FőképElső látásra már maga a feladat is banális. Hiszen milyen nehézségekbe ütközhet az, aki szeretné a rendőrségre kísérni a környéken mindenki által szeretett, tisztelt és megbecsült fagyizó- és cukrászdatulajdonost (vagyis a hivatásos cukrosbácsit), Mo bácsit?

Mondjuk abba, hogy égen-földön nem találja a szóban forgó öregurat, aki valami fatális véletlen folytán elfelejtette kifizetni az óvadékát az óvadékszervező ügynöknek, nevezetesen Stephanie szexőrült unokatestvérének. Mo bácsiról elég gyorsan kiderül, hogy bár tényleg mindenki csak szépet és jót mond róla, valójában senki sem ismeri. Még a nővére sem, akihez Stephanie szorgalmasan ellátogat. Közben persze a „burg” néven ismert környék lakói egyre rosszabb szemmel, és növekvő rosszallással nézik ifjú fejvadásznőnk ténykedését. Akinek persze segítsége is akad, mégpedig Lula, a kiérdemesült prosti, és Mazur nagyi személyében.

Telik-múlik az idő, de Mo bácsi (becsületes nevén Moses Bedemier) csak nem akar előkerülni. Ellentétben a helyi kábítószer-kereskedők hulláival, akik valamilyen balszerencsés véletlen folytán mindig akkor és ott bukkannak fel, ahol Stephanie jár, akit még az sem tántorít el feladata elvégzésétől, hogy az utóbbi időben többször is megfenyegették - méghozzá halálosan. Ilyenkor jó lenne egy olyan barát, mint a sármos nyomozó, akivel valamikor a múltban már összeszűrte a levet, és akivel most is szívesen összegyűrné a lepedőt, ha erre lenne megfelelő alkalom. De úgy tűnik, amíg az egyre gubancosabb és kényesebb ügy – amiben persze a nyomozó is nyakig érdekelt – mindenki számára megnyugtatóan meg nem oldódik, ilyen nem is lesz.

Stephanie-ban éppen az a jó, hogy olyan kis esetlen. Mert így egészen emberi. Hiszen még csak öt hónapja dolgozik fejvadászként, ráadásul az egészet merő elkeseredésből kezdte el csinálni, amikor önhibáján kívül elveszítette fehérnemű-ügynöki munkáját. És valamiért nem akart a tampongyárba menni dobozológép-felügyelőnek. Szóval teljesen hétköznapi (na ez azért egy kicsit túlzás) nő, aki valami másra, többre vágyik, mint az unalmas, üres, szürke élet. Nem rettenthetetlen, nincs tökéletesen kidolgozott teste, nem táplálkozik egészségesen (sőt!), és még csak igazi fegyvertára sincs. Viszont nem hülye, ezért ha némi segítséggel is, de rájön a dolgok közötti összefüggésekre, nem szégyell segítséget kérni nála tapasztaltabbaktól, és egyáltalán… képes tanulni saját hibáiból, sőt, talán fejlődőképes is.