatta az írást).
Ezután következett Brüsszel és Ostende, ahonnan Angliába majd Franciaországba utazott. Ezt követően újra Kaltenleutgeben és Bécs következett, ahonnan novemberben visszatért Varsóba. Pár héttel később Krakkó és Zakopane volt a cél.

Életében sok időt töltött Olaszországban, Franciaországban és Svájcban, és boldog volt, ha lengyel kastélyokat kereshetett fel, s persze ne felejtsük el a Galíciai gyógyfürdőket. Mindezeken felül gyakran utazott célirányosan is, így például 1886-ban a Balkánra (Románia, Bulgária Görög- és Törökország), 1891-ben pedig Egyiptom és Zanzibár következett.

Afrikából való hazaérkezése évében megjelent új regénye, amelyben szakított a történelmi témákkal, és saját koráról írt. Az 1890-es Dogma nélkül (Bez dogmatu) hőse önmagán kívül senkit sem szeret, és saját tehetetlensége dönti pusztulásba.

1896-ban jelent meg az életmű világszerte ismert darabja, a Quo Vadis. Története az első századi Rómában játszódik (Seneca, Petronius és természetesen Néró korában), amikor a keresztényeket még üldözték és az oroszlánok elé vetették.
Cseppet sem meglepő módon a regény üzenete főként a hitről és a reményről szól, mint a siker zálogáról - mindez cselekménnyel alig álcázva.

A patríciuscsaládból származó Vinicius és a keresztény Lygia szerelme Néró zsarnoki uralma alatt lehetőséget biztosított az írónak szembesíteni az antik világ dekadenciáját, és az új vallás tisztaságát (bár a túlbuzgóság már itt is felbukkan).
Az érdekfeszítően megírt, remek részletekben bővelkedő regény nem csak világsikert aratott, hanem Nobel-díjat is hozott (a hivatalos indoklás szerint ugyan „kimagasló elbeszélő képességéért” kapta, de a Quo Vadis állt a háttérben).

Sienkiewicz olvasatában egyébként mindez a lengyelek ellenállását volt hivatott bátorítani az (orosz) elnyomással szemben.
Az idők során számtalan nyelvre lefordították, és egyike volt a legkorábban megfilmesített regénynek. Már az 1900-as évek elején két változat készült belőle, a legutolsó (tudtom szerint) egy 2001-es, Tunéziában, Franciaországban és Lengyelországban forgatott lengyel produkció volt (Jerzy Kawalerowicz rendezése), amire II. János Pál pápa is áldását adta.

1899-ben Sienkiewicz alapító tagja volt a Mianowski Alapítványnak, valamint társalapítója és elnöke az Irodalmi Alapítványnak.

Sienkiewicz abból a szempontból is kivételesnek számított, hogy még életében elismerték munkásságát. Mi több, írói munkásságának harmincéves jubileumán (1900) birtokot kapott a lengyel olvasóktól (akik egyébként ebben az időben 3-4 ország lakói voltak).
Itt, a Kielce közelében fekvő Oblegorekben élt egészen a világháború kitöréséig (1914) – de természetesen az utazásról továbbra sem mondott le.

Utolsó kiemelkedő regénye, a Kereszteslovagok 1900-ban került kiadásra. Ez a középkori történet Lengyelországban játszódik, amikor a Német Lovagrend hódításai során összeütközésbe kerül a lengyelekkel.
Sienkiewicz egyértelműen elítéli a lovagrendet, mindezt hőse, Jurand egyéni tragédiáján keresztül, hiszen ez a szál köti össze a történelmi eseményeket. Remek jellemek és izgalmas cselekmény – ezzel a művével Sienkiewicz felért pályája csúcsára.

Sienkiewicz 1904-ben újra megházasodott, ezúttal Mari Babska lett a felesége.

1911-ben megjelent ifjúsági regénye, a Sivatagban és őserdőben (W pustyni i w puszczy), ami Afrika sivatagjaiban és szavannáin játszódik, időben pedig a Mahdi-féle lázadás korában (1884-1898), amikor a felkelők elfoglalják Kartúmot (1885 január 26.). A leírások részben Sienkiewicz 1890-1891-es afrikai utazása során átélt személyes élményein alapulnak.

Az I. világháború kitörésekor Sienkiewicz elhagyta birtokát (ami háborús zónába került), és Svájcban telepedett le. Létrehozta a „Háború lengyel áldozatait segítő bizottság”-ot , és rövid időn belül húszmillió koronát osztott szét a rászorulók között.
Itt, hazájától távol halt meg 1916. november 5-én. Holttestét 1924-ben Varsóba vitték, ahol újra eltemették.
Utolsó, soha be nem fejezett regénye – amely a napóleoni háborúk idején játszódik – halála után két évvel, 1918-ban jelent meg Légiók címen.

Sienkiewicz abból a szempontból is különlegesnek számít, hogy nem csupán világhíressé és elismertté (honfitársai körében is) vált még életében, hanem ráadásul még anyagilag is sikeres pályát tudhatott maga mögött.
A trilógia megjelenése után hetvenezer rubelt kapott a következő húsz év írásainak jogaiért. 188-ban egy ismeretlen rajongója tizenötezer rubelt adományozott neki, amiből iskolát alapított. A rajongótól kapott birtok értékét hetvenezer rubelben állapították meg, a Nobel-díj kerek százezer rubelt jelentett számára.

Pályája kezdetén még a pozitivista filozófia hatása érvényesült írásaiban. A három egymás utáni évben megjelent novellásköteteiben (1881-1883) inkább a hazafiság érvényesült (kiegészítve a hagyományok és a nemesség fontosságával), és időről-időre kritikával illette a korábbi pozitivista szemléletet.

Cseppet sem meglepő módon az irodalmárok azóta sem boldogulnak Henryk Sienkiewicz egyértelmű megítélésével.
Egyrészről kétségtelen kimagasló elbeszélő képessége (ahogy a Nobel-díj indoklásában is szerepel) valamint jellemábrázolása, aminek eredményeként könyvei szinte letehetetlenek, és a mai napig izgalmas, tartalmas olvasmányok.
Másrészt viszont nem lehet szó nélkül elmenni nemesi szemléletmódja és történelmi pontatlanságai mellett.
Jelentősége mindazonáltal vitathatatlan, hiszen megteremtette a lengyel történelmi regényt, elősegítve a nemzeti múlt (és jövő) fennmaradását.

Művei:
1872 – Na marne (Hiába)
1875 – Stary Sluga
1876 – Hania
1876 – Selim Mirza
1876-78 – Listy z Podrozy do Ameryki
1877 – Szkice Weglem
1881 – Janko Muzykant (Muzsikás Jankó)
1881 – Za Chlebem
1881 – Na Jedna Karte
1882 – Bartek Zwyciezka (Hódító Bartek)
1882 – Latarnik (A világítótorony őre)
1884 – Ogniem i Mieczem (Tűzzel-vassal)
1886 – Potop (Özönvíz)
1888 – Pan Wolodyjowsky (A kislovag)
1891 – Bez Dogmatu (Dogma nélkül)
1892 – Listy z Afryki
1895 – Rodzina Polanieckich (A Polaniecki család)
1896 – Quo Vadis (Quo Vadis)
1900 – Krzyzacy (Kereszteslovagok)
1907 – Na Polu Chwaly (A dicsőség mezején)
1911 – Wiry (Örvény)
1911 – W Pustyni i Puszczy (Sivatagban, őserdőben – egyes kiadások Sivatagon és vadonban címen jelentek meg)
1918 – Legjony (Légiók – halála után jelent meg)
1948-1955 – Dziela (60 kötetes összkiadás)

Összeállította: Galgóczi Tamás


Galgóczi Tamás - 2007. június 10.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!