Erik Hornung: Az egy és a sok – Az óegyiptomi istenvilág
Írta: Makai Péter Kristóf | 2009. 09. 01.
Ugyan hány istent tiszteltek az óegyiptomiak? Sokat, akiknek gyakran egymáshoz nagyon hasonló tulajdonságaik voltak, vagy egyet, de sokféle formában? Beszélhetünk-e monoteizmusról vagy henoteizmusról a fáraók korában?
Ezekre a kérdésekre keres és talál meggyőző választ Erik Hornung, a Bázeli Egyetem egyiptológiai tanszékvezetője Az egy és a sok-ban.
A könyv a laikus számára is érdekfeszítően és rengeteg apró részletre kitérve elemzi az egyiptomi istenképzet kialakulását és változásait.
Hornung – rendes, tudományos igényességgel megírt műhöz méltóan – sosem felejti el bevonni a szövegbe kollégáinak és elődeinek nézeteit, ezzel mindig helyzetbe hozva a témában kevésbé járatosakat is, ez azonban sosem viszi el a kötetet az öncélú obskurantizmus vagy a szakzsargon idegenszerű nyelvezete mögé bújás felé.
Még mielőtt akár egy szót is szólna az egyiptomiak hitvilágáról, legelőször a könyv megírásáig felgyülemlett tudományos vitát foglalja össze, felfejtve az egyiptológia gondolati keretét, korábbi pályatársainak állásfoglalását, majd csak ez után kezdi meg a hieroglifákból és falfestményekből, szobrokból előtűnő istenkép leírását.
Ezek közül elsőként a netjer szó kontextualizálásával körvonalazza kutatásának tárgyát, majd a természeti jelenségek megszemélyesítését és istenné emelését helyezi előtérbe, hogy azután az istennevek és alakok összeolvadásának formáira térjen rá.
Ezt követően az egyiptomi hitvilág egyik sarkalatos kérdését, az istenek halandóságát, és ennek jelentőségét tárgyalja, hogy utána az isteni mindenhatóságot vizsgálhassa meg.
Hornung a kötetben mindvégig szem előtt tartja az istenek megragadásán túl az egyszeri egyiptomi hívők hozzáállását, a hívők, az írástudó papság és az istenek viszonyát, külön fejezetet szentelve az isteni cselekedetekre válaszoló embernek.
A könyvet egy áttekintő jellegű és követhető összefoglalás zárja, melyben az egyiptomi hit legtöbbet vitatott kérdéseiben gyűjti össze a kötet főbb meglátásait.
Világos fogalmazása, következetes gondolatmenete a tudományt népszerűsítő írók számára méltó példakép lehetne. Ugyanakkor az óvatlan olvasót figyelmeztetendő meg kell jegyeznem, hogy érthetősége ellenére a könyv egy igen szűk rétegnek szól, és figyelmes olvasást igényel.
Hogy az ember el ne tévedjen az istennevek garmadájában, abban a függelék segít, de még így is kell a pihent elme a fogaskerékszerűen egymásba kapcsolódó érvek követéséhez.
Jó professzorhoz illően Hornung számít olvasójának aktív közreműködésére, és időnként magamon is észrevettem, hogy újra és újra át kellett olvasnom egy-egy bekezdést, amikor a figyelmem ellankadt.
Ennek ellenére az egyiptológia iránt érdeklődő vagy a vallást kutató olvasó számára rengeteg árnyalt nézetével és meggyőző, de korántsem lehengerlő stílusával Az egy és a sok nagyszerű bevezetés az egyiptomi emberek hitvilágába.
Ezekre a kérdésekre keres és talál meggyőző választ Erik Hornung, a Bázeli Egyetem egyiptológiai tanszékvezetője Az egy és a sok-ban.
A könyv a laikus számára is érdekfeszítően és rengeteg apró részletre kitérve elemzi az egyiptomi istenképzet kialakulását és változásait.
Hornung – rendes, tudományos igényességgel megírt műhöz méltóan – sosem felejti el bevonni a szövegbe kollégáinak és elődeinek nézeteit, ezzel mindig helyzetbe hozva a témában kevésbé járatosakat is, ez azonban sosem viszi el a kötetet az öncélú obskurantizmus vagy a szakzsargon idegenszerű nyelvezete mögé bújás felé.
Még mielőtt akár egy szót is szólna az egyiptomiak hitvilágáról, legelőször a könyv megírásáig felgyülemlett tudományos vitát foglalja össze, felfejtve az egyiptológia gondolati keretét, korábbi pályatársainak állásfoglalását, majd csak ez után kezdi meg a hieroglifákból és falfestményekből, szobrokból előtűnő istenkép leírását.
Ezek közül elsőként a netjer szó kontextualizálásával körvonalazza kutatásának tárgyát, majd a természeti jelenségek megszemélyesítését és istenné emelését helyezi előtérbe, hogy azután az istennevek és alakok összeolvadásának formáira térjen rá.
Ezt követően az egyiptomi hitvilág egyik sarkalatos kérdését, az istenek halandóságát, és ennek jelentőségét tárgyalja, hogy utána az isteni mindenhatóságot vizsgálhassa meg.
Hornung a kötetben mindvégig szem előtt tartja az istenek megragadásán túl az egyszeri egyiptomi hívők hozzáállását, a hívők, az írástudó papság és az istenek viszonyát, külön fejezetet szentelve az isteni cselekedetekre válaszoló embernek.
A könyvet egy áttekintő jellegű és követhető összefoglalás zárja, melyben az egyiptomi hit legtöbbet vitatott kérdéseiben gyűjti össze a kötet főbb meglátásait.
Világos fogalmazása, következetes gondolatmenete a tudományt népszerűsítő írók számára méltó példakép lehetne. Ugyanakkor az óvatlan olvasót figyelmeztetendő meg kell jegyeznem, hogy érthetősége ellenére a könyv egy igen szűk rétegnek szól, és figyelmes olvasást igényel.
Hogy az ember el ne tévedjen az istennevek garmadájában, abban a függelék segít, de még így is kell a pihent elme a fogaskerékszerűen egymásba kapcsolódó érvek követéséhez.
Jó professzorhoz illően Hornung számít olvasójának aktív közreműködésére, és időnként magamon is észrevettem, hogy újra és újra át kellett olvasnom egy-egy bekezdést, amikor a figyelmem ellankadt.
Ennek ellenére az egyiptológia iránt érdeklődő vagy a vallást kutató olvasó számára rengeteg árnyalt nézetével és meggyőző, de korántsem lehengerlő stílusával Az egy és a sok nagyszerű bevezetés az egyiptomi emberek hitvilágába.