Főkép Weöres Sándor gyermekversein nemzedékek nőttek fel, és remélem, ez még nagyon sokáig így is lesz.
Ebben jó szolgálatot tehet ez a kiadvány is, mely a jól ismert, számtalan kiadást megért két válogatáshoz (Bóbita illetve Ha a világ rigó lenne) mérten jóval kevesebb verset tartalmaz – ám DVD mellékletet is, rajta több vers megzenésített verziója, s hozzájuk illő rajzfilmek.
 
Elsőre fura volt Hincz Gyula jól megszokott rajzai helyett ezeket a modernebb, rajzfilmesebb illusztrációkat látni, de a zömük kedves, aranyos, és amellett, hogy az elengedhetetlen részletek, szereplők (elsősorban a természet különféle élőlényei) ugyanúgy rajtuk vannak, olyan apróságokat is felfedezhetünk például a gyermekjátékok között, amik a mai gyerkőcök szobáiból kerültek ide.
 
Az összeválogatott versek, ahogy a könyv címe sejteti, a négy évszakhoz kapcsolódnak. Amelyiket megzenésítették, annak ott a kottája is.
Az olyan „örökzöldek” mellett, mint a „Bóbita”, a „Suttog a fenyves”, vagy a „Száncsengő”, további feldolgozások kaptak helyet, és szerencsére ezekhez is jó ízléssel nyúltak, nem csináltak belőlük diszkóslágereket.
 
A dalok tehát a DVD-n csendülnek fel, s aláfestésül a könyvből elevenednek meg egyes festmények. Nem mondom, hogy mind tetszik, de Hincz mester rajzai közül sem szerettem mindet, és ezzel nyilván mindenki ugyanígy lesz.
 
Mindenesetre én még szívesen elnéztem-elhallgattam volna tovább is ezeket a feldolgozásokat, de az is igaz, hogy a legkisebbeket nehéz huzamosabb ideig (jelen esetben 12 percnél tovább) lekötni egy adott dologgal.
 
Emellett a filmeket készítő Cinemon rövid reklámklipje is megtekinthető a DVD-n. Azt például innen tudtam meg, hogy ők az alkotói a Pettson és Findusz rajzfilmeknek is, szóval igen ügyes csapatról van szó.
 
Kedves, szép ajándék lehet ez a könyv kicsinek és nagynak egyaránt. Csak nagyon kevesen képesek olyan varázslatos verseket költeni a mi szép, zenei magyar nyelvünkön, mint Weöres Sándor.
Az ő csodás költeményei meghatározó élményt jelenthetnek hát a gyerekeknek, ami egész életükben elkíséri őket.