Főkép A modern korban egyetlen gond van a vallással: gyilkolja a hitet. A modern korban egyetlen gond van a médiával: gyilkolja a kultúrát.
A rádióból, a tévéből, a különböző üzletekben elhelyezett hangszórókból zuhog ránk a szánalmas, erőltetett, nevetséges, gagyi, de DIVATOS, zenének nevezett hangszennyezés.

Ha el akarjuk kerülni azt, hogy ezek a kis dallamocskák belopják magukat a tudatunkba, éppúgy „eleve kudarcra ítéltetett” a tervünk, mint amikor egy ezer szárnyasból álló galambraj alatt elhaladva próbáljuk megőrizni fejünk/ruhánk tisztaságát.
 
A hang-guanó ránk hullik, befurakszik a fülünkbe, és parazitaként tovább él a fejünkben.
Gyanútlanul megyünk, lépegetünk, éljük mindennapi életünket, és egyszercsak jéggé dermed bennünk a vér, mert döbbenten azon kapjuk magunkat, hogy valamelyik diszkóvackot dúdolgatjuk.
 
Hát igen. Baleset mindenkit érhet.
 
Vagy…? Lehet, hogy nem is a dallamokkal van gond? A zene, a dallam, a riff mindig olyan tiszta, mint az apácák; az esetek többségében az előadók pakolják rá azt a mocsokréteget, ami miatt az amúgy színtiszta kis dal átcsúszik az ízlésromboló termékek halmazába.
 
Itt van például egy Dead or Alive nevezetű, hajdanvolt zenekar, ami annak idején a „You Spin Me Around” című dallal aratott óriási sikereket. Na, ez egy jó szám… lett volna, de nem így. Lendületes, poénos, pörgős – de nem ilyen énekhanggal, nem ilyen hangszereléssel stb.
 
Aztán itt van mondjuk kedvenc csitrim, Spírsz kisasszony, a „Baby One More Time” című dalocskával. Ha lerántjuk a dallamról mindazt, ami Spírszessé teszi, akkor rá kell jönnünk, hogy nem is olyan rossz. De: nem így, nem ezzel a nővel, nem ilyen hangszereléssel!
 
Aztán: a „Blue (Da Ba Dee)” című, a ’90-es évek elején megahitnek számító dal… Ez se lenne rossz dallam, csak lenne más az előadója, a stílusa, a hangszerelése stb.
 
Vagy ilyen mondjuk az „Ain’t Nobody”, ami azt hiszem, a Flashdance egyik betétdala volt. Ez se lenne rossz, csak éppen… (lásd: fentebb).
 
Vagy: Madonna „Papa Don’t Preach”-e.
 
Vagy: a másik szőkeség (barnaság/vörösség/feketeség, ahogy tetszik), Spírsz kisasszony riválisa, bizonyos Christina „Genie in a Bottle” című dala…
 
Vagy…
 
És lehetne sorolni a jobbnál jobb dallamokat, amiket a hangszereléssel, a stílussal, az előadó megválasztásával tettek tönkre.
 
Ám a dallamok olyanok, mint a kólásdobozok: újrahasznosíthatók! Lehet, hogy ezek az újrahasznosított termékek még rosszabbak, mint az eredetiek, de előfordul az is, hogy jobbak azoknál.
 
A Ten Masked Mennek sikerült elérnie, hogy a produktuma jobb lett, mint az eredeti. A recept, ami szerint a banda dolgozik, nagyon egyszerű: fogj egy giccses, mindenki által ismert dalt, hangszereld át death/doom metalba, az éneket helyettesítsd hörgéssel, ahol kell, egy kicsit pörgesd fel a ritmust, és máris készen van a vadonatúj sláger.
 
A legenda szerint a zenekar egy poén következményeként született: két brit srác összeállt, és hogy bosszantsák egy haverjukat, aki mellesleg nagy Oasis rajongó volt, elkészítették neki a „Wonderwall” death metalos változatát.

A mutáns olyan nagy sikert aratott az ismerősök körében, hogy a srácok sürgősen bandát szerveztek maguk köré, felkerestek egy menedzsert… És innentől már sejthető a dolog.
 
Nekem a Ten Masked Men négy lemezét sikerült beszereznem (köszönet érte a Shark póló- és CD-boltnak!), végig is hallgattam mind a négyet, és rájöttem: ezt is csak módjával érdemes (kell) hallgatni – ha ezt teszed, kijön a dolog valódi íze/hangulata, ha nem ezt teszed, maszkospasi-mérgezést kaphatsz.
 
A zenekar tagjai profi és képzett zenészek, legalábbis death metal mércével mérve, és ami a legfontosabb: egyetlen pillanatig sem veszik túl komolyan magukat. Erre utalnak a lemezeik címeivel is…
 
Poén, humor, műfaji átcsapás; a metalheadek is nyugodtan dúdolhatják például Sade „Smooth Operator” című dalát, nem kell szégyellniük, hiszen ők nem is ismerik Sadét, ők a Ten Masked Men egyik számát éneklik…
Egy nagy, oltári nagy átverés az egész, fintor, fityisz, poénbomba, görbe tükör – kinek mi tetszik.

Emellett zseniális az ötlet: a TMM egyszerre gúnyolja ki a feldolgozott sztárocskákat, a death metal műfaját, és az egész fogyasztói társadalmat, de mindemellett élvezhető, metaloid zenét játszik.
 
Tulajdonképpen bármelyik lemezüket kiválaszthattam volna, mindegyiken ugyanazt nyújtják; a „You Spin Mi Round” és Spírsz kisasszony miatt esett éppen erre a választásom. A többi albumon egyebek mellett a következő előadók átdolgozott dalait hallhatjuk: Billy Idol, Oasis, Police, Bee Gees, Sade, Madonna, Phil Collins, Boney M.
 
Érdekes, poénos anyagok, fogyasztásuk mértékkel ajánlott!
 
Az együttes tagjai:
Mark „The Mauler” Hutson
Dave „The Chef” Hutson
Apocalypse Al
Battle Damage Davies
Pablo „The Snoot”
Ross Well “The Incident”
Billy Bub „The Janitor”
Gary „The Gimp” Hearns
Neil „Numbnut” Matthews
Martin „Meathead” Matthews
 
A lemezen elhangzó számok listája:
1. Push It (Salt-N-Pepa)
2. Disco Inferno (Trammps)
3. Livin’ la Vida Loca (Ricky Martin)
4. You Spin Me Round (Dead or alive)
5. A View to Kill (Duran Duran)
6. Play that Funky Music (Wild Cherry)
7. Blue – Da Ba Dee (Eiffel 65)
8. Baby, One More Time (Britney Spears)
9. Ain’t Nobody (Chaka Khan)
10, Thriller (Michael Jackson)
 
Diszkográfia:
Ten Masked Men (1999)
The Ten Masked Men Strike Back (1999)
Return of the Ten Masked Men (2000)
The PhanTen Masked Menace (2003)
Attack of the Ten Masked Men (2008)