FőképKözepesen régi, de nagyon jó. Ez jutott eszembe az eredetileg 1956-ban megjelent könyv olvasása közben, amelyben Lew Archer, az amerikai magánszimat megtestesítője a kaliforniai filmes világban igyekszik a végére járni aktuális megbízásának. Mondanom sem kell, ez a küldetés sem jár hatalmas anyagi haszonnal, inkább ismét azon álmélkodhatunk, miféle különleges képessége van hősünknek, aminek köszönhetően az összes elmerokkanttal és kisstílű bűnözővel összefut menet közben.
 
„Bementem a bárpult mögé, jégkockát vettem ki a kis barna berakásos hűtőszekrényből, kinyitottam egy palack Johnnie Walkert, s kevertem két italt, közepesen erőseket. Sokkal jobban éreztem magam a bárnak ezen az oldalán. A nő meglehetősen zavart engem: olyan hatással volt rám, mint mikor éhező gyermeket vagy megsérült madarat lát az ember, vagy éppen szopornyicában szenvedő macskát, amint egyre reménytelenebb köröket ír le maga körül. Látszott rajta, hogy egyik pszichikai állapoton már túl van, de még nem érkezett meg a másikba, s neki magának fogalma sincs minderről. Féltem, hogy valami olyasmit találok mondani, ami áttaszítja a határon.”
 
Meglepett ez a hasonlatokban gazdag bekezdés, mivel eddig nem sok jelét láttam annak, hogy Archer vonzódna az állatokhoz, vagy bármi késztetése lenne az istápolásukra. Na nem mintha az emberek különösebben gyengéi lennének. Legfeljebb az ifjú hölgyek váltják ki belőle a „hős lovag” effektust, de mivel ebben az ügyben éppen egy eltűnt ifjú feleséget kell megtalálnia, jobb lehetőség nem lévén segítőkészségét annak férjére pazarolja. Aki véleményem szerint egyébként nem pátyolgatást, hanem pár atyai pofont érdemelne.
 
Az ügy sokadik pillantásra is kellőképpen zavaros, múltbéli hazugságok keverednek friss gyilkosságokkal, s bizony az álomgyár csillogása, illetve a pénztárakból áradó dollárok csengése többek tisztánlátását elhomályosítja. Ezért aztán Archerre a szokásosnál is több talpalás és beszélgetés vár, a menet közben elhangzó fenyegetések pedig csak megerősítik abban a meggyőződésében, hogy itt valami nagyon nem stimmel.
 
Akárcsak egy minőségi tévésorozatot, az Archer könyveket sem lehet megunni, egyszerűen muszáj újra meg újra megcsodálnunk azt az elszántságot, amivel átküzdi magát azon a sok talmiságon, amelyekkel a kaliforniai gazdagok bűnökkel zsúfolt világában találkozik.
 
Végezetül idemásolom azt a mondatot, amely véleményem szerint jól mutatna az alkoholos üvegeken/dobozokon:
„Az alkohollal mint fájdalomcsillapítóval ez az egyetlen probléma: kilebegteti egy időre az embert a valóságból, hogy aztán olyan úton repítse vissza, ami a pokol hamuhegyei között vezet.”
 
A Lew Archer-sorozat kötetei: Mozgó cél (The Moving Target) (1949)
Fulladásos halál (The Drowning Pool) (1950)
The Way Some People Die (1951)
A csontketrec (The Ivory Grin; vagy: Marked for Murder) (1952)
Áldozat kerestetik (Find a Victim) (1954)
A barbár part (The Barbarous Coast) (1956)
A fúriák (The Doomsters) (1958)
A Galton-ügy (The Galton Case) (1959)
A Wycherly család (The Wycherly Woman) (1961)
The Zebra-Striped Hearse (1962)
A másik férfi (The Chill) (1964)
A dollár túlsó oldalán (The Far Side of the Dollar) (1965)
Black Money (1966)
Mindenki ellenség (The Instant Enemy) (1968)
Búcsúpillantás (The Goodbye Look) (1969)
Eltűntnek nyilvánítva (The Underground Man) (1971)
Csipkerózsika (Sleeping Beauty) (1973)
A kék pöröly (The Blue Hammer) (1976)