Főkép Chuck Palahniuk nevét a Harcosok klubja kapcsán tanultuk meg jó sokan. Ötödik regénye, az Altató is az abban megszokott stílust és súlyos mondanivalót hozza.
 
A főszereplő, egyben mesélő egy Mr. Streator nevű újságíró, aki a hirtelen bölcsőhalálról ír cikksorozatot. Személyesen is érintett, hiszen az ő babája is hirtelen, minden látszó ok nélkül halt meg – akárcsak felesége. Nyomozása során ráébred, hogy minden ilyen esetnél ott volt egy bizonyos könyv, a Versek és mondókák a világ minden tájáról, benne egy bizonyos, Afrikából származó altató, amivel, mint kiderül, ölni lehet. Akinek felolvassák, meghal.
 
Streator nekilát felkutatni és elpusztítani az összes ilyen könyvet, mert hiszen az az altató akarva vagy akaratlanul is iszonyatos hatalmat ad a nem megfelelő emberek kezébe. Csakhogy ő sem feltétlenül megfelelő, ő is használni kezdi, mintegy véletlenül, akaratlanul, az altatót… Aztán összefog egy kísértetjárta házakból élő ingatlanos nővel, Helen Hoover Boyle-lal, meg annak Wicca-boszorkány titkárnőjével, Monával, és annak ökoterrorista hajlamú fiújával, Osztrigával, és ez a kis „család” elindul felkutatni az összes mondókás könyvet – ill. a boszorkányok Varázskönyvét, hogy feltámaszthassák a holtakat, meg ilyenek. Így lesz négyük utazása szakszóval élve roadtrip, által Amerika kevéssé ismert tájain. Persze, ahogy az minden családban megesik, mindenki mást akar. A biológiai katasztrófákról bámulatos kiselőadásokat tartó Osztriga pl. igen jól tudná használni magát a gyilkos altatót is, zöld céljainak elérése érdekében…
 
Palahniuk jellemző stílusjegyei itt is megvannak: a minimalista, ütős mondatok, a még inkább ütős ismétlések, amikből megintcsak lehetnének olyan modern közmondások, közkézen forgó aranyköpések, mint amilyenekkel a Harcosok klubja is tele volt. Itt is megkapja a magáét a fogyasztói társadalom, s persze brutálisan. Olyannyira, hogy az eddig olvasottak közül ez a leghorrorisztikusabb könyve. De a már szintén kapható Kísértettek minden korábbinál gyomorforgatóbb.
 
Hogy mondjak valami példát is, hogy milyen bölcsességekkel lát el minket Chuck (talán ideje is lenne már összeállítani Palahniuk füveskönyvét, nem?):
„Nagy Testvér nem figyel senkit. Nagy Testvér énekel és táncol. Nyulakat húz elő a kalapjából. Amikor ébren vagy, Nagy Testvér minden pillanatban megpróbálja lekötni a figyelmed. Mindent megtesz, hogy ne tudj koncentrálni. Mindent megtesz, hogy elárasszanak az ingerek.
Mindent megtesz, hogy elsorvadjon a képzeleted. Míg végül annyi hasznát veszed a fantáziádnak, mint a vakbelednek. (…)
Ha mindenkinek elsorvad a képzelete, senki sem lesz veszélyes többé a világra.”
 
Azt mondja, zene-, tévé- és rádiófüggők lettünk, és nem is tudunk már meglenni anélkül, hogy valami zaj ki ne süsse az agyunkból az összes valamirevaló, önálló gondolatunkat. És arról is mesél, mennyi különféle őshonos növény- meg állatfajt nyírt ki a fehér ember Amerikában, miután betette oda a lábát. És szó van halálról és büntetésről is, de persze Palahniuk módra, moralizálás nélkül. Ez utóbbiakról azért is van szó, mert azt mondja Chuck, hogy az Altatót terápiás célzattal írta, miután részt vett egy ember halálra ítélésében. Az pedig úgy esett, hogy Palahniuk apja elkezdett járni egy nővel, akinek a férje börtönbe került, említett nő szexuális bántalmazása miatt. E férj megfogadta, hogy ha kikerül, kinyírja a nejét, aki a sittre juttatta. Kikerült, kinyírta, pechjére Chuck apja is ott volt, az is kapott egy golyót a hasába, és nem élte túl. Igaz, végül a gyilkos sem. Hogy mik vannak a világban, mi?

Részlet a regényből