Főkép 2009-et írunk. Akárhogy is számolom, egy 43 évvel ezelőtti nyáron lobbant fel az a bizonyos szerelem Baranyi Ferenc és Kiss Pálné Váradi Gyöngyi között, ami egész további életükre hatással volt.
Mindketten házasok voltak, ám a szerelem, mint köztudott, nem foglalkozik ilyen hétköznapi dolgokkal: jön, lát és győz. Vagy legyőz. Esetleg marad egy kicsit, majd tovalibben, mélységes űrt hagyva hátra.
 
Baranyi Ferenc igazán különleges módját választotta annak, hogy megossza velünk mindazt, ami akkoriban történt, hiszen nem prózában, hanem versei, cikkei és Gyöngyi – aki Kielo (finn szó, gyöngyvirágot jelent) néven jelenik meg a versekben – levelei által ismerjük meg kettejük szerelmének látleleteit (engedtessék meg egy utalás a kötet alcímére).
 
Melynek már a megfogalmazása is különleges, hiszen gondoljunk csak bele, mi is a látlelet: írásba foglalt orvosi vélemény, melyet például halottszemle, boncolás, testi sértés esetén vesznek fel.
És mi egy szerelem, ha nem valami, aminek távozása után ilyen dokumentum készülhet. És általában készül is, ha az egyik fél költő, aki hiszi, hogy egy vers hitelességéhez az érzelmi-indulati töltés a legfontosabb. Aki igazán ismeri a szerelem dramaturgiáját.
 
A kötet másik különlegessége, hogy a versek úgy jelennek meg benne, ahogy akkoriban megjelentek, nem pedig a későbbi, javított változatukban, mi több, Gyöngyi levelei is változtatás nélkül kerülnek az olvasók elé.
 
A forma, ahogy a versek, a cikkek és a levelek váltogatják egymást, olyan lüktetést generál, mintha csak az érzelmek béklyójában vergődő szív próbálna meg kitörni az őt határok közé szorító mellkasból.
Mint ahogy a szerelmesek is kitörtek életük kereteiből, ám szabadságuk nem tartott sokáig, hiszen életük és érzelmeik predesztinált béklyói – bizonyos szempontból – széttörhetetlennek bizonyultak.
 
Baranyi Ferenc életének minden mozzanata tetten érhető a verseiben. A kötetben szereplő versek ékes bizonyítékai ennek, hiszen ott van bennük a szenvedélyes szerelmes, akit a szeretett lény létezése éltet (Elfognám szél-szerelmedet); a kisfiát elhagyó apa lelkiismeret-furdalása (Az elhagyott kisfiú dala); a szerelem halálát követő mélységes szomorúság (Kielo árnya); illetve a végső búcsú a világmindenség egy darabját magával vivő szeretett lénytől (Kielo fejfájára).
 
Felkavaró az az őszinteség, ahogy a 2008-ban Kossuth-díjjal kitüntetett író, költő, műfordító vállalja a szeretett nőhöz fűződő viszonyát. Erről, illetve későbbi szerelmeiről részletesebben prózai önvallomása, Az örvénylelkű férfi – Baranyi Ferenc életpályája című könyv ötödik fejezetében olvashatunk.