Főkép „Aki vágyik az uralomra, az vagy eszelős, vagy alkalmatlan,” nyugtatja kisebbik fiát a haldokló Széti fáraó. A bátyja helyett régensnek kinevezett Ramszeszt ugyanis kétségek gyötrik; nem tudja eldönteni, valóban alkalmas-e a rá osztott feladatra és elbírja-e majd a két föld irányításának hamarosan rászakadó, roppant terhét. Ám édesapja megnyugtatja őt, hiszen aki Máát törvényei szerint, harmóniára törekedve uralkodik, az a legjobb úton halad afelé, hogy népének bőséget és boldogságot biztosítson.
 
Mindez azonban már a kötet végén olvasható, miután Ramszeszt édesapja, amennyire az évek során egyre súlyosbodó betegsége megengedte, kellően és tudatosan felkészítette rá, hogy nagy fáraó legyen. E felkészítés első lépéseként a még egészen ifjú Ramszesznek egykor egy bikával kellett szembenéznie, hogy megtudja, képes-e felülkerekedni a félelmein. A saját korlátainak megismerésére és elfogadására hivatott bikalasszózás után még számos hasonló vagy nehezebb próbatétel következett, míg az atlétatermetű, vonzó és szenvedélyes ifjú végül uralkodásra kész személyiséggé fejlődött.
 
Nagyjából ez lenne a Ramszesz pentalógia első kötetének lényege, ha csupán a cselekmény fő szálát néznénk. Ám a gyermek- és kora ifjúkori élményeket, azt az időszakot, amely az élettörténet első etapját fedi le, önmagában legfeljebb egy történeti értekezés témájául választhatnánk, egy teljes regényhez azonban mindez közel sem szolgálna elegendő nyersanyagul. Christian Jacq viszont történészként pontosan tudatában van annak a ténynek, hogy Ramszesz életében olyan fontos események zajlottak még, mint a trójai háború; a leendő fáraónak a Kap írnokiskolában megismert barátai között pedig a zsidó Mózesről tudjuk pontosan, miféle történelmi szerep jutott neki.
 
Egyelőre Mózes mégsem tartozik a központi alakok közé – legjobb esetben is csupán egyenrangú a többi mellékszereplővel: a Ramszeszhez legközelebb álló, őt személyi titkárként segítő Aménivel, a kizárólag a kígyókban bízó és őket tanulmányozó Szétauval, és a diplomáciai pályára születet Ásával. Ők azok, akik meghatározó módon befolyásolják Ramszesz életét, miközben a régensnek kiszemelt fiút többször is megpróbálják félreállítani, ráadásul a gyilkosságtól sem riadnak vissza, és felmerül a gyanú, hogy a merényletkísérletek mögött esetleg a trónra áhítozó báty, Sénár állhat.
 
Christian Jacqtól, mint tudjuk, nem áll távol a krimiszerű cselekményvezetés, amelybe szerelmi szálat szőve leplezi a tanító célzatot. Hiszen miközben Széti Ramszesszel osztja meg az örök és szent tudást, addig mi is rengeteget megtudhatunk az ókori Egyiptom kultúrájáról, szokásairól, a szabadságot és egyenlőséget egészséges hierarchiával és vallásossággal kombináló államberendezkedésről. A szerzőnek ugyanakkor nincsenek illúziói sem, hiszen az udvari ármánykodást, a hatalomvágyat éppoly életszerűen ábrázolja, mint az általa egyértelműen ideálisnak tekintett társadalmat irányító elveket. A helyenként majdhogynem meseszerűen legendásnak mutatott Ramszesz két nő iránti vonzalmának leírásaival emellett némi pikantériát is sikerül csempésznie a regénybe.
 
Önmagában II. Ramszesz, minden idők legnagyobb, legünnepeltebb fáraójának élettörténete is kellően vonzó olvasmány, a francia egyiptológus és író sajátos tálalásában azonban ennél sokkal több: egyenesen letehetetlen. És ami talán még fontosabb, többedszeri olvasáskor is ugyanannyira magával ragadó, akár az első alkalommal.