Főkép

Az Íziszen minden mérgező: a levegő, a víz, az élőlények, vagyis az ide telepített négy kutatóállomás kénytelen folyamatos harcot vívni a bioszférával. Ami úgy tűnik, újabb és újabb „fegyvereket” vet be az emberek elpusztítására. Például mikroszkopikus élőlények rakódnak le az épületekre, hogy szép lassan beássák magukat, és magukba olvasszanak mindent és mindenkit, aki odabent tartózkodik. Zoe Fisher, az ellenállóbbra teremtett klón azért érkezik ide, hogy segítsen megoldást találni a problémákra, ám szép lassan tudatára ébred, hogy az őt megteremtő Tröszt voltaképpen csak tesztalanynak használja: meg akarják tudni, hogy a benne végrehajtott genetikai változtatások beváltják-e a hozzájuk fűzött reményeket. Miközben egyre jobban megismerjük az íziszi életet, a háttérben szép lassan körvonalzódnak annak a – Földön zajló – hatalmi harcnak a részletei, amely súlyos befolyással bír az expedícióra. Mindezek után nem csoda, hogy hamarosan bekövetkezik a katasztrófa…

Robert Charles Wilson munkája lebilincselően érdekes és újszerű. A Bioszféra nemcsak egy elképzelt, az emberek számára teljesen ellenséges világba enged betekintést, hanem általa saját magunkat és kisebb közösségeinket is jobban megismerhetjük, környezetünk működését pedig jobban megérthetjük. Vagy legalábbis elkezdhet motoszkálni valami az arra fogékonyakban, hogy ezt tegyék. A szerző a Bioszférában is az embertől idegen, halálos környezetbe helyezi szereplőit, akik így kettős konfliktussal kénytelenek szembenézni: a bolygó és a saját társadalmukat irányítók hatalmi harca között őrlődnek. És csupán az Ízisz jelentette problémák súlyosbodása révén jutnak el a felismerésnek arra a pontjára, hogy mindannyian feláldozhatók, az őrjítő mókuskerékből pedig esélyük sincs kitörni. Talán Zoe az, akinek ez sikerülhet és valamilyen szinten sikerül is, amikor önfeláldozása révén eljut a „nagy titokig”, amely – azon túl, hogy magyarázatul szolgál a bolygó ellenséges viselkedésére – megvilágítja előtte a földi élet eredetét.

Egy-egy apró technikai malőrt (pl. sok helyen a vesszők után hiányzik a szóköz) leszámítva, ami leginkább olvasás közben lehet idegesítő, értelemzavaró hatása nincs, a Bioszféra határozottan jó könyv. És bár lehet, hogy egyes alkotóelemeket már más sci-fi szerzők munkáiban felfedezhettünk, Robert Charles Wilson képes volt arra, hogy ezekből az elemekből is csak a legszükségesebb részleteket használja fel, méghozzá olyan formában újjá alkotva, kiegészítve azokat, hogy mire a könyv végére érünk, már erősen gondolkodnunk kell azon, vajon honnan/kitől származhat az a picike ötlet.

Részlet a regényből