FőképA kegyetlen gyilkosságokkal, valamint a fáraó hatalmát megdönteni hivatott összeesküvés kiagyalásával és megszervezésével vádolt Kel írnok és két, cinkosként számon tartott segítője, Nitisz papnő és Bébon, a színész az uralkodó titkosszolgálata és rendőrsége elől menekül.
Az Isteni Feleség sztorija pontosan ott folytatódik, ahol az Embervadászat abbamaradt: az i. e. 6. század Egyiptomában, amikor Amaszisz fáraó görögbarát politikája alapjaiban változtatja, vagyis rázza meg az ősi civilizációt.
 
Kel persze nem csupán saját elszántságának és társai leleményességének köszönhetően bujkál sikeresen, hanem az istenek is oltalmazzák hármójukat, hiszen szent célért, Máát törvényeinek fennmaradásáért küzdenek, amihez el kell juttatniuk egy titkosírással megfogalmazott szöveget az Isteni Feleségnek, aki roppant tudása és két kódtörő kulcs révén megfejtheti a misztériumokba beavatatlanok számára értelmezhetetlen hieroglifák üzenetét.
 
Ám nem is önmagában Kel kalandos és veszélyes menekülése az érdekes, hanem az a morális zűrzavar, amit az összeesküvőknek sikerül keltenie a birodalomban.
Zsem bíró és Hénát, a kémek feje nemhogy egymást segítve, sokkal inkább egymás ellenére, egymást akadályozva próbálják kézre keríteni a gyanúba kevert írnokot, aki ráadásul a fáraó modernizáló nézeteivel egyáltalán nem rokonszenvező papság és sok helyütt még a köznép támogatására is bizton számíthat.
 
Egyiptomra egy közelgő katasztrófa sötét árnyai borulnak rá; felbomlott a harmónia, a Nílus táplálta földet már nem védelmezik az istenek, hiszen az állam feje sem tiszteli kellően őket.
Az egyetlen remény az Isteni Feleség maradt, de ő is kizárólag akkor mentheti meg az országot a fenyegetéstől, ha még időben eljut hozzá a rejtjeles szöveget tartalmazó papirusz, az egymás ellen küzdő állami hivatalok és a görög Halikarnasszoszi Phanész vezette zsoldoshadsereg pedig mindent megtesznek azért, hogy ezt meghiúsítsák.
 
Christian Jacq mindig is a nagy dinasztiák, a hagyományos egyiptomi értékrend, az ősi misztériumok pozitív fényben való láttatására, és a Máát törvényeit semmibe vevők, az egyistenhívők, a pénzen megvásárolható lojalitás kritikájára törekedett.
A rosszallás, a mindenáron újdonságra való (felesleges) törekvés, a radikalizmus nem túlzottan leplezett bírálata e kétkötetes műben, s különösen a második könyvben kifejezett keserűségbe csap át.

Tudjuk hisz történelmi tény, hogy az egyiptomi birodalom ezek után végső hanyatlásnak indult, sorra hódították meg a két földet a külhoni uralkodók, az ősi tudás, a piramisokat állító tudomány pedig örökre elveszett.
Vagyis megmaradt a történelemben és Az Isteni Feleséghez hasonló, részben valóságon alapuló fiktív történetekben. Már csak ezért is érdemes megismerkednünk vele.