Guillaume Musso: Ott leszel?

Egészen az idei, 2010-es könyvfesztiválig fogalmam sem volt, ki az a Guillaume Musso, legfeljebb annyit hallottam róla, azt is akkor és ott, hogy őt tartják a francia Coelho-nak. Mivel éppen kezembe került az egyik regénye, gondoltam adok neki egy esélyt. Meg persze azt is elhatároztam, hogy utánanézek kicsit a fickónak.
 
Miután elolvastam a neves San Francisco-i sebész, Elliott Cooper történetét, nehezen tudtam elképzelni, hogy ezt a nem éppen szokványos szerelmi történetet nem egy ötvenes nő, hanem egy harmincas férfi vetette papírra. Márpedig Guillaume Musso 1974. június 6-án született Antibes-ben. A középiskola befejezése után New Yorkba költözött, ahonnan néhány hónappal később tapasztalatokkal és élményekkel gazdagabban, ötletekkel teli fejjel tért vissza Franciaországba. 2001-ben Skidamarink címmel megjelent első regénye, ami nem igazán lett sikeres. 2004-ben immáron új kiadónál megjelent második könyve, a titkokkal teli ezoterikus utazás, szerelmi történet és fordulatos thriller, az Et Apres (magyarul: És azután…, korábban: Szerelem életre, halálra), ami immáron meghozta számára a sikert. A számos nyelvre lefordított történetből 2009-ben Gilles Bourdos filmet is készített Romain Duris, John Malkovich és Evangeline Lilly főszereplésével.
 
Mivel a regény beszerezhető magyarul is, majd azt is elolvasom, amint lesz egy kis időm. Most viszont szeretném megosztani néhány gondolatomat a Seras-tu la? (magyarul: Ott leszel?) című regénnyel kapcsolatban. Olyan ez a könyv, mint egy nagyméretű, nem éppen kézre álló jegy, aminek segítségével nagyon furcsa, tanulságos és gondolatébresztő utazást tehetünk az emberi lélek és érzelmek birodalmába, melynek során Guillaume Musso az idegenvezető, mi pedig a bámész utasok, akik sokszor azt sem tudjuk, hová kapjuk a fejünket, annyi a látnivaló.
 
„Egyszer bizonyára már mindannyian feltettük magunknak a kérdést: mit változtatnánk az életünkön, ha véletlen szerencse folytán visszamehetnénk a múltba?
 
Milyen tévedéseket próbálnánk helyrehozni? Milyen fájdalmat, lelkiismeret-furdalást, megbánást törölnénk el szívesen?
 
Lenne-e merszünk új értelmet adni a létünknek?
 
Mivé válnánk?
Merre tartanánk?
És kivel?”
 
Elliott Cooper egy szakmailag rendkívül sikeres San Francisco-i sebész. Nincs felesége, ám van egy csodálatos lánya, Angie, aki hamarosan elkezdi tanulmányait az orvosi egyetemen. A férfi hatvan éves, és bár az elmúlt években voltak futó, felszínes kapcsolatai, soha nem szeretett senkit úgy, mint élete nagy szerelmét, Ilenát, akinek haláláért harminc éve önmagát vádolja. Élete csendes, nyugodt mederben zajlik, mígnem egy nap különös ajándékot kap egy hálás öreg kambodzsaitól: egy üvegcsét, benne tíz darab kicsi sárga pirulával, melyek egy misztikus találkozás ígéretét hordozzák magukban. Vajon mit tud kezdeni mindezzel egy orvos, aki elvileg a tudomány, a racionalitás, és nem a mágia embere? Vagy a szerelem, illetve a viszontlátás reménye képes áthidalni ezt a feneketlen szakadékot is?
 
Jelenlegi tudásom alapján nekem bizony komoly fenntartásaim lennének egy ilyen helyzettel kapcsolatban. Már csak azért is, mert minden egyes múltban töltött perccel növekedne annak az esélye, hogy valami visszafordíthatatlanul megváltozik a saját időmben, ami akár tragikus következményekkel is járhat. Vegyük például azt a szituációt, amikor egy időutazó megakadályozza a saját szüleit abban, hogy megismerkedjenek… Szóval nem kis felelősség egy ilyen időutazás, még akkor is, hogyha feltett szándékunk, hogy csupán megfigyelői leszünk az eseményeknek. Hiszen már azzal is befolyásolhatjuk (és meggyőződésem szerint befolyásoljuk is) a jövőt, ha a múltban meglátjuk egymást akkori önmagunkkal. Hát még ha beszélünk is egymással. Persze nem mondom, hogy csak rossz dolgok sülhetnek ki egy ilyen találkozásból, de azt sem, hogy ezzel úgy tudjuk alakítani a jövőt, ahogy szeretnénk, hiszen nem csak rajtunk múlik…
 
A hatvan éves Elliott Cooper beveszi a pirulákat, és ezzel kezdetét veszi különleges utazása, melynek során nem csupán újra láthatja élete szerelmét, de szembe kell néznie harminc évvel korábbi önmagával is. Hát nem irigylem… Vagy mégis? Nem, azt hiszem, inkább mégsem. Mert bár az én életemben is vannak dolgok, amiket a jövő ismeretében másképpen csinálnék, nem vagyok meggyőződve róla, hogy jobban alakulnának a dolgok. Bár még csak ezt az egy könyvét olvastam, meggyőződésem, hogy Guillaume Musso nevével még sokat fogunk találkozni. És nem csak olvasható, de nézhető formában is, hiszen legjobb tudomásom szerint már ebből a regényéből is elkészült a filmes adaptáció.