Főkép Vajon mennyit változott az évezredek alatt az emberi természet? Erkölcsileg fejlettebbek vagy gyarlóbbak vagyunk elődeinknél? Vagy mindig is a kapzsiság és az irigység vezérelte a többség tetteit? A Széti fáraó halálát és II. Ramszesz trónra lépését követő néhány esztendő történéseiből – Christian Jacq Ramszesz-pentalógiájának második része ugyanis ezzel az időszakkal foglalkozik – leginkább az derül ki, hogy a gonoszság és az intrika mindig is meghatározó tényezői voltak és maradtak az emberek közötti kapcsolatoknak. És ez hatványozottan igaz a politikára, különösen a legmagasabb szintű hatalomhoz közel állók köreiben.
 
Mint minden frissen trónra került uralkodónak, először Ramszesznek is azt kell eldöntenie, kit tarthat meg a legmagasabb szintű funkcionáriusok közül, és kiben bízhat meg feltétlenül. Elsőre furcsának tűnhet, hogy efféle kérdésekkel kell foglalkoznia, hiszen atyja, Széti erőskezű és mindenki által tisztelt fáraóként irányította Egyiptomot, így feleslegesnek hathat a feltételezés, hogy utódja bármiféle repedésekre lelhetne a hatalom fundamentumaiban. Ugyanakkor Ramszesz ifjú kora, heves vérmérséklete és látszólagos tapasztalatlansága szinte önmagában felhívás az áskálódóknak, hogy még fakadó sarjként tapossák el, vagy legalább nyessék meg a tizenéves fáraó törekvéseit.
 
Közben a háttérben, ahogy korábban is – tehát Ramszesz tudtán kívül – Sénár igyekszik minél több befolyásos ember előtt bemocskolni öccse hírnevét, és törtető, könyörtelen és meggondolatlan zsarnoknak lefesteni őt. Mivel az emberek, úgy tűnik, mindig könnyebben hittek a hízelgőknek és mások becsmérlőinek, a magát félreállított, megalázott, ámde az uralkodásra Ramszesznél összehasonlíthatatlanul rátermettebb és diplomatikusabb vezetőnek beállító trónkövetelő egyre több támogatót nyer meg magának, s közben ténylegesen is összeesküvést sző fivére ellen.
 
Ehhez csakhamar külső segítségre lel, hiszen Aton, a magábanvaló isten kultusza Ehnaton fáraó megbuktatása után is tovább él, ráadásul e vallás visszhangra talál a zsidók és az építésvezetőként a zsidók élére állt Mózes, Ramszesz gyerekkori barátjának lelkében is. Az ifjú fáraó azonban minden jel szerint az istenek kegyeltje, akit minden ellene indított támadás inkább megerősít, mint megroppant vagy megingat. Azzal pedig, hogy nem feledkezik meg az istenekkel szembeni kötelességeiről, önmaga és családja mágikus védelmét is egyre hatékonyabban biztosítja.
 
Jóllehet Christian Jacq köztudottan mestere az ismert tények szórakoztató átadásának, a II. Ramszesz életét megörökítő regényfolyamban minden más művénél hatásosabban veti be írói arzenálját, és a „ki, mikor és mit?” helyett a „hogyan?”-okra összpontosítva képes elhitetni velünk, hogy a cselekmény nem egy előre megírt – hiszen a valóságban lejátszódott és például a Bibliához hasonló dokumentumokban rögzített – forgatókönyv szerint alakul, hanem valóban kérdéses minden lépés és döntés hatása, minden sorsfordító tett kimenetele. Így nem csupán az ókori egyiptomi kultúráról és államberendezkedésről tanulhatunk e letehetetlenül izgalmas regényből és a sorozat többi részéből, hanem a bevett történelemértelmezésektől eltérő rálátást is nyerhetünk az egyik legnagyobb és legizgalmasabb civilizáció mindennapjaiba.