Főkép

Attól függően, hogy a Marsbéli krónikákat minek számoljuk, ez volt az idén 91 éves Ray Bradbury 5. vagy 6. novelláskötete. 1959-ben jelent meg, és a benne olvasható írások közül jó párat már korábban publikált ilyen-olyan magazinokban. Azóta további kb. 20 novellaválogatása jelent meg. Magyarul eddig jó, ha ötödét olvashattuk ennek a terjedelmes életműnek, és nem is tudom, mi a döbbenetesebb: az, hogy egy fia rossz novellát nem olvastam még tőle, vagy az, hogy ezek a több mint fél évszázados írások mit sem veszítettek erejükből, hatásukból. Még a sci-fi kategóriába illők sem.
 
Igaz, Bradbury a sci-fihez sosem a tudományosság felől közelített. Így ha vannak is novelláiban idejétmúlt vonások, azok mellékesek az igazi tartalomhoz, üzenethez mérten. Mert persze sci-fi környezetben is „csak” emberi történeteket mesél nekünk a Mester.
 
Jelen kötet 25 novellája, ahogy a korábbi válogatásoknál megszokhattuk, rendkívül változatos képet mutat. Vannak visszatérő motívumok, témák, de leginkább az az ember érzése, hogy Bradbury bárhol képes meglátni az elmesélni való sztorit, és azt bármilyen formában képes is megírni. Anélkül, hogy azt éreznénk, kísérletezik. Jön belőle, és kész, megfejteni sem lehet, meg nem is kell. Úgy ír, ahogy az első ember felfedezhette a világot: örül mindennek, nyitott mindenre, és nem boncolgatja, mi hogyan és mitől működik. Talán mert tudja, hogy azzal elrontaná. És lehet, hogy ez csak a látszat, mert közben meg egy-egy rövid novellájában is annyi mindent mond el, amennyit más egy regény vagy mozifilm alatt sem tud. Jó példa erre „A sárkány”, ami egyetlen, nagyon is ütős csattanóra épül – amit aztán jó sokat le is nyúltak. Hogy mi az, azt persze nem árulom el.
 
Mondhatni, hogy Bradbury minden novelláskötete egy-egy terülj-terülj asztalkám. Valószínűleg nincs ember, akinek minden ugyanúgy ízlene, de azt állítani, hogy bármi is rossz ezen az irodalmi svédasztalon, igen galád dolog volna. Ízelítőül pár szó egyik-másikról:
Van itt egy apró epizód Picasso életéről (A békés időjárás évszaka), amiben a művészet izzó varázsa látszik meg egy pillanatra. Ez is egy tipikus Bradbury-s húzás, hogy egy-egy nagy művészről ír valami anekdota szerű, mágikus kis sztorit.

A címadó novella merő költészet, amit mindenki úgy értelmez, ahogy neki tetszik.
„A csodálatos fagylaltszínű öltöny”-ben mexikói-amerikaiak a főszereplők – róluk, az ő kultúrájukról is szívesen ír Bradbury, ez meg egyben a kötet egyik legemberibb, legmegindítóbb novellája.
A „Lázálom” valahogy gótikus irodalmat idézően félelmetes írás egy tizenhárom éves fiúról, akit különös kór változtat át – egyúttal felfogható úgy is, hogy a felnőtté válás kínjairól, a gyermeki félelmekről szól.

„A város, ahol senki sem szállt le” pszichothrillernek is elmenne, s magja ennek is az emberi lény, mezítelen önvalójában.
„A szasszaparilla illata” egyik legfőbb kedvencem, talán a valóra váló nosztalgiáról szól, de lehet, hogy az öregedésről és halálról. Itt kell megemlítenem, hogy a legtöbb novella fordításával javarészt elégedett vagyok, de ebben a kötetben talán Galamb Zoltán volt a leginkább elemében. Bradbury gazdag szókincsű, költői szövegeit érezhető élvezettel és átérzéssel magyarította.

A „Bőrük barna, szemük arany” számomra az egyik legjobb Mars-béli Bradbury novella. Ugyan mára kiderült, hogy azok a vonalak, amiket ’59-ben még marsi csatornáknak véltek, mégsem azok, de attól még a sztori ragyogó, bár egyszersmind hátborzongató.
A „Nagyböjt első napja” és „A múlt hétfői nagy karambol” Bradbury újabb kedvelt közegében játszódik: Írországban. Mindkettőt Gálla Nóra fordította, a tőle megszokott színvonalon, amivel mind az írek szeretetre méltó bumfordiságát, mind költői lelkületét képes magyarul visszaadni.

Az „Egy napba sűrített nyár” és „Az ajándék” egyaránt az űrben játszódik, előbbi egyenest a Vénusz bolygón, ahol csak hét évente süt ki a Nap, egyetlen rövid napra, és bizonyos tekintetben ez a kettő a kötet leginkább szívbemarkoló, megható írásai.
De még ezeknél is megrázóbb az „És a szikla felkiáltott”, amiben a Föld fehér népességének zöme elpusztul, és egy fehér házaspár egy spanyol ajkú, de semmiképpen sem fehérek lakta országban ragad, kiszolgáltatva a bosszúra szomjas népek kénye-kedvének. Bradbury itt a Fahrenheit 451-et idéző súlyú történetet sző, tükröt tartva az elkényeztetett, elpuhult, magát felsőbb rendűnek tartó fehér civilizáció elé. Nagyon kemény.

 


Az „Itt tigrisek élnek”-ben egy űrkutató expedíció egy különös bolygón száll le, ami mintegy igyekszik teljesíteni az űrhajósok vágyait, ellenben azt, aki ellenségesen közeledik hozzá, hasonlóképpen fogadja. Nem lennék meglepve, ha kiderülne, az Avatar alkotói is olvasták e remek novellát…
A záró „Az örök esők napja” című írást pedig mindenkinek el kellene olvasnia, aki szereti a zenét, és sejti, érzi vagy tudja, hogy az egy varázserejű valami.
 
Vonnegut írja valahol, hogy az írás egyik trükkje az, hogy az ember ne úgy általában írjon, senkinek, vagy a közönségének, hanem csak egyetlen, adott valakinek. Néha az az érzésem, Bradbury egyenest Istennek ír, hogy megmutassa neki, mennyi csoda van a világban, és mennyi minden van legfőbb teremtményében, az emberben.

Tartalomjegyzék
A békés időjárás évszaka (In a Season of Calm Weather) Pék Zoltán
A sárkány (The Dragon) Huszár András
Gyógyír búskomorságra (A Medicine for Melancholy) Török Krisztina
A kezdet vége (The End of Beginning) Huszár András
A csodálatos fagylaltszínű öltöny (The Wonderful Ice-Cream Suit) Illés Róbert
Lázálom (Fever Dream) H. Kovács Mária
A házasságfoltozó (The Marriage Mender) Huszár András
A város, ahol senki sem szállt le (The Town Where No One Got Off) Roboz Gábor
A szasszaparilla illata (A Scent of Sarsaparilla) Galamb Zoltán
Ikarusz Montgolfier Wright (Icarus Montgolfier Wright) Török Krisztina
A paróka (The Headpiece) H. Kovács Mária
Bőrük barna, szemük arany (Dark They Were, and Golden-Eyed) Török Krisztina
Nagyböjt első napja (The First Night of Lent) Gálla Nóra
A mosoly (The Smile) Pék Zoltán
A búcsú napja (The Time of Going Away) Gálla Nóra
Egy napba sűrített nyár (All Summer in a Day) Roboz Gábor
Az ajándék (The Gift) Pék Zoltán
A múlt hétfői nagy karambol (The Great Collision of Monday Last) Gálla Nóra
A kisegerek (The Little Mice) Roboz Gábor
Alkonyat a parton (The Shore Line at Sunset) Galamb Zoltán
És a szikla felkiáltott (And the Rock Cried Out) Török Krisztina
Az eperszínű ablak (The Strawberry Window) H. Kovács Mária
Talán álmodni (Perchance to Dream) Török Krisztina
Itt tigrisek élnek (Here There be Tygers) Galamb Zoltán
Az örök esők napja (The Day it Rained Forever) Galamb Zoltán


Részlet a könyvből


A szerző életrajza

Kapcsolódó írás: Ray Bradbury: Fahrenheit 451 (Bárka Színház - 2011. február 26.)