Főkép

Jóllehet szerzőként nálunk A vízilóval mutatkozott be a sajátos humoráról ismert angol komikus-író-színész, angolul a Hazudozó című regény jelent meg elsőként (1991-ben) Stephen Fry neve alatt. Már ebből, az első nagyobb prózai kísérletből kiviláglik, miféle trükkökkel igyekszik Fry sajátságos stílust teremteni; hogyan próbálja a különféle műfaji tradíciók keverésével izgalmasabbá tenni a már önmagában érdekes történetet.
 
A fejlődésregény és a James Bond-meséket idéző kémtörténetek elemeivel kevert cselekmény alapja a hazánkban lényegében kizárólag Sarbu Aladár Egyeteme révén képviseltetett, a briteknél azonban Kingsley Amis Szerencsés flótásától Malcolm Bradbury, s különösen David Lodge számos művéig rengeteg példával közkedveltté vált egyetemi regény. Ehhez szorosan kapcsolódik az angol public schoolok, vagyis a tehetősebb réteg számára fenntartott magániskolákból kikerülő, magas tisztségek várományosaiként számon tartott brit intelligencia világa.
 
Ebben a környezetben szocializálódik a regény főhőse, Adrian, a kényszeres hazudozó, aki pontosan e kétes „jó” tulajdonságának köszönhetően kelti fel Trefusis professzor figyelmét, és válik egy igencsak valóságos veszélyekkel járó kémjátszma egyik – az eseményekből sokáig akaratlanul, passzívan részt vállaló – szereplőjévé.
 
Míg a bennfentes információkból kirajzolódik az angol magániskolák kétszínű, kívülről nagy tiszteletben tartott, belül azonban leginkább szégyellnivaló, és valamiféle hallgatólagos társadalmi megegyezésen alapuló eltussolással titokban tartott, nem kevés homoszexualitással átitatott hagyományrendszere, a cselekmény belső feszültségét az Adrianben megtestesülő, megbízhatatlan elbeszélő adja, ugyanakkor az egyszerű elhallgatás sem áll távol a szereplőktől, de a szerzőtől sem. Nem egy passzusról vagy egész fejezetről derül ki, hogy puszta kitaláció, és emiatt több alkalommal adódnak kellemetlen, kínos, nem mindennapi helyzetek, a történet végeredményben mégis a valóságot, az életet tükrözi.
 
Meghatározónak tekinthető a regényben az Adrian és Hugo Cartwright közötti, elfojtott homoszexuális vonzódás, amely nem csupán a cselekmény egyik szálaként fontos, hanem sok mindent meg is magyaráz Adrian beállítottságával és világszemléletével kapcsolatban. Végtére is az esetleges visszautasítástól való félelem, az önvédelemként felfogható játszadozás, a maszkok viselése torzítja el Adrian jellemét, aki látszólag, hogy alkalmazkodjon a társadalmi konvenciókhoz, tökélyre fejleszti a hazudozást, és ezzel a legszélsőségesebb választ adja a megoldhatatlannak tetsző kihívásokra.
 
Amint önéletírásából később kiderült, Fry saját életéből merítette a Hazudozó több elemét, eseményét, ezáltal pedig nemcsak hol humoros, elmés, hol komorabb társadalomkritikát kapunk, hanem a szerző egyéniségének megismeréséhez is közelebb juthatunk. Ugyan még kissé kiforratlan a stílus, és az alakok sem mindenhol abszolút biztos kézzel megrajzoltak, a regény már felvonultat minden írói erényt, melyeknek köszönhetően Fry sikeres íróvá válhatott. Nem utolsó sorban pedig van min kacagni és elgondolkodni a Hazudozó olvasása közben, amely maró társadalomkritikája ellenére is mindvégig szórakoztató marad.

Részlet a regényből