Robert Merle: Íme, a király!
Írta: Galgóczi Móni | 2011. 02. 03.
1572. augusztus 23-áról 24-ére virradó éjjel a Guise-ekkel újra szövetségre lépett Medici Katalin katolikus hívei és a felizgatott párizsi tömeg megrohanta és lemészárolta az ifjú Navarrai Henrik és Margit esküvőjére érkezett hugenottákat. Ez a véres esemény Szent Bertalan éjszakája néven került be a történelembe. Pierre de Siorac (Merle regényfolyamának főhőse) és hűséges társai szerencsésen elmenekültek a vérengzés elől, és Quéribus báró fegyveres kíséretével megerősítve indultak hazafelé. A szokásos társaságon kívül jelen volt még Gertrude du Luc úrhölgy is, aki Samson felesége kívánt lenni, erre viszont atyai engedélyt kellett szerezniük. Augusztus végére értek Mespechbe, ahol alig egy hét elteltével Pierre máris unatkozni kezdett. Elhatározta hát, hogy a telet már nem otthon, hanem Bordeux-ban tölti, ahol letelepszik, és gyakorolja végre orvosi hivatását. Csakhogy a sors ismét közbeszólt egy, a faluját fosztogató rablóbanda ellen segítséget kérő fehérszemély formájában. Pierre-ék persze jó gazda módjára el is mentek, hogy rendet tegyenek. Jó néhány banditát levágtak, de sajnos Sauveterre (Jean de Siorac „fivére”) halálos sebet kapott, és négy nagy múlva meg is halt. Ezután Pierre megváltoztatta tervét, és Mespechben maradt.
A két év alatt, amit otthon töltött, rengeteg minden történt a politikában és a család életében is. Az első talán az volt, hogy Samson és Gertrude megkapták az engedélyt a házasságkötésre. A második, hogy Pierre és régi szerelme, Angelina elől is elhárultak az akadályok: szülői engedéllyel ők is egybekelhettek. És ha ez még nem lenne elég az esküvőkből, Pierre húga, Catherine és Quéribus báró is oltár elé járultak. Ez utóbbi két esküvő már Provance-ban köttetett, ahol Pierre-ék megismerkedtek egy Samarcas nevű jezsuita pappal, aki kiűzte az ördögöt Larissából, Angelina ikertestvéréből. Aztán Pierre és ifjú felesége folytatták útjukat Párizsba, ahová azért mentek, mert III. Henrik (IX. Károly öccse, akit más néven korábban a lengyelek is királyukká választottak, és most hazatért, hogy francia uralkodó legyen) királyi orvosának óhajtotta az ifjú Sioracot, akit később lovaggá is ütött, és vidéki birtokot adományozott neki.
Időközben Navarrai Henrik megszökött párizsi fogságából, az erőszakos katolizációtól megszabadulva visszatért a kálvini hitre, s újra kezdetét vette a háború, amely 1577-ben újabb átmeneti megegyezéssel ért véget. Úgy tűnik, Pierre de Sioracnak különleges tehetsége volt ahhoz, hogy mindig az események sűrűjében legyen. Ennek talán nyughatatlan, kalandor természete, talán a viharos gyorsasággal zajló történelmi események az okai, mindenesetre Merle regényének hála mi is kivehetjük részünket az izgalmakból. Az egyes szám első személyben megírt regény nyelvezete és eseménygazdagsága annyira lenyűgöző és magával ragadó, hogy az ember észre sem veszi, és máris a 664. oldalon találja magát. Ott pedig szomorúan tapasztalja, hogy a folytatást csak egy következő kötetben találja.
A két év alatt, amit otthon töltött, rengeteg minden történt a politikában és a család életében is. Az első talán az volt, hogy Samson és Gertrude megkapták az engedélyt a házasságkötésre. A második, hogy Pierre és régi szerelme, Angelina elől is elhárultak az akadályok: szülői engedéllyel ők is egybekelhettek. És ha ez még nem lenne elég az esküvőkből, Pierre húga, Catherine és Quéribus báró is oltár elé járultak. Ez utóbbi két esküvő már Provance-ban köttetett, ahol Pierre-ék megismerkedtek egy Samarcas nevű jezsuita pappal, aki kiűzte az ördögöt Larissából, Angelina ikertestvéréből. Aztán Pierre és ifjú felesége folytatták útjukat Párizsba, ahová azért mentek, mert III. Henrik (IX. Károly öccse, akit más néven korábban a lengyelek is királyukká választottak, és most hazatért, hogy francia uralkodó legyen) királyi orvosának óhajtotta az ifjú Sioracot, akit később lovaggá is ütött, és vidéki birtokot adományozott neki.
Időközben Navarrai Henrik megszökött párizsi fogságából, az erőszakos katolizációtól megszabadulva visszatért a kálvini hitre, s újra kezdetét vette a háború, amely 1577-ben újabb átmeneti megegyezéssel ért véget. Úgy tűnik, Pierre de Sioracnak különleges tehetsége volt ahhoz, hogy mindig az események sűrűjében legyen. Ennek talán nyughatatlan, kalandor természete, talán a viharos gyorsasággal zajló történelmi események az okai, mindenesetre Merle regényének hála mi is kivehetjük részünket az izgalmakból. Az egyes szám első személyben megírt regény nyelvezete és eseménygazdagsága annyira lenyűgöző és magával ragadó, hogy az ember észre sem veszi, és máris a 664. oldalon találja magát. Ott pedig szomorúan tapasztalja, hogy a folytatást csak egy következő kötetben találja.