Főkép  úgy élek – istenem – hogy ég az arcom
úgy élek hogy élem az életet
úgy élek hogy minél botrányosabban
ítélnek meg annál tisztább leszek
 
Így szól hozzánk az ars poeticaként is felfogható „Hajthatatlan hűség” négy sora, melyből a szabadságvágytól hajtott, lázadón, másokkal mit sem törődőn önmagát éltető életigenlés olvasható ki.
 
Több ez holmi önhitt ön-hittételnél; az önmagát mindenestül elfogadó, megragadó kitárulkozás visszhangzik e sorokban.
Talán nem ezt akarta kikiáltani, de a szentekhez illő megmerítkezés és megtisztulás ígérete sejlik elő az oximoronból, hiszen az élet maga szent, és így teljes megélése sem lehet gonosz.
 
Ám ennél is fontosabb talán, hogy Csorba Éva költeményeit olvasva újra meg újra önmagunkra ismerhetünk, találhatunk.
 
Hol népdalszerű egyszerűséggel, hol jambikus hullámzással, hol keményebb időmértékben, hol teljesen szabadjára engedve szökellő, némelykor rímelő, másutt alliteráló, gyakran mindössze rejtett ritmust sugallón melodikus soraiból sugárzik a költészet lényege.
 
Noha a pillanatban, a pillanatról született, nem a mának, hanem az örökkévalóságnak szól minden szava és minden mondata.
 
Az elődök és hatások már a fejezetek elején halmozott idézetekből kiolvashatók, a versekben mégsem tolulnak elénk, hiszen Csorba Éva mindvégig, szó- és képalkotásában úgy, mint gondolatiságában, önmaga marad.
 
Valamiképp minden ízében, minden megnyilatkozásában igazi, ösztönösen mély költőiséggel fogalmazza meg a létről, a költészetről, a szeretetről és szerelemről, a boldogságról összegyűjtött benyomásait.
 
Sikerül elérnie azt, amit oly keveseknek sikerül: a lét esszenciájává sűríti a költészetet. Nem vad, de végtelen izzással égnek szavai. Nőként szól hozzánk, mégsem a részt, hanem az egészet, az univerzálist adja át.
 
Aki e versekben megszólal: tudja, látja, érti, mélyen át- és megéli az életet. Ahogy a lényeg lényegének párlatának tekinthető, hiszen a szerelem ősmagváig hatol, a „Ha nem szeret is”:
 
és ha nem szeret is –
 
az idő már meg sem rezzen belé
átlátsz tréfáin
            akár magadon:
 
benne is ott van valami
 
ami valamikor
valakinek
            majd megnyitja terét
 
és ha nem szeret is –
 
van
            és ez néked
 
éppen
 
elég
 
Költőtől, költeménytől ennél többet, mint mikor az élettel az élet tükrét tartják elénk, nem várhatunk.

A kötet itt is megvásárolható