Főkép

Míg Vivaldi életműve elsősorban a concertók, ezen kívül bizonyos mértékig még az egyházi művek és kantáták tekintetétben egyre inkább lefedetté, a számos kiváló felvételnek köszönhetően mindenki számára hozzáférhetővé vált az évek során, a 46 – tehát a teljes oeuvre nem csekély hányadát kitevő – opera közül sokáig csak a L’Olimpiade volt hallható koncerten és hanglemezen. Mára, javarészben a Naive Records Vivaldi Edition-jének köszönhetően enyhült az ínség, és egyre több Vivaldi-opera rögzített változatára akadhatunk rá a valódi, s különösen a virtuális zeneboltok polcain.
 
Ám mivel e szóban forgó művek előadásának nincs, teszem azt, a Mozart-operákéhoz hasonló hagyománya, tehát nincs tényleges, a kiemelkedő interpretációk nyújtotta viszonyítási alap sem, könnyen előfordulhat, hogy belefutunk egy újdonságértéke miatt ugyan méltányolandó, ám száraz, ihletetlen vagy elsőrangúnak éppenséggel nem nevezhető előadásba. Pedig Vivaldi zenéje hamisítatlanul olasz muzsika, teli élettel, vidámsággal, energiával és napsütéssel, és ez az operáira éppúgy igaz, mint ahogy a leghíresebb versenyműveire.
 
Az 1727-es velencei őszi idényben bemutatott Farnace Jordi Savall, a régi zene katalóniai nagykövetének felfedezése. Az eleven és lendületes, historikusságában is modern felfogásáról híres muzsikus neve önmagában elég lenne ahhoz, hogy belehallgatás nélkül kiválasszam az ő felvételét (eleddig voltaképp egyedül ő rögzítette az operát, vagyis válogatásra különösebben nem kínálkozik lehetőség), ám ha mégis próbát teszünk, nincs az a régizene-kedvelő, aki azonmód nem szerelmesedne bele ebbe a sziporkázó operaelőadásba.

A sinfonia, melyet a komponista az előző évben, vagyis 1726-ban bemutatott Dorilla in Tempéből emelt át, a concertókra jellemző dinamikusságával és dallamosságával nyűgöz le, Savall zenekara pedig kápráztat és ragyog; a korszerű felvételi technikáknak köszönhetően a hangszerek annak ellenére melegen, tisztán és tündöklőn szólalnak meg, hogy élő felvételt hallgatunk. Pontosan ez a telt, mégsem vastag, virtuóz, mégsem magamutogató, a hagyományokhoz ragaszkodó, mégsem avítt megszólalás az, ami Vivaldi operáit közelebb hozhatja a mai szélesebb közönséghez.

Antonio Maria Lucchini librettója – melyhez Vivaldin kívül több szerző, elsőként, 1724-ben, Leonardo Vinci komponált zenét – a kor szokásaihoz híven feláldozza a történelmi hitelességet a drámai hatás oltárán.
II. Pharnakész (Farnace), Pontosz és Boszporosz királya gyűlöli a rómaiakat, ám a gyűlölködés kölcsönös, és Pompeius (Pompeo) római tábornok szövetségesévé nem más, mint Pharnakész hitvesének édesanyja szegül. A szövevényes, összeesküvésekkel, sorra meghiúsított gyilkossági és öngyilkossági kísérletekkel bonyolított cselekmény persze kibéküléssel és diadalmas egymásra találással zárul, hogy az olasz barokk muzsika végül teljes pompájában tündökölhessen a záró kórusban.

Vivaldi rendkívüli érzékkel használja ki a feszültségekben és mély érzelmekben bővelkedő szövegkönyvet a szebbnél szebb áriák megkomponálásához, melyek közül az én szememben leginkább Farnace második felvonásbeli kesergése, a „Gelido in ogni vena”, valamint Gilades játékos és bravúsos „Scherza l’aura lusinghiera”-ja emelkedik ki – ha egyáltalán ki lehet olyasmit jelenteni, hogy bármely szám szebb, jobb lenne a többinél. Hasonló erővel hat azonban a harmadik felvonás négyese, az „Io crudel?” is, melyben Vivaldi a rá jellemző ötletességgel és drámai érzékkel használja ki a négy hang ellenpontozásában rejlő lehetőségeket.

A Farnace nem csupán ritkasága, hanem a csodálatos muzsika, valamint a hibátlan és érzésem szerint felülmúlhatatlan előadás miatt is értékes operafelvétel, ami bármely barokk gyűjtemény értékes darabja lehet. Ha talán a teljes opera nem is, a legszebb áriákat bemutató egylemezes kiadás mindenképp odakívánkozik bármely magára valamit adó régizene-kedvelő kollekciójába.
 
Előadók:
Furio Zanasi – bariton (Farnace, Pontus királya)
Sara Mingardo – alt (Tamiri, Farnace királyi hitvese)
Adriana Fernández – szoprán (Berenice, Cappadocia királynője, Tamiri édesanyja)
Gloria Banditelli – alt (Selinda, Farnace nővére)
Cinzia Forte – szoprán (Gilade, Berenice seregének kapitánya)
Sonia Prina – mezzoszoprán (Pompeo, a római fennhatóság alatt lévő Kis-Ázsia tábornoka)
Fulvio Bettini – bariton (Aquilio, a római légiók parancsnoka)
 
Coro del Teatro de la Zarzuela
Le Concerts des Nations
Jordi Savall – karmester
 
A lemezen elhangzó művek listája:
Farnace (Venezia, 1727) RV 711
1-9. Atto primo
10-13. Atto secondo
14-22. Atto terzo