Robert Merle: Jó városunk, Párizs
Írta: Galgóczi Móni | 2010. 10. 18.
Pierre de Siorac szerelmes szívvel indult hazafelé Samson, Miroul, édesapja és annak kísérete társaságában. Sietősen, kevés pihenővel utaztak, így alig két hét alatt értek Mespechbe. Még szinte ki sem pihenték az út fáradalmait, Pierre még alig-alig tekintett fehérszemélyre, máris újabb események részesei lettek. A szomszédos birtok rosszindulatú ura, Fontenac báró a környék katolikus urait az „eretnek” Mespech elpusztítására uszította. Helyismeretüknek és hősiességüknek köszönhetően a védők egyetlen túlélő kivételével minden támadót megöltek. Ez a szerencsés ember tanúskodott ugyan Fontenac ellen, de a katolikus bíróság nem tett semmit.
A nyugodt telet követően kitört a háború az uralkodó és a hugenotta párt között. Mivel mindkét oldal hamar kifogyott a rendelkezésre álló pénzből, 1568. március 23-án aláírták a longjumeau-i békét. Amikor erről értesültek Mespechben, Pierre, Samson és Miroul útnak indultak Montpellierbe, ahová elkísérte őket az idősebb Siorac is. Amikor április 28-án megérkeztek, még senki nem gondolt arra, hogy csupán két és fél év múlva, 1570 szeptemberében látják újra egymást. Akkor is azért, mert kiújult a háború a hugenották és a royalisták között, aminek a saint-germaini béke vetett véget. Mindenki tudta, hogy ez a béke sem lesz tartós, csak azt nem lehetett látni előre, mi lesz a következő vérfürdő oka.
1571 augusztusában Samsonból patikusmester lett, 1572. április 14-én pedig Pierre-t is doktorrá avatták. Pierre a sikeres vizsgát követő „kötelező” lakomán – egy különös véletlen folytán – megismerkedett Giacomival, az olasz fegyverforgatóval, akit megmentett a börtöntől, vendégül látott, majd előbb barátjául, később testvéréül fogadott. Mivel tanulmányaikat befejezték, a fiúk hazaindultak. Természetesen Giacomi is velük tartott. Még szerencse, hiszen jelenléte nagyban segített túlélni azt a csapdát, amit Fontenac báró állított nekik otthonuk közelében. Pierre párbajra kényszerült a báróval, aki természetesen nem „játszott” tisztességesen. Rejtett páncél ide vagy oda, a báró életének gyertyája kialudt. Samson késlekedésének következtében Fontenac féltestvére elmenekült, és egy papot hamis tanúzásra kényszerítve feljelentette Pierre-t és Samsont. A vád nem kevesebb, mint gyilkosság. Ezzel a ténnyel veszi kezdeti az ifjú Siorac kálváriája. Vajon sikerül-e személyesen beszélnie a királlyal, hogy kegyelmet kérjen tőle?
Nekem eddig ez a rész tetszett a legjobban. Megfelelő mennyiségben volt benne minden, amire egy jó történelmi regénynek szüksége van. Talán kicsit több benne a kalandos rész, mint az eddigiekben, és ettől könnyebben feldolgozható a menet közben felbukkanó rengeteg információ. Merle stílusát tanítani kéne.
A nyugodt telet követően kitört a háború az uralkodó és a hugenotta párt között. Mivel mindkét oldal hamar kifogyott a rendelkezésre álló pénzből, 1568. március 23-án aláírták a longjumeau-i békét. Amikor erről értesültek Mespechben, Pierre, Samson és Miroul útnak indultak Montpellierbe, ahová elkísérte őket az idősebb Siorac is. Amikor április 28-án megérkeztek, még senki nem gondolt arra, hogy csupán két és fél év múlva, 1570 szeptemberében látják újra egymást. Akkor is azért, mert kiújult a háború a hugenották és a royalisták között, aminek a saint-germaini béke vetett véget. Mindenki tudta, hogy ez a béke sem lesz tartós, csak azt nem lehetett látni előre, mi lesz a következő vérfürdő oka.
1571 augusztusában Samsonból patikusmester lett, 1572. április 14-én pedig Pierre-t is doktorrá avatták. Pierre a sikeres vizsgát követő „kötelező” lakomán – egy különös véletlen folytán – megismerkedett Giacomival, az olasz fegyverforgatóval, akit megmentett a börtöntől, vendégül látott, majd előbb barátjául, később testvéréül fogadott. Mivel tanulmányaikat befejezték, a fiúk hazaindultak. Természetesen Giacomi is velük tartott. Még szerencse, hiszen jelenléte nagyban segített túlélni azt a csapdát, amit Fontenac báró állított nekik otthonuk közelében. Pierre párbajra kényszerült a báróval, aki természetesen nem „játszott” tisztességesen. Rejtett páncél ide vagy oda, a báró életének gyertyája kialudt. Samson késlekedésének következtében Fontenac féltestvére elmenekült, és egy papot hamis tanúzásra kényszerítve feljelentette Pierre-t és Samsont. A vád nem kevesebb, mint gyilkosság. Ezzel a ténnyel veszi kezdeti az ifjú Siorac kálváriája. Vajon sikerül-e személyesen beszélnie a királlyal, hogy kegyelmet kérjen tőle?
Nekem eddig ez a rész tetszett a legjobban. Megfelelő mennyiségben volt benne minden, amire egy jó történelmi regénynek szüksége van. Talán kicsit több benne a kalandos rész, mint az eddigiekben, és ettől könnyebben feldolgozható a menet közben felbukkanó rengeteg információ. Merle stílusát tanítani kéne.