Főkép

„Te mit kérdeznél a sötétségtől, ha kérdezhetnél? És ha feltennéd a kérdéseidet, vajon nem hazudna a képedbe a sötét? Lehet fogadni.”
 
Egyre többen szereznek tudomást arról, hogy Anita Blake nem csupán nekromanta, vámpírvadász és vámpírhóhér, de szukkubusz és vérpán is, mindamellett, hogy St. Louis vámpírurának halandó, nem éppen monogám beállítottságú szolgája. Bár a „szolga” szó az ő esetében egészen más értelmet nyer. Akad néhány szeretője, néhány barátja, de általában ez a kettő egy idő után összemosódik.
 
Ezúttal az egyik ilyen szerető-barát kér szívességet Anitától: szeretné, ha a lány elkísérné őt szülővárosába, haldokló édesapjához (akinek élete csaknem legrosszabb pillanatait köszönheti), hogy végső búcsút vehessen tőle. Ebben nincs semmi különleges, de még csak természetfeletti sem, hacsak nem nézzük, hogy Jason vérfarkas, és egyben St. Louis vámpírurának vérdonora, Anita pedig ugyebár az, aki.
 
Nem kis feladat, hogy ezek ketten nekivágnak az útnak, figyelembe véve Anita különleges képességeit, de minden érintett úgy gondolja, hogy nem lehet semmi probléma. Kivéve persze azt az „aprócska” tényt, hogy a rettenthetetlen vámpírvadász iszonyatosan fél a repüléstől. Mit fél, retteg…
 
Az első meglepetés akkor éri a „párocskát”, amikor a reptéren Jasont másnak nézik, mint aki. Ez persze nem meglepő annak, aki tudja, hogy a fiú megtévesztésig hasonlít az elnökjelölt-várományos kormányzó fiára, akinek éppen itt és most lenne az esküvője. A nagy esemény pedig igazi médiaszenzáció – annak minden előnyével és hátrányával együtt.
 
Ha figyelembe vesszük a fiúk közötti vérségi kapcsolatot (egymás unokatestvérei), illetve azt a tényt, hogy iskolába is együtt jártak, könnyen rájöhetünk, hogy ez még sok kellemetlenséget okozhat – főleg Jasonnek és Anitának. Na meg persze mindazoknak, akik biztonsági emberként próbálják meg kezelni a nem éppen egyszerű helyzetet.
 
Úgy tűnik, valakinek, aki az eseményeket irányítja, egészen különleges humorérzéke van. De az is lehet, hogy csak a sors fura fintora, hogy a múlt eseményei megismétlődni látszanak, vagyis Jason Schuyler megint unokatestvére miatt kerül bajba – nagyon nagy bajba. Ám ezúttal Anita is belekeveredik. Sőt…
 
Tetszett, hogy ebben a kötetben végre nem a megszokott séma szerint alakultak az események, éppen ezért kicsit úgy is érzem, mintha ez csupán egy részletesen kidolgozott mellékszál lenne. Hogy erre azért volt-e szükség, mert a szerzőnek éppen nem volt ihlete nagyban gondolkodni, vagy éppen ellenkezőleg, így próbált meg bizonyos elemeket behozni a fősodorba, arra nem tudom, nem is tudhatom a választ. Nekem mindenesetre kellemes felüdülés volt – a sorozat utóbbi 4-5 kötetéhez képest mindenképpen.
 
Részlet a regényből

 

A szerző életrajza