Szentmihályi Szabó Péter: Gellért

A magyar történelem jelentősebb állomásait feldolgozó regényfolyam második részében Szentmihályi Szabó Péter a középkori magyar állam születésének korszakába kalauzol minket. A könyv a velencei származású Gellért püspök életén keresztül mutatja be Szent István király államalapító munkájának utolsó szakaszát, illetve a halála után trónra lépő csekélyebb személyek ténykedéseit.
 
A 11. század első fele Közép- és Kelet-Európában több szempontból egy furcsa, átmeneti időszak. A sötét középkor évei eddigre már egyértelműen véget értek, azonban a kontinensen még nem indult meg az a gazdasági és kulturális pezsgés, amelynek a nyitánya az 1. Kereszteshadjárat (1096) volt. Az emberek legnagyobb része apró falvakban tengeti napjait, a kereskedelem csak most kezd újraéledni, a 14. század nyüzsgő, zsúfolt városai helyén még csak pár magányos kőház árválkodik, a korlátlan hatalmú uralkodók csillogó paloták helyett inkább vastag falú, nehezen megközelíthető várakat választanak lakhelyül.
 
Csupán egy közös van erőskezű királyban, büszke földesúrban, illetve nincstelen jobbágyban: a keresztény vallás. A római-katolikus egyház befolyása a korszakban az emberek életének minden mozzanatára kiterjedt; a tudományban, a filozófiában, a tanításban valamint a művészetekben is teljes monopóliumot élvezett. A papok mindenhol azt hirdették, hogy a jó keresztény ember arra törekszik, hogy minél szorgalmasabban végezze a munkáját, és eközben szó nélkül tűrje a rá mért megpróbáltatásokat. Minden más csupán az ördög eszköze arra, hogy letérítse a földi halandókat a megváltáshoz vezető útról. Ez a jellemzés különösen igaz a Magyar Királyságra – amely alig egy emberöltővel korábban tért meg a római anyaszentegyház keblére –, amikor a Jeruzsálembe igyekvő Gellért apát Pécsre érkezik.
 
A harmincas évei elején járó szerzetes a középkori emberideál megtestesítője: odaadó, önfeláldozó, alázatos, bőkezű, és Krisztus igéjének fáradhatatlan hirdetője. Nem is csoda, hogy az idősödő István király felfigyel rá, és gyengéd erőszakkal maradásra bírja. Gellért azt a feladatot kapja, hogy fejezze be a keresztnek legmakacsabbul ellenálló erdélyiek megtérítését.
 
Amikor a frissen kinevezett püspök nekilát nehéz munkájának, kénytelen szembesülni a fiatal magyar egyház visszásságaival, illetve azzal, hogy sokan csupán a kard hatására hajtották fejüket a keresztvíz alá, és a legjobb esetben is csak részben fogadták magukba Krisztus tanításait. Gellért látja a mélyben meghúzódó, egyre erősödő feszültségeket, melyek előbb-utóbb a felszínre fognak törni. Vajon az idős pap megéli, hogy lássa életművének pusztulását, amikor a nép fellázad, hogy véget vessen az idegen papok uralmának? Vajon egy ember képes arra, hogy visszatérítsen a helyes útra egy forrongó nemzetet? Hiszen „Rómába vezet minden út, vagy pusztulásba.”
 
A Gellért egyik legnagyobb előnye, hogy Szentmihályi Szabó Péter biztos tudással rendelkezik a korról, így részletgazdag, élénk képet tud elénk tárni a 11. századi Magyarországról. Az írótól már megszokott módon a narráció tökéletesen tud alkalmazkodni az adott történelmi kor nyelvezetéhez, kultúrájához és gondolkodásmódjához.
 
Az Avarok gyűrűjéhez hasonlóan ennek a regénynek a cselekménye is egy ember élettörténete köré épül. Az egész könyv a vértanú püspök szemszögéből íródott, és Szentmihályi Szabó Péter zavarba ejtő alaposságának és körültekintésének köszönhetően egy másodpercre sem kételkedünk abban, hogy az olvasott sorokat maga Gellért vetette papírra. Az idős főpap élőbeszédet utánzó, szándékosan csapongó stílusa, illetve gyakori önostorozása Robert Graves Én, Claudius című regényére emlékeztet.
 
A könyv egyetlen hátránya az ugyancsak a meghökkentően valósághű narrációban rejlik. A 21. század embere nem vagy csak nehezen tud azonosulni egy középkori szerzetes mai szemmel már túlhaladott, merev és elrugaszkodott értékrendjével. Gellért püspök erkölcsi és teológiai fejtegetései időnként kifejezetten ellenszenvesnek valamint taszítónak tűnhetnek.
 
Azoknak ajánlom ezt a sok szempontból egyedi regényt, akik szeretnék megérteni, hogy hogyan gondolkoztak és éreztek az emberek a 11. században, és azoknak, akik meg akarják ismerni a korszak eseményei mögött meghúzódó – sokszor nehezen észlelhető – erővonalakat.